Jób (Getcha) érsek: „Ukrajna területe a Konstantinápolyi Egyház kánoni területe”

Július végén az ukrajnai orthodox hívők hagyományosan a Rusz Megkeresztelésének napját ünneplik. Az ünnepségek állami szinten zajlanak és jelen vannak a Helyi Orthodox Egyházak képviselői is. Idén az ukrán államfő meghívására az ünnepségeken jelen volt Jób (Getcha) telmesszoszi érsek, az Egyetemes Patriarchátus képviselője. A RISZU szerkesztői Jób érsekkel az Összorthodox Zsinatról, az autokefalitás kérdéséről és a lehetséges ukrajnai autokefáliáról beszélgettek.

ArticleImages_64119_Getcha_pu[1]Vladika, milyen benyomás alakult ki Önben a Krétai Összorthodox Zsinat kapcsán? Sikerült-e megtenni mindazt, amit terveztek? Elégedett a szervezéssel és az eredményekkel?

Összességében a Zsinat sikeres volt, abban az értelemben, hogy elfogadásra került minden dokumentum, melyet az előkészület összorthodox folyamatában előkészítettek és egyeztettek. Természetesen bizonyos kiigazításokkal, de ezek a kiigazítások minimálisak és lényegében nem változtatják meg a dokumentumok tartalmát. Ezért úgy véljük, hogy a Zsinat sikeres volt. Természetesen sajnálatos, hogy négy egyház elutasította a rajta való részvételt. Az utolsó pillanatban mondták vissza [a részvételüket], ezért ebben az előkészületi folyamatban részt vettek, aláírták az előkészített dokumentumokat, sőt részt vettek még a Zsinat kezdete előtt egy héttel tartott szervezési megbeszéléseken is. Az Orosz Orthodox Egyház jelen volt még egy héttel a Zsinat kezdete előtt a Zsinat üzenetét előkészítő bizottság összejövetelén is. Az utolsó pillanatban döntöttek úgy, hogy nem vesznek részt a Zsinaton.

Ez váratlan volt?

Természetesen, erre nem számítottunk. Sajnos ezek az egyházak ilyen döntést hoztak, és most viselik a felelősséget ezért a döntésükért. A Zsinat azonban a terveknek megfelelően összeült.

E négy egyház hiányával indokolta a Moszkvai Patriarchátus, hogy nem ismeri el a Zsinat összorthodox státuszát. Azonban, ahogy az a történelemből ismert, még az Egyetemes Zsinatokon sem vett részt az összes akkor létező egyház és püspök. Mennyire helyénvaló a Moszkvai Patriarchátus álláspontja?

Az Egyház története során a Zsinatok többségén nem számos egyház képviselője nem vett részt. Itt szintén figyelembe kell venni a Zsinat recepciójának folyamatát. Bár sok Egyetemes Zsinaton nem volt jelen minden egyház képviselője, de minden egyház elfogadta a döntéseiket, és ez adta meg ezeknek a Zsinatoknak az egyetemes státuszt.

Vagyis a részvétel és a recepció – párhuzamos fogalmak, nem feltétlenül állnak egymással kapcsolatban.

Igen. De a történelemből azt is tudjuk, hogy voltak olyan egyházak, melyek visszautasították, hogy részt vegyenek egyes Zsinatokon. És azért, mert elutasították a részvételt a Zsinatokon, kívül maradtak az Egyházon. Például az Örmény Egyház az V. században elutasította a IV. Egyetemes Zsinatot, mivel úgy vélte, hogy a monofizitizmus problémája csupán a Konstantinápolyi Egyház belső problémája és nem érinti őt. Ezzel az állásponttal kapcsolatban voltak ott politikai kérdések is. Az Örmény Egyház most nincs egységben az Egyetemes Orthodoxiával. Egyike az antikhalkédóni egyházaknak, melyek évszázadok óta kívül vannak az Egyetemes Egyházon.

Tehát bármi lehet ezen elutasítás történelmi következménye?

Minden a Zsinat recepciójától függ. A Zsinatot megtartották, és azok az egyházak, melyek visszautasították, hogy részt vegyenek rajta, most felelősséget viselnek a jövőjükért.

A Moszkvai Patriarchátus szóvivői olyan kijelentéseket tesznek, hogy éppenhogy az Orosz Egyház rendelkezik minden eszközzel és mechanizmussal ahhoz, hogy „valódi” Összorthodox Zsinatot hívjon össze. Mennyire tükrözik ezek a kijelentések a dolgok valóságos állapotát?

A Moszkvai Patriarchátus nem először próbál ilyet tenni. Hasonló kísérletek voltak 1948-ban is, amikor ilyen összorthodox összejövetelt próbáltak tartani Moszkvában, a szovjet időkben. Tudjuk, hogy ez nem sikerült nekik, és nem csak azért, mert egyes egyházak visszautasították a részvételt. Nem szabad elfelejteni, hogy az Orosz Orthodox Egyház nem rendelkezik kánoni alappal egy ilyen Zsinat összehívásához.

Az Orosz Orthodox Egyházban aktívan népszerűsítik a „Moszkva – Harmadik Róma” doktrínát, melyben az Egyház „az orosz földek összegyűjtője” szereppel rendelkezik. Hogy reagál erre az Egyetemes Patriarchátus?

Ez a „Moszkva – Harmadik Róma” mítosz olyan gondolatokra épül, melyeket Filofej oroszországi szerzetes fogalmazott meg, aki a XV-XVI. században élt. Ez egy mítosz, mivel az egyháztörténelemben és a kánonjogban nem létezik az első-második-harmadik-negyedik Róma fogalma. Létezik a régi Róma, ami a Római Birodalom központja, az európai kultúra központja volt és létezett az új Róma – a Római Birodalom új fővárosa. Nincs sem első, sem második, csak régi Róma és új Róma van. Harmadik-negyedik-ötödik pedig nem lesz.

Ez nem csak az Egyház, nem csak a birodalom, hanem az emberi civilizáció története is. A Római és a Konstantinápolyi Egyházak ma e két egyház örökségét hordozzák. Ők ezen politikai, egyházi, emberi történelem örökösei, és rájuk vonatkoznak az ezzel kapcsolatos alapok és privilégiumok.

Az orthodox világban, különösen pedig az Orosz Orthodox Egyházban, most egyre hangosabb az a vonal, mely nagyon agresszívan, eszkatologikusan viszonyul a Nyolcadik, Kilencedik és további Egyetemes Zsinatokhoz, és – enyhén szólva – kritikusan viszonyul a Krétai Zsinat szervezőjéhez, az Egyetemes Patriarchátushoz. Ezek a politikai felhangokkal rendelkező eszkatologikus irányzatok veszélyeztetik az Egyetemes Orthodoxia egységét? Összességében mennyire komoly kihívás az Orhtodoxia számára a „fundamentalizmus-ökumenizmus” vonalán kialakult konfliktus?

Az ilyen mozgalmak marginálisak, függetlenül a támogatóik számától. Nem világítják meg az Egyház álláspontját.

Az Orosz Egyházban nem küzdenek ellenük, hanem felhasználják őket.

Az ilyen tendenciák nagyon veszélyesek és pusztítóak. Ezért az Egyház mint olyan nem fogadhatja el ezeket a marginális álláspontokat. Mivel ezek az álláspontok nem világítják meg a keresztény hit és keresztény misszió igazságát.

Látják, vannak, akik szeretik használni a számok elvét. És úgy gondolják, hogy minél több a követő, annál hatalmasabbak vagy igazságosabbak. Ha újra visszatérünk az Egyház történelméhez, akkor láthatjuk, hogy a IV. században az ariánusok nagyon nagyszámúak, erősek voltak, és még az Egyház olyan nagy személyiségei is, mint Theológus Szent Gergely, Nagy Szent Vazul aggódtak amiatt, hogy túl fogja-e élni az Egyház. De az arianizmus követőinek száma ellenére az Egyház soha nem fogadta be az ilyen álláspontot, mivel az ariánus doktrína marginális volt és nem felelt meg a keresztény hit és a keresztény doktrína igazságának.

Később a monotheletizmussal folytatott harc idején, a VII. században Hitvalló Szent Maximosz gyakorlatilag az orthodox hit egyetlen képviselője volt. Majdnem mindenki, az emberek többsége a monotheletizmust követte. De végül a monotheletizmust elítélte a Zsinat, Hitvalló Maximosz pedig, aki egyedül volt az álláspontjával, végül győzött. Úgyhogy  itt a marginális álláspontok követőinek számával kapcsolatban nem érdemes koncepciókat, elméleteket vagy terveket gyártani. És nem kell aggodalmaskodni sem.

Történelmileg az igazság, nem pedig a marginálisok száma vagy agresszivitása győzedelmeskedik?

Pontosan.

Engedje meg, hogy rátérjek az autokefalitás kérdésére. Az autokefalitás kihirdetésének kérdését mint konfliktusost és mint amiben nincs összorhtodox konszenzus, kihagyták az Összorthodox Zsinat témái közül. Miért vált ki ez a kérdés ennyi vitát? Hiszen az autokefalitás – az egyházkormányzat szervezésének természetes módja.

Az Összorthodox Zsinat előkészítésének folyamatában létezett és tárgyalták az autokefalitás és annak kihirdetése támáját. Léteznek azok a dokumentumszövegek is, melyeket előkészítettek. Szólok néhány szót a folyamatról általában, hogy megértsék, mire alapult mindez. A kérdés tanulmányozása azzal kezdődött, hogy úgy tartották, az Egyetemes Patriarchátus az egyetlen patriarchátus az orthodox világban, mely jogosult aufokefalitást adományozni – mind történelmi, mind kánonjogi okokból. Mert a történelem során minden új autokefalitás, melyek a XVI. századtól, az Orosz Orthodox Egyház létrejöttétől kezdve napjainkig – mindezek az Egyetemes Patriarchátus volt területei, melyeknek az autokefalitást adott. Kánonjogi okokból pedig azért, mert az Egyetemes Patriarchátus az első helyen áll az orthodox világban.

Az autokefalitás kérdésének összorthodox szintű tárgyalása során a konszenzus szellemében kimondták: „Nem! Konstantinápoly önmagában nem adományozhat autokefalitást. Hozzá kell tenni, hogy az autokefalitás megadásához szükséges annak az egyháznak az egyetértése és kérése is, amelytől valamelyik része autokefalitást szeretne kapna.” Itt vehetünk egy aktuális példát is: ha Ukrajna szeretne autokefalitást kapni, akkor Konstantinápoly egyedül nem adhatja meg, szükség van ehhez az Orosz Orthodox Egyház kérésére is, mivel Ukrajna jelenleg őhozzá tartozik.

Akkor, az Összorthodox Zsinat előkészítése keretében a Konstantinápolyi Patriarchátus kompromisszumot kötött, beleegyezett, hogy az autokefalitást Konstantinápoly csak azon egyház egyetértésével vagy kérésére adhatja meg, melyben az adott rész található.

Menjünk tovább. Eljutottak a Tomosz kérdéséig – az adott egyház autokefalitását kihirdető dokumentumig, melyben megemlítenek minden olyan pontot, amit az új egyháznak meg kell tartania, minden követelményt, amit teljesítenie kell. Újra felmerült a kérdés, hogy ezt a Tomoszt csak a konstantinápolyi patriarcha írja alá. A vita keretében elhangzott: „Nem! Minden főnek, minden helyi egyház elöljárójának alá kell írnia. Mert egyet kell érteniük, el kell ismerniük ezt az új egyházat” A konstantinápolyi patriarcha újra belement a kompromisszumba és azt mondta: „Rendben. A Tomoszt minden helyi egyház elöljárója aláírja”.

Minden aláírás pedig – külön tárgyalás?

Igen. Tehát, Konstantinápoly belement a kompromisszumba. Eljutottak a Tomosz aláírásának kérdéséig. A történelemből tudjuk, hogy a Tomoszokat a konstantinápolyi patriarchák írták alá, akik az aláírásuk mellé odaírták a „Kihirdeti” szót. Mivel elsőként, Szinódusát vezetőjeként az egyetemes patriarcha hirdeti ki az autokefalitást. Ezután pedig már minden megjegyezés nélkül írták alá a Konstantinápolyi Egyház Szinódusának tagjai. Mivel a fő hirdeti ki, a többiek pedig aláírásukkal egyszerűen megerősítik, hogy ez egy hivatalos hatályos dokumentum. Konstantinápoly ezt a gyakorlatot próbálta alkalmazni és azt mondta: „A konstantinápolyi patriarcha írja alá a Tomoszt a „kihirdeti” szóval, a többi elöljáró pedig, mint korábban a Szinódus tagjai, egyszerűen az orthodox diptihonoknak megfelelő sorrendben aláírják alatta”. Megint vita volt, és megint új követelés: „Nem! A többi elöljárók szintén írjanak valamit az aláírásuk után” És Konstantinápoly újból kompromisszumot kötött. Azt mondta: „Rendben, csináljuk így: a konstantinápolyi patriarcha aláírja és hozzáteszi a „kihirdeti” szót, a többi patriarchák aláírják és hozzáteszik az „együtt kihirdeti” szót – a liturgikus istentisztelet elve szerint [a liturgiát végzők „együtt szolgálnak” az elöljáróval – ford. megj.] Hiszen amikor az Isteni Liturgiát végzik, akkor mindig az első szolgál, akit a szolgálatban elöljárónak tekintünk, a többiek pedig együtt szolgálnak.

Logikus.

Ekkor a Moszkvai Patriarchátus képviselői újra tiltakoztak az „együtt kihirdeti” ellen. Azt akarták, hogy minden patriarcha a „kihirdeti” szóval írja alá. Itt az Egyetemes Patriarchátus nem egyezett bele. Nem saját méltósága vagy valamilyen politikai ok miatt. Egyszerűen azért, mert nem logikus és helytelen. Csak egy ember hirdetheti ki, a többiek pedig „vele együtt” teszik. De nem hirdetheti ki mindenki saját maga. Ezzel a kérdés lezárult. Azóta, hogy ezek az ülések zajlottak, ha nem tévedek, 2009-ben, le van zárva.

Vagyis: az autokefalitás kérdést áttekintették, kompromisszumra jutottak a szöveggel kapcsolatban, de azon kérdés miatt, hogy hogyan írják alá a Tomoszt, minden blokkolódott. Ezért döntöttek úgy, hogy nem veszik fel a napirendre. Konstantinápoly számára ez azt jelenti, hogy az autokefalitás kérdésében megmarad a status quo, úgy, ahogy a kérdés vizsgálatának elején volt. Mivel a kompromisszumos változatok, amiben megegyeztek, nem lettek befejezve.

Az első autokefalitásokat szokták ősieknek nevezni, majd volt egy második hullám, az új autokefalitások, kezdve az Orosz Orthodox Egyházzal és ezek már minőségileg mások voltak. Az Ön véleménye szerint az autokefalitás újabb hullámának szükségessége: természetes folyamat vagy az Orthodoxián belüli bizonyos problémákról tanúskodik? Kész-e az Egyetemes Orthodoxia az autokefalitások megjelenésének harmadik, újabb hullámára?

Mi a különbség az első és a második hullám között? Ténylegesen a második hullám a XVI. században kezdődik, amikor autokefalitást kap az Orosz Orthodox Egyház. Mi a különbség az első és a második hullám között, miért más egy kicsit a státusz? Azért, mert az ősi központok, melyek közé tartozott Róma is (de Róma kérdése jelenleg egy másik kérdés) -, Konstantinápoly, Alexandria, Antiokhia, Jeruzsálem és Ciprus – ezek azok az egyházak, melyeket Egyetemes Zsinatok ismertek el. Mint tudjuk, ez az Egyház elve és még a fundamentalisták is egyetértenek és mondják, hogy az Orthodox Egyháznak tartania kell magát az Egyetemes Zsinatokhoz. Nem tekinthetjük magunkat orthodoxoknak, ha elvetjük valamelyik Egyetemes Zsinat határozatát. Ez az Orthodox Egyház elévülhetetlen kötelessége.

Ezeket az egyházakat az Egyetemes Zsinatok erősítették meg. A többit, az autokefáliák újabb hullámát nem erősítették meg Egyetemes Zsinatok. Nem lehet azt mondtani, hogy autokefalitásuk valamiben különbözik, de státuszuk nem rendelkezik az Egyetemes Zsinat megerősítésével.

Oikonómiából vagy politikai okokból kaptak autokefalitást?

Az autokefalitások új hulláma mindig a politikai körülményekre adott válasz volt – egy új állam vagy birodalom létrejötte. Az állam státuszának figyelembe vételével adták meg az egyháznak az autokefalitást, hogy megoldják az adminisztrációs problémát. Ezért az autokefalitások ezen második hulláma napjainkban is folytatódik – ezen autokefalitások többségét a XIX. század végén és a XX. században hirdették ki.

Az autokefalitások második hulláma Konstantinápolytól vált el, de van egy harmadik hullám: amikor az elválás már nem az Egyetemes Patriarchátustól, hanem annak egyes leányegyházaitól történik. Ez a Szerb Egyház és az Orosz Orthodox Egyház problémája is. Konstantinápoly már átesett ezen.

Konstantinápoly mindig úgy véli, hogy Ukrajna területe a Konstantinápolyi Egyház kánoni területe. Nem szabad elfelejteni, hogy éppen a Kijevi Metropólia alapján adták meg az autokefalitást a Lengyel Egyháznak 1924-ben. A lengyel állam Konstantinápolyhoz fordult.

ArticleImages_64119_Getcha_Poroshenko[1]

Jób (Getcha) érsek megbeszélése az ukrán államfővel

Kimondottan az állam kérte?

Igen. Ez így volt. A 20-as években a lengyel állam független lett. Az állam azt mondta: „Nem vagyunk ellene, hogy Lengyelországban orthodox keresztények éljenek, gyakorolják a hitüket és saját egyházuk legyen. De mint állam nem akarjuk, hogy Lengyelországban olyan egyház legyen, ami egy idegen állam hadoszlopa, mégpedig egy antagonisztikus államé” Ezért a lengyel állam 1924-ben Konstantinápolyhoz fordult, hogy Konstantinápoly adjon autokefalitást a Lengyel Egyháznak. Ez az állam kérése volt a politikai probléma megoldására.

Vagyis egy egyházi probléma egy időben lehet politikai probléma is?

Igen. Lengyelország számára nem az orthodox hit, az orthodox tanítás, az orthodox istentisztelet volt probléma – ez vallási kérdés és nem érinti az államot. De a lengyel államnak politikai problémája volt: nem akarta, hogy az Orthodox Egyház Lengyelországban idegen állam érdekeit szolgálja. Ezen okból fordult Konstantinápolyhoz, hogy adjon autokefalitást és oldja meg a politikai kérdést.

Mi alapján adta ki Konstantinápoly 1924-ben a Tomoszt a Lengyel Orthodox Egyháznak? Konstantinápoly a Kijevi Metropólia volt részeként tekintett a Lengyel Egyházra. Mint tudjuk, Kiprián Camblak metropolita idején a Kijevi Metropólia a lengyel-litván állam része volt, vagyis határai kiterjedtek Lengyelország és a mai Litvánia területére. Ugyanez volt Mogila Péter idejében is, aki kijevi metropolita volt. És mivel Lengyelország valaha a Kijevi Metropólia keretében volt, a Kijevi Metropólia pedig Konstantinápoly közvetlen kánoni joghatóságába tartozott, ezért adott Konstantinápoly autokefalitást a Lengyel Egyháznak 1924-ben.

Ha Konstantinápoly 1924-ben autokefalitást adott a Lengyel Egyháznak a Kijevi Metropólia alapján, akkor Konstantinápolynak miért ne lenne joga arra, hogy autokefál státuszt adjon magának a Kijevi Metropóliának? Ha ez 1924-ben lehetséges volt, akkor lehetséges ma is.

Az ukrán delegáció az Orosz Egyház keretében nem vett részt az Összorthodox Zsinaton. Az orthodox ukránok egy másik része pedig nem rendelkezik semmilyen képviselettel az Egyetemes Orthodoxiában. Ki a felelős az orthodox ukránok közötti viszony ilyen siralmas állapotáért, hiszen ez egyáltalán nem normális állapot?

Az egyetemes patriarcha nem egyszer jelentette ki, hogy Konstantinápoly az Ukrán Egyház Anyaegyháza. Nem egyszer hangsúlyozta, hogy az ukránok lelkiatyja. Ezért az egyetemes patriarcha folyamatosan figyelemmel kíséri és aggódik az Orthodox Egyház állapotáért Ukrajnában. Még inkább azután, hogy Ukrajna Legfelsőbb Tanácsa azzal a kéréssel fordult a Konstantinápolyi Patriarchátushoz, hogy adjon kánoni autokefalitást, ezt a kérést pedig tárgyalta a legutóbbi Szindóus, és  a Szinódus úgy döntött, hogy a kérdést a probléma komoly és megfelelő vizsgálata érdekében átadja egy bizottságnak. Úgyhogy Konstantinápoly foglalkozik ezzel.

Sokan arról beszélnek, hogy e döntés eredményeképpen egyesülnie kell az összes orthodox irányzatnak. De hogyan lehet egyesülni, ha az egyik irányzat nem látja ennek szükségességét, mivel számukra egyáltalán nem léteznek más orthodox joghatóságok? Vagyis a kanonikus ág önelszigetelésének jelenségével állunk szemben annak püspökei és klérusa egy részének személyében. Még az Egyetemes Patriarchátus képviselőinek Ukrajnában való megjelenésére is fájdalmasan reagálnak. Hogyan beszéljünk egyesülésről, ha az egyik joghatóság saját párhuzamos realitásában él, ahol rajta kívül senki nem létezik? Ennek figyelembe vételével az Egyetemes Patriarchátusnak vannak valamilyen mechanizmusai az ukrán kérdés megoldására? Hiszen a Moszkvai Patriarchátus Ukrán Orthodox Egyháza ukrajnai püspökeinek kijelentései szintjén nem létezik a státusz megváltozásának problémája.

Ön leírta a problémát és ezt leírva hangsúlyozta annak összetettségét. A probléma megoldásához léteznie kell valamilyen folyamatnak, amit tanulmányozni kell és meg kell találni. Éppen ez a célja e bizottság munkájának. Ha létezne válasz arra, hogy hogyan oldjuk meg a problémát, akkor már rég megoldották volna!

Konstantinápolynak nem azt kell tanulmányoznia az ukrán kérdésben, hogy joga van-e autokefalitást adni vagy sem, vagy hogy az Ukrán Egyház Konstantinápoly leányegyháza-e vagy sem, hogy Ukrajna az Egyetemes Patriarchátus kánoni területe vagy sem. Ezt Konstantinápoly nagyon jól tudja, nem egyszer hangsúlyozta és megerősítette. A kérdés tanulmányozása azt jelenti, megtalálják a kiutat a kérdés megoldásának folyamatához. Ez a bizottság célja. Ezért jelenleg nem tudom Önnek megmondani, hogy milyen úton kerül megoldásra a probléma. Még nem találtuk meg ezt a folyamatot, aminek útján haladni kell, különben már meg lett volna oldva a kérdés.

De fontos hangsúlyozni, és ez a kánonjogi elv, hogy egy területen csak egy egyház lehet. Vagyis két autokefál egyház nem lehet egyidőben egy területen. Ezért az autokefalitás kihirdetéséhez az egyház egysége szükséges. Ezért éppen ezen az egységen kell munkálkodni.

Ma sok egyházban létezik a megosztottság és az el nem ismert joghatóságok problémája. A Moszkvai Patriarchátus képviselői Ukrajnában úgy vélik, hogy a szemben álló féllel még a nyugodt, békés dialógus folytatása is kánonellenes, semmiképen sem folytatható.

Nem lehet dialógust folytatni?

Igen, nem lehet. Mivel a „Kijevi Patriarchátus” – szakadárok, és csak egyetlen út áll előttük: hogy visszatérjenek a Moszkvai Patriarchátus kebelébe. Mennyire felel meg ez az álláspont a kánonjogi elveknek és általában a keresztény lelkiismeretnek?

Csupán egy példára emlékeztetem a Bibliából. Nyissa ki az Ószövetséget Jób könyvénél. Jób könyvének első fejezetében a dialógusról van szó („dialógus” görögül beszélgetést jelent) Isten és a sátán között. Jób könyvében Isten a sátánnal folytat dialógust. Ha lehetséges ilyen dialógus – Isten és a sátán között! – akkor miért ne lehetne dialógus a keresztények között, még inkább orthodox keresztények között?

A Moszkvai Patriarchátus Ukrajnában úgy próbálja beállítani a helyzetet mintha precedens nélküli üldöztetés folyna az egyetlen elismert joghatóság ellen Ukrajnában. Az Orthodox Egyházak mennyire rendelkeznek objektív információkkal arról, hogy miért történnek konfliktusok a templomok körül Ukrajnában, miért nagyon alacsony a Moszkvai Patriarchátus Ukrán Orthodox Egyháza iránti bizalom szintje és milyen szerepet játszik az Orosz Orthodox Egyház az ellenségesség szításában a Donbasszban? Mennyire elérhetők ezek az információk?

Arra gondol, hogy mennyire informáltak az egyházak Ukrajna határán kívül?

Igen.

Itt el kell mondani, hogy nagyon különféle és ellentmondásos információk terjednek. Ez nem új dolog: minden, például politikai kérdésben, ha összevetjük az információt, amit az amerikai újságírók közvetítenek, akkor előfordul, hogy nem esik egybe az oroszországi újságírók által közvetített információkkal. Sőt még egy országban is az újságok és újságírók politikai tendenciáitól függően a különféle újságok eltérően világítják meg az információkat.

Én azt mondanám, hogy a világ összességében valójában gyengén tájékoztatott arról, hogy mi történik Ukrajnában. Például a Konstantinápolyi Patriarchátus egyik főpapja tette fel nekem a kérdést az utazásom előtt, hogy vannak-e még orosz katonák Ukrajna területén?  Az volt a benyomása, hogy a Minszki szerződés után a kérdés már meg lett oldva. De ez csak egy példa.

Természetesen van információ, és ezen információban különféle ellentmondások vannak, de összességében Ukrajnán kívül a sajtóban nagyon keveset írnak Ukrajnáról.

Hogyan lehet megoldani az ukrán kérdést, ha nem rendelkeznek a dolgok állapotáról és az ukránok közötti viszonyról teljes, objektív informácókkal? Ez szintén a bizottság feladata?

Ez az egyik külön ok, ami miatt a kérdést átadták a bizottságnak a mélyebb tanulmányozás érdekében.

Az Ukrán Autokefál Orthodox Egyház már azzal a kéréssel fordult az Egyetemes Patriarchátushoz, hogy ismerjék el az Egyetemes Patriarchátus részének. Ezt a kérdést szintén tárgyalni fogja a bizottság?

Amikor az ukrán kérdésről esik szó, általában beszélnek az egyházról. Ez nem csupán egy rész vagy egy irányzat tanulmányozása, hanem a kérdést összességében tekintik át. Természetesen ezt a kérdést is meg fogják vizsgálni.

Tehát úgy tervezik, hogy visszafordítják a centrifugális tendenciákat?

Igen, egyesíteni szeretnénk.

Vladika, az utolsó kérdés. Talán mulatságosnak tűnik. Orosz körökben azt a hírt terjesztik, hogy Önt fogják kinevezni a Konstantinápolyi Patriarchátus ukrajnai exarchájává. Kommentálná ezt?

(Mosolyog) Én erről semmit nem tudok. Ezt először. Másodszor pedig Konstantinápolyban ilyenről szó nem eshetett, mert a kérdés tanulmányozása az elején, nem pedig a végén kezdődik.

Köszönöm a beszélgetést.

Kijev, 2016. július 29.

Forrás

Advertisements