Vikárius püspököt választottak a Nyugat-Európai Orosz Exarchátusban

0138761November 11-12-én ülésezik Párizsban a Nyugat-Európai Orthodox Orosz Egyházközségek Érseksége (az ún. Nyugat-Európai Orosz Exarchátus) Érsekségi Gyűlése, amely vikárius püspökké választotta Porfirij (Plant) szerzetespapot, az exeteri Illés próféta templom (Nagy Britannia) elöljáróját. Az Érsekség  1917-1918-as Moszkvai Nagy Zsinat határozataira épülő szabályzata szerint, az orthodox kánoni hagyománnyal összhangban, az egyházmegye képviselői választják meg kormányzó főpapjukat és vikáriusait. A választást az Egyetemes Patriarchátus Szent Szinódusának kell jóváhagynia.

Porfirij (világi nevén Robert Plant) atya 1952. február 22-én született a Cornwall megyei Truro városban katolikus-anglikán vegyes felekezetű családban. Fiatal korában úgy döntött, hogy katolikus papi szolgálatba áll. Az Orthodoxiáról Antonij (Anthony Bloom) metropolitán keresztül ismerkedett meg. 1970-ben Rómában római katolikus teológiai végzettséget szerzett az angol Pápai Beda Venerabilis Intézetben valamint a Szent Gergely Egyetemen (1970-1977), a Szent Anzelm Ateneumban (1975-1976). Rómában, tanulmányai során mélyebb kapcsolatba került az orosz liturgikus hagyománnyal és az orosz papság képviselőivel. Katolikus pappá szentelése után visszatért Angliába, ahol 1977-1982 között Newton Abbot egyházközségében szolgált. Négy templomot, valamint a helyi kórház és börtön lelkigondozását szolgálta. 1982-1986 között megyéspüspökének személyi titkára volt, tagja volt a papi tanácsnak, a liturgikus bizottságnak és az egyházi építési bizottságnak. 1986-1994 között a papjelöltek kiválasztásának feladatát végezte. Ezekben az években St Austell papjaként új templomot épített és megszervezte a gyerekek és fiatalok egyházi oktatását. Ő felügyelte a székesegyház felújítását is. 1994-1998 között Axminster és Lyme Regis települések papja. Kinevezése előtt az egyházközséget gyermekek ellen elkövetett szexuális bűncselekmények botránya rázta meg, ezért az új papra komoly lelkigondozási feladatok hárultak. Ekkoriban került kapcsolatba professzionális pszichológusokkal. 2008-ig Topsham-ban szolgált, valamint a tengerészgyalogosok tábori lelkészi szolgálatát látta el. Ezzel egy időben pszichoterápiát tanult, melyet 2002 óta alkalmazott. 2008-ban felhagyott a papi szolgálattal és pszichoterapeuta lett.

Ekkoriban kezdett rendszeresen eljárni az exeteri Szent Anna orthodox egyházközségbe. Néhány év keresés után 2012. május 27-én Gavriil (de Vylder) érsekkel történt közös Szent Liturgia szolgálatával áttért az Orthodox Egyházba. 2014. szeptember 13-án szerzetessé nyírták, Porfiriosz görögországi sztarec tiszteletére a Porfirij nevet kapta.

Advertisements