Veszélyes kérdés: kinek kellene nyugdíjba mennie?

Szergej Csapnyin

Szeptember utolsó napjaiban nagy vita alakult ki Kirill patriarchának a „kételkedő/egyet nem értő” papokról mondott rendkívül kemény szavairól.

„Ha valaki még kételkedik abban, hogy meg kell-e tennie mindazt, amire a patriarcha tanít: hagyják el a kételkedést! És szigorúan teljesítsenek mindent, amit elrendelek! Azért, mert nem saját bölcsességemből beszélek, hanem az Orosz Orthodox Egyház egész episzkopátusának bölcsességéből! Más út nem létezik ma Egyházunk számára! Aki nem ért egyet, menjen nyugdíjba!”

E szavakat mindenki meghallotta. Úgy tűnhetne, hogy patriarchátusának kilencedik évében Kirill már nem tudja meglepni a nyáját, de ezek a szavak sok papot és világit sokkoltak. „Nem, ez lehetetlen!” – sokaknak ez volt az első gondolata.

Azonnal megszólaltak a hangok: „Az újságírók eltorzították a patriarcha szavait!”, „Várjuk a cáfolatot a patriarcha sajtószolgálata részéről!”

Igen, még mindig nagyon szeretnénk belekapaszkodni valamilyen szalmaszálba.

De meglepő módon e szavakat az „Oroszország Ma” állami ügynökség hozta nyilvánosságra, mellyel a patriarcha régóta kapcsolatban van. Az ügynökség vezetője nem olyan régen magának a patriarchának a kezéből kapott érdemrendet, az „Oroszország Ma” tudósítója pedig a patriarchai kíséret tagja. Az állami ügynökség nem hazudhat vagy hibázhat, amikor a Szövetségi Védelmi Szolgálat által védett személyről van szó. De a szöveg stílusa is olyan, hogy nem nehéz benne felismerni a patriarcha beszédét.

Nem meglepő, hogy rövid tétovázás után az egyházi hivatalnokok el is ismerték, hogy mindezek a szavak valóban elhangzottak, de azokat úgymond kizárólag a prédikáció kontextusában kell értelmezni. Akkor, úgymond, minden a helyére kerül és elül a zaj.

Meglátásom szerint a patriarcha szavai a prédikáció kontextusában még rosszabbnak látszanak.

Először is, maga a prédikáció a liturgikus ünnepség kontextusába tartozik (a prédikáció – a Szent Liturgia elválaszthatatlan része). És az Istenszülő Születésének ünnepén a patriarcha szájából elhangzó fenyegetések súlyos értelmi disszonánst alkotnak. Az Istenszülő mindnyájunkért imádkozik – igazakért és bűnösökért, gazdagokért és szegényekért, vezetőkért és beosztottakért, kételkedőkért és önbizalommal teltekért. Ő a „rideg világ melegszívű közbenjárója”… És akkor hirtelen ilyen kemény, hatalmaskodó „parancsolatok”. Mit ünnepelt ezen a napon a patriarcha? Belépett-e, Aranyszájú Szent János szavaival élve, „Urának örömébe”? Alig tíz nappal ezelőtt emlékeztünk Előhírnök Szent János fejevételére. Heródiás leleplezése mellett talán lehetett volna még másokat is büntetéssel fenyegetni, de az Istenszülő Születésének ünnepén ez teljesen oda nem illőnek tűnik.

Másodszor, a prédikáció fenyegetéssel való befejezése: teljesen új hang a homiletikában. Lehetséges, hogy én szerencsés ember vagyok, de egyházi életem 30 éve alatt egyszer sem hallottam így végződő prédikációt. Nem szeretet, nem intelem, hanem közvetlen fenyegetés, még ha kaján mosollyal is hangzott el: ha – úgymond – nem értetek egyet velem, akkor égjetek, papok, családjaitokkal együtt, koldusnyugdíjatok tüzében.

Harmadszor, kánonjogi szempontból mindez, enyhén szólva furcsának tűnik: a patriarcha egy másik egyházmegye papjait fenyegeti, amelynek saját kormányzó püspöke van. Ez csak kizárólag egyetlen esetben lehetséges: ha a patriarcha úgy gondol magára, mint “Róma püspökére”, vagyis, hogy ő felette áll a többi püspöknek, parancsol nekik és az egész papságnak. Eretnekség? Ó, nagyon nem szeretnék erről beszélni… De az biztos, hogy az egyházi tudat eltorzításáról van szó.

Negyedszer, a szavakat, miszerint a patriarcha nem önmagától, hanem “az Egyház egész episzkopátusának bölcsességéből” beszél, nehéz lenne akár retorikai fordulatnak tekinteni: ez valódi képmutatás. Jól ismert, hogy a patriarcha nincs jó véleménnyel a püspökökről és nem érdeklődik a “bölcsességük” iránt. Különösen nyilvánvalóvá vált ez másfél évvel ezelőtt, amikor mindenkitől titokban készítette elő a találkozását a Római Pápával és a találkozó előtt néhány nappal korábban tartott Főpapi Zsinaton még csak utalást sem tett a bölcs püspököknek arról, hogy hamarosan megtörténik ez a találkozó. Az elmúlt években a teljes püspöki kar statiszta szerepbe került, az egyetlen cselekvő személy: maga Kirill patriarcha. És nagyon nem szereti, ha erről valaki elfelejtkezik.

Ötödször, az öregasszonynak adandó “kopejkáról”. Ezek a szavak sokakat elérzékenyítettek. De ezeket is “kontextusban” kell értelmezni. Amikor a patriarcha fuldokol a luxusban és a papokra kivetett sarc 6-8 év alatt többszörösére nőtt (vannak, akik azt írják nekem, hogy 7-8-szorosára), amikor egy külön törvény alapján a patriarcha most már egyáltalán nem köteles elszámolni az állam előtt a vagyonáról, nem csak az öregasszonyoknak, de a papoknak is valóban csak a “kopejka” marad. A papság a sarcok alatt nyög, a patriarcha szavai pedig rendkívül cinikusan hangzanak.

Hatodszor, az ifjúsággal folytatott munka. A hagyományos értékekért folytatott harc kötelezettsége a papot kemény ideológiai korlátba szorítja, és ez nem érdekli az ifjúságot. Sem a kortárs kultúra, sem az, ami az ifjúságot érdekli, nem érdekes és nem érthető a papok számára. Itt értelmetlen a hadonászás, vagy a sok beszéd, még ha helyesek is a szavak. Az evangélium szerint kell élni, Krisztust kell szeretni, és higgyék el, a fiatalság maga fog elmenni az ilyen paphoz. De napjainkban ez nem „rendszerkompatibilis”. Az ilyen papok gyorsan „kiégnek”, csak a cinikus szertartásvégzők, a simulékonyak képesek túlélni. Őket értelmetlen arról győzködni, hogy szükség van a fiatalokkal folytatott munkára, mert saját külön világukban élnek és nem szándékoznak abból kilépni.

És végül a nyugdíjról. Félek, hogy e szavakkal a patriarcha felnyitotta a Pandóra-szelencéjét. Hogy kinek kellene nyugdíjba vonulnia, ez nem is olyan egyszerű kérdés, mint amilyennek első pillantásra tűnne. Az elégedetlenség Kirill patriarchával már szemmel látható mind az Egyházban, mind a társadalomban. Sokan egy nagy ambíciójú csinovnyikot, mintsem az Orosz Egyház elöljáróját látják benne. A „mit tegyünk?” kérdésre a legutóbbi időkig nem volt válasz. De most maga Kirill patriarcha súgta meg: „nyugdíjba!”. Ez egy nagyon is lehetséges forgatókönyv.

Azon templomok problémáját, melyek kiürülhetnek, nem lehet megoldani azokkal az eszközökkel, melyekben Kirill patriarcha reménykedik. Meg kell szüntetni a papokra és az egyházi közösségekre nehezedő ideológiai, adminisztrációs és pénzügyi nyomást. De félek, hogy a jelenlegi patriarcha erre már nem lesz képes.

Mindezt keserűséggel és fájdalommal mondom.

Forrás

Reklámok