Krétán megkezdődött a Zsinatra összegyűlt egyházak elöljáróinak Szynaxisa

A februári Szynaxison elfogadott napirend szerint az Összorthodox Zsinat első eseménye, a helyi egyházak elöljáróinak Szynaxisa kezdődött meg június 17-én a Krétai Teológiai Akadémián. Bár az ülésre az összes orthodox egyházi elöljárót várták, de végül csupán tízen vettek részt rajta. A távolmaradásukat korábban bejelentő egyházak – a bolgár, az antiokhiai, a grúz és a moszkvai – elöljárói nem jelentek meg. A korábbi hírekkel ellentétben a Szerb Egyház patriarchája megérkezett Krétára és a szerb egyházi delegáció részt vesz a zsinat munkájában.

A Szynaxison összegyűlt egyházi elöljárók a Zsinat nyilatkozatáról, valamint a Zsinat előtti időszakban felmerült problémákról tárgyalnak, de a tárgyalandó kérdések teljes listáját nem hozták nyilvánosságra. Nem ismeretes, hogy az egyházi elöljárók hoznak-e valamilyen döntést a Zsinat státusával kapcsolatban, melynek munkájában az orthodox hívők jelentős részét képviselő négy egyház nem vesz részt.

Amfilohije montenegrói metropolita elmondta, hogy a Zsinat nyilatkozatába belefoglalhatják a Szerb Egyház azon javaslatát, hogy a mostani krétai ülést tekintsék az Összorthodox Zsinat első ülésszakának, és így az jövőre folytathatja a munkáját és a  most távol maradó egyházak is csatlakozhatnak hozzá.

Forrás

Reklámok