Szergej Joszifovics Fudel (1900-1977)

Szergej Fudel 1921-ben

(1900. január 13., Moszkva – 1977. március 7. Pokrov, Vlagyimíri terület) – orthodox teológus, filozófus, lelki író, irodalmár. Összességében több mint 30 évet töltött lágerfogságban és száműzetésben.

1900. december 31-én (újnaptár szerint 1901. január 13-án) született a moszkvai Butirka-börtön börtönlelkésze – Joszif Fudel (1865-1918)  atya és Jevgenyija Szergejevna Jemeljanova (1865-1927) gyermekeként. Apja baráti köréhez olyan ismert személyiségek tartoztak, mint Pavel Florenszkij atya, Konsztantyin Leontyjev, Vaszilij Rozanov és Lev Tyihomirov filozófusok. Apjának és baráti körének nagy szerepe van Szergej Fudel világnézetének alakulásában. 1917-ben érettségizett a moszkvai V. Gimnáziumban, majd 1918 és 1920 között a Moszkvai Egyetemen tanult a Történelmi-Filozófiai Kar filozófia szakán. Katonai szolgálata után a moszkvai Katonai-Pedagógiai Főiskola orosz nyelv és irodalom tanszékén tanult.

Aktív résztvevője volt a forradalom utáni orosz egyházi életnek. Kapcsolatban állt az utolsó optyinai sztarecekkel.  A “Templom falainél” c. könyvében így írja le találkozását Nektarij optyinai sztareccel: “Gyors léptekkel jött ki hozzám a sztarec, akit először láttam, áldást adott, majd azonnal, minden felkészülés vagy kérés nélkül azt mondta: “Van menyasszonya?”, majd meg sem várván a választ, így folytatta: ‘Menjen el Őszentségéhez, Tyihon patriarchához és kérje a felszentelését. Megnyílik Ön előtt a papság útja’. Én hallgattam, mert teljesen váratlanul ért, megdöbbentett. ‘Ne féljen, – mondta, – menjen ezen az úton. Isten mindenben segíteni fogja. Ha nem megy, nagy szenvedéseket fog megélni az életében'”. Szergej Joszifovics – bár visszaemlékezéseiben írja, hogy egész életében vágyott rá – végül nem lett pap…

Orthodox hitű diáktársaival fellépett az ún. “élőegyházas” szakadással szemben, röplapokat, az élőegyházas szakadás álságos voltát leleplező magyarázatokat terjesztettek. 1922. július 23-én az élőegyházas szakadással szembeni fellépése miatt letartóztatták. Decemberben Uszty-Sziszolszkba (ma Sziktivkar) irányították, ahová 1923. januárjában érkezett meg. Innen az Uszt-Vimszk-i járás Knyjazs-Pogoszt településére küldték, ahol 1925. áprilisáig volt száműzetésben.

1923. július 23-án Szent Afanaszij (Szaharov) püspök-hitvalló, szintén száműzött, szobájában tartott esküvői szertartás során házasságot kötött Vera Makszimovna Szitinával (1901-1988), aki menyasszonyaként elkísérte a száműzetésbe. Az esküvői szertartást Szent Afanaszij (Szaharov) hitvalló püspök és Szent Nyikoláj (Dobronravov) vértanú püspök végezte. A szertartáson Szent Faggyej (Uszpenszkij) érsek énekelt. Mindhárom főpap száműzetését töltötte a településen. Ezen időszaktól kezdve Afanaszij (Szaharov) püspök Szergej Joszifovics és családja egyik legközelebbi barátja maradt. Fudel így emlékezett rá: “A sztarec-püspök azon ritka emberek egyike volt, aki előtt az ember késztetést érez, hogy egészen a földig boruljon le…”. Szergej Joszifovics száműzetése kezdetén olyan főpapok társaságába került, mint Szent Kirill (Szaharov) kazanyi metropolita, Szent Afanaszij (Szaharov) kovrovi püspök, Szent Faggyej (Uszpenszkij) érsek. A szent újvértanúkkal és hitvallókkal való szoros kapcsolata meghatározó volt szellemi-lelki fejlődése számára. Szergej Fudel egész életében a XX. század e nagy szentjeinek szellemiségét követte.

Szergej Fudel 1947-ben

1933. január 1-én „szovjetellenes agitáció” vádjával újra letartóztatták, majd februárban Javengába (Archangelszki terület) szállították. Május 30-án a velszki fakitermelő kényszermunkatáborba küldték, júniusban pedig Vologdába került, ahol 1936. januárjáig volt száműzetésben. Vologda után 1942-ig a Fudel család Zagorszkban élt, ahol Szergej Joszifovics pénztárosként dolgozott egy szövetkezetben, majd egy üzemben. Ebben az időben a településen több egyházi személy is élt, és Fudelék házában rendszeresen tartottak titkos istentiszteleteket. Több üldözött papot is rejtegettek, segítettek.

A második világháború idején, 1945. augusztusáig Szergej Fudel a vasúti hadtestben volt közlegény, a katonai szállítmányok őreként szolgált.

1946. május 17-én a „szovjetellenes földalatti egyházi mozgalom” ügyével kapcsolatban harmadszor is letartóztatták és november 30-án ötéves száműzetésre ítélték, amit kezdetben Minuszinszkben (1947. augusztusáig), majd 1951. júliusáig a Krasznojarszki Terület Bolsoj Uluj falvában töltött. Száműzetése lejárta után, mivel a törvény tiltotta, hogy Moszkvában és attól 100 km-res körzetben telepedjen le, a Lipeck környéki Uszamniba költözött (1962 őszéig), ahol Szergej Joszifovics az egyik szövetkezet könyvelőjeként dolgozott, valamint angol nyelvet tanított magántanítványoknak.

1955-től kezdődik irodalmi tevékenysége. Első írását („Gyermekeimnek és barátaimnak”) 1956-ban fejezi be. 1957-ben készül el az „Atyák útja”, 1959-ben pedig a „A hívők Egyháza”, az „Egyház világossága” c. írásai. Munkásságának jellege és irányultsága miatt írásai csak kéziratban, „szamizdatban” terjedhettek. Az “Atyák útja” c. könyvéről Szent Afanaszij (Szaharov) püspök 1958. októberében a következőket írta: “Isten Kegyelme legyen Önnel, kedves és drága Szerjózsa… Az Úr segítse Önt, hogy az “atyák útját” járhassa… A “monostor a világban” eszméje számomra különösen kedves és ennek hirdetését rendkívül szükségesnek tartom… Az Ön könyve a “monostor a világban” teológiai megalapozása… Szeretettel ölelem és csókolom Önt, és újból bocsánatát kérem. Üdvözítse Önt az Úr. Szeretettel, az Önért imádkozó Afanaszij püspök”.

1962-ben a család Pokrov városába költözik, ahol Szergej Joszifovics az Istenszülő Oltalma templom felolvasója lesz. Szergej Joszifovics hét nyelven beszélt, felesége öt nyelvet ismert. Mivel a hosszú száműzetések miatt nyugdíjuk minimális volt, a Moszkvai Patriarchátus Kiadói Osztálya fordítóként alkalmazta őket. Pokrovban írta meg „Dosztojevszkij öröksége”, „Az Egyház megismerésének kezdete” (Pavel Florenszkij atyáról), „A Szent Hagyomány”, „A Templom falainál” című könyveit. Írásainak egy részét nyugaton a párizsi „YMCA-Press” kiadó adja ki.  Fordított többek között Aquinói Tamás műveiből is (angol nyelvről). Fudel munkásságának egyik kutatója Szergej Joszifovicsot a XX. század legrejtettebb lelki írójának nevezte. Teológiájában nem törekszik arra, hogy önmagát az olvasó fölé helyezze, írásaiban kerüli az erőltetett, művi stílust. Írásai valójában nem teológiai traktátusok, hanem vallomások, amelyek a szívünket akarják megszólítani, nekünk címzett szellemi testamentumok.

A hitvalló életű Szergej Joszifovics Fudel 1977. mácius 7-én hunyt el nyirokcsomó-rák következtében. Március 9-én temették el a városi temetőben.

Fia, Nyikoláj Szergejevics Fudel így emlékezik apja földi életének utolsó napjára, 1977. március 6-ra: “agyvérzés miatt elveszítette az eszméletét… nem reagált semmire, nem ivott, de anyám azt mondta, hogy amikor eljöttek a templomból a Szent Adományokkal, akkor kinyitotta a száját. Anyámmal éjszakára vele maradtunk és egymást válta olvastuk a Zsoltároskönyvet. Hajnalban elszunnyadtam, de felébresztett: apám távozik. Egyre ritkábbá vált a lélegzése, úgy tűnt, hogy vele együtt halunk meg mi is, de hallgatott. Mi még vártunk, de hiába – elhunyt. Ez március 7-én pirkadatkor történt…” Szergej Fudel halálának híre gyorsan elterjedt a hívők között. Március 8-án zárva voltak a hivatalok. Valaki saját maga ácsolta meg a koporsót, de nem sikerült kocsit találni. Két gyermekszánt találtak és azzal vitték át a koporsót a templomba. Másnap a hajnali buszokkal és villamosokkal nagy számban érkeztek a Fudelt ismerők. A temetést két pap végezte. “A nagy kórus úgy énekelt, hogy a fájdalomból eredő dermedtség átszakadt és a könnyes fájdalmon keresztül áttört a megkönnyebbülés…” – emlékezett Nyikoláj Fudel. – “Akkoriban a klérus nem kísérhette ki a templomból, de a templom kapuja közvetlenül az utcára nyílt, azt kinyitották, a koporsót a vállon tartva a küszöbön állva énekelték a város előtt az örömteli éneket: ‘Szent Isten, Szent Hatalmas, Szent Halhatatlan, irgalmazz nékünk!’… A menet a város főutcáján – a Gorkij utcán – haladt a halottaskocsi után, énekelvén ezt az éneket. A gyászolók ebben az órában megbékéltek mindennel”. Marija Zselnovakova, Szergej Fudel lánya negyed évszázaddal később így emlékezett apja temetésére: “Nagyon sok ember volt. De, furcsa, nem a fájdalom, hanem az öröm érzése uralt bennünket… Olyan érzésünk volt, hogy most, itt, a temetőben, a Feltámadást kellene énekelnünk…”

Írásai: 

“Az Egyház világossága”

Gyermekeimnek és barátaimnak (részletek) – 1.

Gyermekeimnek és barátaimnak (részletek) – 2.

Gyermekeimnek és barátaimnak (részletek) – 3.

 

Reklámok