Kommentár: Összeül-e a Zsinat?

Andrej Gyesznyickij gondolatai arról, hogy miért került veszélybe az “évezred találkozója”?

Egy hét múlva kellene összeülnie Krétán az Összorthodox Zsinatnak – egy évezrede példa nélküli esemény –, melyre az orthodoxok több mint fél évszázada gondosan készültek… ma azonban senki nem tudja megmondani, hogy végül sor kerül-e rá.

pravo-pic410-410x230-67047[1]

Előbb röviden tekintsük át az előzményeket. Az orthodox világban – a katolikustól eltérően – nincs római pápa, vagyis egy olyan püspök, akinek mindenki alá lenne rendelve. A helyi orthodox egyházak kb. úgy viszonyulnak egymáshoz, mint a különféle országok: képviselőik leülhetnek egy közös asztalhoz, hozhatnak közös döntéseket, de senki nem diktálhat a másiknak. Éppen így szerveződnek a nemzetközi szervezetek is, kezdve az ENSZ-el.

Az Orthodoxia hét Egyetemes Zsinatot ismer, melyeken a különféle helyi egyházakhoz tartozó püspökök fontos kérdésekről tárgyaltak és közös döntéseket hoztak. E zsinatokat a bizánci császárok kezdeményezésére hívták össze és lényegében az ő felügyeletük alatt üléseztek: a császári udvar volt a „gyűjtőpont” az orthodox világ számára. De ez már nem létezik.

A problémák azonban nem tűntek el. Napjainkban például egyes orthodox egyházak az ónaptár, mások az újnaptár szerint élnek: amikor ők már megünnepelték a Karácsonyt, mások még tizenhárom napon keresztül böjtölnek. Vagy a böjtről: egyre többször hallani, hogy az Óegyház csak a Húsvét előtti Nagyböjtöt, valamint a szerdai és pénteki böjtöket ismerte, a többi hosszú böjt (a karácsonyi, az apostolok és a nagyboldogasszony böjtök) jóval később alakultak ki, és lényegében nem kötelezőek a világiak számára.

De mi egyáltalán a böjt? Minden orthodox könnyedén válaszol e kérdésre: nem eszünk húst, tejterméket, tojást, tartózkodunk a szórakozásoktól és a házastársi közelségtől.

Ezért például a kefír nem böjtös étel, de a homár és az osztriga igen.

A valóságban mindenki tisztában van e szabályok viszonylagosságával és aligha valaki tartja be azokat „ponttól pontig”. Ez talán nem indokolhatja, hogy elgondolkodjunk a régi szabályok valamiféle új megfogalmazásán? Vagy hogy hogyan kapcsoljuk össze a böjttel a szociális szolgálatot, vagy az internetes önmegtartóztatást vagy a környezetünkről való gondoskodást? Hiszen ezek tulajdonképpen nagyon is egybecsengenek a böjt alapeszméjével, ami: „saját fogyasztásunk korlátozása és ennek következtében a szükségben lévők segítése”.

De ez csak egy kicsiny, mégis nagyon aktuális példa. Számtalan más részkérdés halmozódott fel, és az orthodox püspökök és teológusok fél évszázada készítik elő az új Összorthodox Zsinatot, részben a katolikusok II. Vatikáni Zsinatának hatására, amely a 60-as években a régi egyházi gyakorlatok korszerűsítését tűzte ki célul. Más orthodoxok számára a katolikusok példája, ellenkezőleg, ijesztő volt:

az orthodoxia az atyáknak egyszer átadott hit, és változatlan marad a világ végezetéig, egy jottányit sem lehet rajta változtatni!

Itt a kulturális tényezőnek is szerepe van. Az Orthodoxiát hagyományosan különféle népek vallják (pl. a grúzok, románok, karélok), de a legnagyobb szerepük a görögöknek van, akik, tulajdonképpen, saját kulturális formáikat ötvözték a keresztény hittel, valamint a déli- és keleti-szlávoknak, akik a többséget alkotják, ha figyelembe vesszük a „nominális orthodoxokat”. Mindenki jól emlékszik, hogy a szlávok a görögöktől vették át az Orthodoxiát, mégpedig egyből „kész formában”, már azután, hogy lezajlottak az Egyetemes Zsinatok, hogy bonyolult és hosszú viták után végső megfogalmazásra kerültek a hit dogmái, kialakultak a szertartások és kánonok, létrejöttek bizonyos – eredetük szerint görög – kulturális formák. A görögök amúgy is nagy vitázók és mindig is azok voltak, elég csak arra gondolni, hogy náluk született meg a filozófia és a teológia, ahogy erről e szavak görög eredete is tanúskodik.

Ezzel ellentétben a szlávok hajlamosak az Orthodoxiára mint valamiféle kialakult és befejezett nézet- és gyakorlatrendszerre tekinteni, amiben veszélyes lenne bármit is megváltoztatni.

A szláv számára nem az a teológus, aki Istenről gondolkodik, hanem az, akinek imája kedves Isten előtt.

Természetesen nem kizárólagosan, de nagy általánosságban ez a helyzet. Kérdezzünk meg bárkit az utcán, Karácsony idején, és nagy valószínűséggel azt a választ kapjuk, hogy a mi, orosz Karácsonyunk január 7-én van, a nyugati pedig, ami december végén van, ezt mindenki tudja, helytelen. De kérdezd meg tőle, hogy Istenben hány hüposztaszisz és lényeg van, vagy melyek Krisztus természetei! Pedig ez a teológia ábécéje.

A görög világ központja Konstantinápoly (vagyis Isztambul), a volt birodalmi főváros, a szláv világé Moszkva, amely a mai orthodox világ legnépesebb és leggazdagabb egyházának központja. Az orthodox politikán belül pedig minden komoly kérdésre rávetülnek e két patriarchátus közötti lágy versengés árnyékai.

Bárhogy is legyen, legalább azért érdemes lenne összegyűlni, hogy a világ felé megmutassák az orthodox helyi egyházak egységét. Az idei év kezdetén végleges döntés született, hogy Krétára hívják össze a zsinatot, aminek van egy fontos sajátossága: a döntéseket a helyi egyházak konszenzusával kell meghozni (ahogy az ENSZ Biztonsági Tanácsában). Az Egyetemes Zsinatok egyszerű többséggel hozták meg a határozataikat, mely során minden püspök egy szavazattal rendelkezett (ahogy egy normális parlamentben szokás). Ez a formátum, összességében, kizárja a komoly vita kialakulásának lehetőségét, mivel a zsinat minden résztvevője csupán saját patriarchájának vagy szinódusának küldötte, és saját egyéni véleményének már nincs jelentősége.

Azonban a zsinat megnyitása előtt nem sokkal valami (meglátásom szerint) furcsa dolog történt: a Bolgár Egyház hirtelen úgy döntött, hogy nem küldi el a képviselőit.

Ekkor Moszkva azzal a felhívással állt elő, hogy hívjanak össze még egy zsinatelőtti tanácskozást és rendezzék a színfalak mögött a vitás kérdéseket, Konstantinápoly pedig azt felelte, hogy ha egyszer már egyhangú döntés született, akkor történjék bármi, a bolgárokkal vagy a bolgárok nélkül, de megtartják a zsinatot. Ha azonban nélkülük tartják meg, ezt már nehéz lesz összorthodoxnak nevezni, ha pedig jelen lesznek, akkor is rendelkeznek majd vétójoggal.

Figyeljük meg, hogy sokkal könnyebb volt megszervezni az orthodox patriarchák találkozóját a római pápákkal (e találkozók a görögöknél már régóta zajlanak, csak Moszkva csatlakozott hozzájuk a közlmúltban). Kollegiális döntést hozni gyakorlatilag elképzelhetetlen, mindig lesznek olyan buzgolkodók, akik megtiltanának bármiféle kapcsolatot a „máshitúekkel és eretnekekkel”. De ha van olyan ember, aki kész személyes felelősséget vállalni, akkor minden lehetségessé válik.

Sokan azt gyanítják, hogy a bolgárok mögött Moszkva áll, bár  annak motívumairól hosszasan lehetne vitatkozni.

Talán a Kreml szellemiségében folytatott ravasz diplomáciáról van szó: a helyzetet a lehetetlenségig összezavarni, hogy utána a rendezéséért kérni lehessen bizonyos preferenciák teljesülését.

Talán arról van szó, hogy nem akarnak a görögök pályáján játszani, az ő játékszabályaik szerint, ahol a görögök nyilvánvalóan erősebbek lesznek. Végső soron nekünk is meg van a magunk „Orosz Világa” (erről szól Kirill patriarcha legutóbbi könyve is), van tulajdonképpen egyfajta istenfélő pravoszláv császárunk is, aki nem sokkal a zsinat előtt felkereste az Áthosz-hegyet, elegendőek vagyunk magunknak és ha kell, akár saját zsinatot is tarthatunk Moszkvában, garantált eredményekkel. De az is lehet, hogy szerepe van ebben a minden változástól félő bolgár püspökök bizonytalanságának is. Valószínűleg sokféle tényező egybeeséséről van szó. De nem ez a leglényegesebb.

Ennek az eseménynek az orthodoxok egységét kellett volna megmutatnia az egész világ előtt, de egyelőre csak azon képtelenségüket mutatja fel, hogy akárcsak protokolláris kérdésekben is megegyezzenek egymással.

Már az is nagyszerű lenne, ha a zsinat összeülne, még ha nem is hozna konkrét döntéseket, de legalább megteremtené a dialógus formátumát.

Az egyetlen birodalmi központját elveszítve, úgy tűnik, az orthodox világ nem volt képes működő zsinati modellt létrehozni, amelyről pedig oly sokat beszélt, ugyanakkor a középkori kormányzati modellek rosszul működnek a XXI. században. Előbb vagy utóbb el kell kezdeni azok felülvizsgálatát.

Nem tudjuk, hogy összeül-e végül az Összorthodox Zsinat, és ha igen, akkor sikeres lesz-e, de a valóság ezen összefüggéseit már világosan megmutatta. Köszönet érte!

Gazeta.ru/2016.06.08

Advertisements