Az Egyház a társadalom és az ügyészség között: nincs szükség emberi jogokra?

A moszkvai egyházfő szerint az orosz népnek nincs szüksége emberi jogokra

Az Orosz Egyház és a társadalom közötti viszonyban egyre több kölcsönös sérelem és elvárás halmozódott fel. Elég csak felidézni, hogyan semmisítették meg az emberek a templomokat, az egyházi vezetők pedig, akármivel is igazolták ezt, szerves részét alkották a hazug és képmutató szovjet rendszernek. Ezért nem tudnak egymás nélkül élni. Ahogy egy családban történni szokott, amikor felhalmozódnak a sérelmek, a konfliktust akár egy ki nem vitt szemetesvödör is kirobbanthatja. Ilyen eset volt az orthodoxia és a társadalom viszonyában Ruszlán Szokolovszkij jekatyerinburgi blogger ügye.

Ezen infantilis provokáció ürügyén beszélt Kirill patriarcha május 13-án a Butovói-lőtéren elmondott prédikációjában a belső és külső szabadságról. Azon meglehetősen ezoterikus állításon kívül, miszerint az Egyház akadályozza a „tudatkontrollt”, a Moszkvai Patriarchátus feje világosan kijelentette, hogy nem lát semmi értéket az emberi jogokban: „Ma megengedhetetlennek tartják a külső emberi szabadság korlátozását, ha pedig ez megtörténik, akkor mind felháborodnak, az emberi jogok megsértéséről, sőt a politikai rezsimek megváltoztatásáról beszélnek… Azt próbálják nekünk megmagyarázni, hogy bizonyos szabályok szerint kell élnünk és akkor senki nem fogja megsérteni az emberi jogainkat. De ezek a szabályok spirituálisan megkötözik az embert, olyan tudatot formálnak, hogy rabbá válik, anélkül, hogy tudatosítaná rabságát”. Bár a demokrácia tagadása és az emberi jogok és szabadságjogok viszonylagosságáról szóló nyilatkozatok már régóta Kirill patriarcha világnézetének részét alkotják (ez megjelenik az Orosz Orthodox Egyház 2000-ben kiadott Társadalmi Koncepciójában is), most elmondott szavai, a „Szokolovszkij-ügytől” függetlenül, úgy hangzanak, mintha az Egyház nem akarna az írott törvény szerint élni.

Mivel az Orosz Egyház egy sokrétű organizmus, nem lehet azt mondani, hogy az egész Egyház úgy gondolkodik, mint Kirill patriarcha. A Szent Szinódus Egyház és társadalom és a sajtó kapcsolatának Osztálya sokszor lép fel olyan instanciaként, mely korrigálja az elöljáró és a püspökök kijelentéseit. Például az 1917-es forradalom jubileumának tárgyalásakor olyan kijelentés hangzott el, hogy az „egészért az értelmiség a hibás” (Kirill patriarcha), „nincs miről beszélni és mindenben a liberálisok a hibásak” (Alekszander Sipkov a fent nevezett osztály helyettes vezetője), amiket Vlagyimir Legojda, az osztály vezetője enyhített: „Hagyjuk abba az egymás vádolását”. A „pokemonvadász” ügyében Legojda osztálya szintén békéltető álláspontot képviselt, próbálta kivonni az Egyházat a konfliktusból (Vahtang Kipsidze, az osztály munkatársának nyilatkozata).

8-11-1[1]

Szokolovszkijnak elég ideje volt az Előzetesben, hogy a belső és külső szabadságról elmélkedjen. Foto: Reuter

Az egyházi-társadalmi botrányok jelentős mértékben kimondatlan és mély komplexusokra alapulnak. A Szokolovszkij elleni büntetőügyben hozott ítélet után a Moszkvai Patriarchátusnak kényelmetlen bevallania, hogy ő kezdeményezte az eljárást, mivel ez ellentmond a Patriarchátus szóvivőinek az államtól való függetlenségről szóló időről időre elhangzó nyilatkozatainak. Eközben az Andrej Kurajev protodiakónus által nyilvánosságra hozott dokumentum szerint a Szverdlovi Terület Ügyészségéhez 2016.08.15-én kelt feljelentést a Jekatyerinburgi Egyházmegye fejléces papírján írták, és azt nem egy magánember, hanem az Egyházmegyei Tanács tagja, a kormányzó főpap jogtanácsosa, Viktor Javics pap írta alá.

Ezen kívül az Orosz Egyháznak rendkívül nehéz beismernie, hogy soraiban szintén vannak olyan emberek, akik úgy viselkednek, mint Szokolovszkij blogger és akiknek nézetei hasonlíthatók az ő infantilis maximalizmusához. Vannak orthodox aktivisták, akik szerint lehet verni a nőket (Andrej Tkacsov protoijerej [a Patriarchátus egyik gyakran megszólaló prédikátora – ford. megj.]), lehet botokkal verni a szektásokat (Dmitrij Szmirnov protoijerej [ismert moszkvai pap, a Szinódus Egyház és a Hadsereg Osztályának és a Patriarchai Anyaságvédelmi Tanácsnak az elnöke – ford.megj.], be lehet tiltani a vasárnapi vásárlást és lehet eretnek irodalmat égetni (Hilarion Alfejev metropolita), vagy hogy az Egyház kritikusai rettenetes halállal fognak meghalni (Pantyeleimon Kutovoj krasznojarszki metropolita). Az egyházmegyék vezetői lehetőség szerint számtalanszor alkalmaznak adminisztratív-direktíva módszereket. A múzeumok és a színielőadások betiltatása körüli konfliktusok azzal kapcsolatosak, hogy a főpapok személyes sérelmeiket vagy felháborodásukat irodáikon és a kormányzók irodáin kívül képtelenek valamilyen más módon realizálni. Nem kizárt, hogy a jekatyerinburgi eset közvetlen kapcsolatban áll a városközpontba tervezett templom építése elleni társadalmi fellépéssel – a „blogger-ügy” azt mutatja, hogy ezentúl jobb óvatosnak lenni az egyházmegyének címzett plakátokkal és agresszív megnyilvánulásokkal.

De mi történik a társadalommal? Az egyházi vezetés iránti kritikus hangok között többségben vannak azok, akik a világi állam törvényeinek betartását követelik, irgalomra, türelemre, igazmondásra szólítanak fel. Az Orosz Orthodox Egyházzal szembeni nyílt ellenségességet és ateista álláspontot csak néhány szélsőséges jelenít meg. Éles formában ezt Alekszander Nyevzorov, Vlagyimir Pozner képviseli. Sok liberális számára az egyházi-társadalmi konfliktusok hullámverései ürügyet szolgáltatnak a további szekularizáció szorgalmazására. Például Vlagyiszláv Inozemcev közgazdász oldalán „Talán meg kellene ismételni?” kérdéssel tett fel anyagokat az 1958-as templombezárásokról és a korabeli papok szolgálatból való kilépéséről, miután a Moszkvai Patriarchátust adófizetésre kötelezték.

Teljesen nyilvánvaló, hogy az Egyház, mint bármelyik más polgári intézmény, tehet feljelentést és pereskedhet a bíróságon, kezdeményezhet templomépítést és visszakérheti a templomait. Honnan ered ez a fájdalmas reakció a Moszkvai Patriarchátus megnyilvánulásaira? A társadalmat frusztrálja az az egyházkép, ami a hierarchia szavaiból és akcióiból kirajzolódik, miközben részben nem ismeri a valódi orthodoxiát, részben pedig saját vágyait akarja látni ebben az ismeretlenben. Olyan, mint egy szent ember iránti érzelmek, aki megkerülhetetlen, de aki az ellentmondásos kérdéseidre rendőrségért és ügyészségért kiált.

A szerzőről:

Roman Nyikolajevics Lunkin, az Orosz Tudományos Akadémia Európa Intézete Vallás és Társadalom Kutatási Központ vezetője.

Forrás

Reklámok