A Szentpétervári Egyházmegye képviselője nem szeretné a 80 méteres Krisztus-szobor felállítását

Statuya-Hrista-600x378[1]Zurab Cereteli szobrász Jézus Krisztus szobrát semmi esetre sem szabad Péterváron felállítani, véli a Szentpétervári Egyházmegye Egyház és Társadalom kapcsolataiért felelős Osztályának vezetője, Alekszander Pelin atya. A pap elmondta, hogy nem az egyházmegye hivatalos álláspontját közölte, mivel hivatalosan még senki nem fordult hozzájuk, de úgy véli, hogy kollégái álláspontja is hasonló lesz.

Az ilyen jellegű gigantikus szobrok állítása, Alekszander atya szerint, idegen az orthodox hagyománytól. Ráadásul egy ilyen hatalmas, 80 méteres szobor felállítása helyrehozhatatlanul megbontaná a város építészeti képét. „Lehetőségként, természetesen, fel lehetne állítani Kronstadtban, a tengeren, valamilyen szigeten, vagy erődben, hogy világítótoronyként szolgáljon. De semmi esetre sem Péterváron” – mondta az egyházmegye képviselője.

Zurab Cereteli szobrász javasolta a szentpétervári hatóságoknak, hogy állítsák fel a városban a 80 méter összmagasságú Jézus Krisztus szobrát (maga a szobor 33 méter, az alapzat 47 magas lenne). A szobrász először Szocsiban akarta elhelyezni a művét, de végül nem találtak a számára megfelelő helyet. Cereteli megerősítette, hogy a munka már elkészült és most a hatóságokkal tárgyal az elhelyezés helyéről. A városépítési és építészeti bizottságban megerősítették, hogy már dolgoznak a kérdésen, azonban még semmilyen döntést nem fogadtak el. A sajtószolgálat megjegyezte, hogy a szobornak a mérete miatt nehéz megfelelő helyet találni.

„Én erre mint a katolikus világ stilisztikájának expanziójára tekintek” – jegyezte meg a Történelmi és Kulturális Emlékek Védelmének Oroszországi Társasága pétervári részlegének elnöke, Alekszander Margolisz. „Rio de Janeiroban fel lehetett állítani egy ilyen szobrot. Oroszországban azonban soha nem voltak ilyen emlékművek. Nem látok helyet ezen emlékmű számára Pétervár területén – annak bármely pontján károsítani a történelmi központot”.

Pravmir

Reklámok