Egyházüldözés Bizáncban

Ahogy az első, úgy az utolsó bizánci császár is (mindkettőt Konstantinnak hívták) hivatalos egyházzá egy eretnek irányzatot tett meg: I. Konstantin az arianizmust, két évvel a megtartása után elvetve a Nikaiai zsinatot (325); XI. Konstantin pedig az uniatizmust. A Birodalom az Orthodox Egyháznak egy hamis egyházszervezet nevében történő üldözésével kezdődött és végződött.

268 év – Összességében a „bizánci évezred” ideje alatt 268 éven keresztül nem az orthodox hit volt az állam által elismert hivatalos vallás.

Kb. 8 eretnekség – ez idő alatt kb. 8 különféle eretnek irányzatot fogadtak el a Birodalom hivatalos vallásaként. Később visszaállt az orthodoxia, az eretnekek vagy bűnbánatot tartottak vagy kiközösítették őket.

Kr. u. 327 – Két évvel a Nikeai Zsinat után Konstantin császár az elkövetkező 50 évre az ariánus eretnekséget fogadta el hivatalos vallásként.

61 év – Az orthodox hit leghosszabb ideig tartó üldözése az ikonrombolás idején történt a VIII. században.

Azon időszakok, amikor egy-egy eretnekséget tettek meg a Birodalom hivatalos vallásává:

327-361 – arianizmus (34 év)

361-363 – pogányság (2 év)

364-381 – arianizmus (17 év)

449-451 – monofizitizmus (2 év)

451-482 – nem teljesen orthodox khalkedonizmus (31 év)

506-518 – monofizitizmus (12 év)

633-680 – monotheletizmus (47 év)

713-715 – monotheletizmus (2 év)

726-787 – ikonrombolás (61 év)

806-812 – „moikheizmus” vagy „parázna eretnekség” (6 év) *

815-842 – ikonrombolás (27 év)

1274-1283 – uniatizmus (9 év)

1344-1347 – Akindinosz eretneksége (3 év) * *

1439-1453 – uniatizmus (15 év)

Mindig ott volt Bizáncban az igaz Egyház, ahol a császár és a bizánciak többsége volt? A válasz egyszerű: nem. Az Egyház létezett az állam támogatása nélkül is, ha erre szükség volt a hit tisztaságának az eretnekekkel szembeni megőrzése érdekében, ezért nem lehet azt mondani, hogy az Egyház Bizáncban azonos volt az állammal vagy összeolvadt volna vele.

Évek Mennyi ideig tartott A hivatalos egyház eretneksége Mivel végződött
327-361 34 év Arianizmus A hivatalos egyházat megszüntették, újra a pogányság lett a hivatalos vallás
361-363 2 év Pogányság. Üldözték az ariánusokat és az orthodoxokat is Az Orthodoxia 8 hónapra hivatalos vallás lett, Iovianus (331 – 361) császár uralkodása idején
364-381 17 év Arianizmus Nagy Theodosziosz császár az Orthodoxiát ismeri el hivatalos Egyházként, törvényeket hoz a Birodalmi Egyház védelmében és az eretnekségek ellen
449-451 2 év Az Ifjabb Theodosziosz császár által összehívott II. Efezusi Zsinat (az ún. efezusi rablózsinat) által 449-ben elfogadott monofizitizmus. Szent Pulkheria császárnő összehívja a Khalkedoni Zsinatot, amely elítéli a II. Efezusi Zsinat monofizitizmusát.
451-482 31 év Kétértelmű khalkedonizmus (Edesszai Ibasz és Küroszi Theodorétosz szellemében), amely nem mondott le a nesztoriánus dogmatikai álláspontról a Khalkedoni Zsinaton tartott bűnbánat után Zénon császár „Henótikonja”: Eutichiosz monofizitizmusának szélsőségeit elítélik, ugyanakkor eltörlik a Khalkedoni Zsinat orthodoxok számára kötelező voltát
506-518 12 Monofizitizmus (Zénon „Henótikonját” monofizita szellemben magyarázzák, anathémát mondanak a Khalkedoni Zsinatra Zénon „Henótikonjának” eltörlése. Khalkedon rehabilitálása, kötelező voltának elismerése, de most már nem Theodorétosz magyarázatának szellemében, hanem a nem monofizita „Henótikon” korának (482-506) teológiája szellemében
633-680 47 év Monotheletizmus A VI. Egyetemes Zsinat hivatalos vallásként állította vissza az Orthodoxiát. Ezen a zsinaton szidalmazzák az Orthodoxia monotheletizmussal szembeni legfőbb védelmezőjét, Hitvalló Szent Maximoszt. A zsinati atyák kivétel nélkül mind volt monotheléták voltak és nem szándékoztak Hitvalló Szent Maximoszt tisztelni.
731-715 2 év Monotheletizmus (Bardanész Philippikosz, a császár trón bitorlója állítja vissza) Phillipikoszt meggyilkolják, az orthodoxiát visszaállítják, a hivatalos hierarchia minden tagja bűnbánatot tart az eretnekségért (köztük Krétai Szent András és a leendő Hitvalló Szent Germanosz patriarcha is).
726-787 61 év Ikonrombolás A VII. Egyetemes Zsinat, melynek tagjai kizárólag volt ikonromboló püspökök és az ikonrombolók által felszentelt Tarasziosz patriarcha voltak, újra hivatalos vallássá teszi az Orthodoxiát.
806-812 6 év Az ún. „moikheizmus” vagy „parázna eretnekség” * A Sztuditák pártjának megbékülése Nikiphorosz patriarchával a 812-es zsinaton.
815-842 27 év Ikonrombolás Az ikontisztelet mint államvallás visszaállítása Theophilosz császár halála után (842).
1274-1283 9 év Uniatizmus (katolicizmus) – Lyon-i Unió VIII. Mihály fia, II. Andronikosz (aki apjától megtagadta a keresztény temetést) trónralépése után az Orthodoxia visszaállítása
1344-1347 3 év Akindinosz eretneksége** Kantakuzénosz János győzelme a polgárháborúban, az 1347-es zsinat visszaállítja a palamizmust, mint az orthodoxia egyetlen helyes értelmezését (ahogy azt a két 1341-es zsinat kimondta)
1439-1454 15 év Uniatizmus Az orthodox patriarchátus visszaállítása Konstantinápolyban a város törökok által történt meghódítása után

A „bizánci évezred” során majdnem 300 éven keresztül a Birodalom hivatalos egyházának vagy kimondottan valamilyen eretnekséget, vagy az Orthodoxia és valamilyen eretnekség keverékét fogadták el, miközben ez idő alatt vagy üldözték az Orthodox Egyházat, vagy pedig az különféle mértékben keveredett az eretnekekkel, és ez idő alatt az Orthodoxiáért küzdeni kellett és nem volt világos, hogy az állam melyik fél oldalára áll.

Forrás

Jegyzetek:

* Az ún. „moikheia” vagy „parázna eretnekség” – Sztudita Szent Theodorosz küzdelme volt a császári hatalom önkényével szemben. 795-ben VI. Kónsztantinosz császár (780-797) megparancsolta, hogy feleségét, Paphlagoniai Máriát erőszakkal nyírják szerzetessé, majd második házasságot kötött, régi szeretőjével, Theodotéval. Bár Szent Tarasziosz patriarcha elítélte ezt a törvénytelen házasságot és visszautasította az esküvő megtartását, de amikor az esküvőt a Szent Szophiában József presbiter, a Nagy Templom ekonomosza megtartotta, a patriarcha nem mert tiltakozni, nem közösítette ki a császárt és új feleségét és nem tiltotta el József presbitert a szolgálattól. A patriarcha szemében ez az oikonomia – az egyházi béke érdekében a körülmények miatt tett engedmény – aktusa volt, mivel a fiatal császár öntörvényű volt és még azzal is fenyegetőzött, hogy visszaállítja az ikonrombolást, ha a patriarcha továbbra is korholni fogja új házassága miatt. Azonban Szent Platón és Szent Theodórosz másképp tekintettek a dolgokra: úgy vélték, hogy a patriarcha megsértette a kánonokat, és egy főpap számára méltatlan gyengeséget mutat fel azért, hogy kedvében járjon a hatalomnak, és ily módon közvetve jóváhagyja a törvénytelenséget, ami a hasonló törvénytelenségek elterjedéséhez vezet majd az egész Birodalomban. A Szakkoudión-monostorban és más monostorokban beszüntették a császár és a patriarcha kommemorálását; a szerzetesek pedig személyes beszélgetéseikben és levelezéseikben fejtették ki nézeteiket a történtekről. Tiltakozásuk híre hamarosan eljutott az udvarba. A császár nyugtalankodni kezdett és megpróbált megbékélni a kánonok védelmezőivel, ugyanakkor pedig egyes szerzetesek és igumenek, akik irigyelték a szakkoudión-i szerzetesek tekintélyét, azzal kezdték rágalmazni a tiltakozókat, hogy nem is Isten törvénye iránti buzgalom vezérli őket, hanem a hiúság: bajkeverőknek nevezték és kigúnyolták őket, hogy „egy szintre helyezik magukat Keresztelő Szent Jánossal”.

Végül a császár elhatározta, hogy keményen fellép velük szemben: 797. februárjában Platónt Konstantinápolyban bebörtönözték, Theodóroszt pedig kegyetlenül megkorbácsolták, majd tíz szerzetessel, köztük testvérével, Józseffel, együtt Thesszalonikibe száműzték, a többi szakkoudion-i szerzetest kiűzték a rendházból és elrendelték, hogy sehol sem fogadhatják be őket. Thesszaloniki lakosai együtt érzetek a száműzöttekkel, ezért a száműzetés nem volt oly fájdalmas a számukra, mint azt várni lehetett volna; Theodórosznak azonban nagyon hiányzott nagybátyja, Platón és fájdalmasan viselte az elválást.

Eközben a kánonok védelmezőinek félelme beigazolódni látszott: a császár házasságtörése az egész Birodalomban az erkölcsök romlásához vezetett, és több elöljáró is elűzte a feleségét, hogy újat vegyen helyette, önigazolásul pedig a császár példájára hivatkoztak. Ez pedig általános társadalmi elégedetlenséget szült V. Kónsztantinosz viselkedésével szemben és csökkentette a tekintélyét az alattvalók előtt. Az ellenzék száma gyorsan növekedett. 797 augusztusában palotaforradalom történt. Kónsztantinoszt megvakították és letaszították, anyja, Szent Eiréné lett a császárnő, aki azonnal megparancsolta, hogy engedjék szabadon a házasságtöréssel kapcsolatban letartóztatottakat és segítette azok megbékélését a patriarchával. Szent Tarasziosz arra hivatkozott, hogy ő maga ellenezte a törvénytelenséget, de ideiglenesen oikonómiából elnézte azt; Szent Platón és Theódorosz végül elfogadták ezt a magyarázatot, de világos volt, hogy az ő álláspontjuk győzedelmeskedett.

Néhány év telt el és a sztuditákat újabb megpróbáltatások érték. 806-ban meghalt Tarasziosz patriarcha, Nikiphorosz Genik császár pedig megkérdezte a püspököket és a monsotorok igumenjeit, hogy kit szeretnének új patriarchának. A többség (nagyrészt Szent Platon befolyására, akihez tanácsért fordultak ez ügyben) Sztudita Szent Theodoroszt nevezte meg, a császár azonban nem akarta egy ilyen független jellemű embert látni a patriarchai szentszékben, és ezért másvalakit javasolt, akit a püspökök jóvá is hagytak. Szent Nikephorosz lett a patriarhca, aki korábban az udvari kancellária titkára volt, majd néhány évet monostorban töltött, bár nem nyírták szerzetessé; ezért közvetlenül világi helyzetéből emelték a patriarcha tisztségébe (ahogy Szent Taraszioszt is), szerzetessé nyírták, majd néhány nap alatt felszentelték a papi fokozatokba. Bár Nikiphorosz ismert volt személyes jámbor életéről, értelméről és műveltségéről, azonban ez a szentelés zúgolódást váltott ki a szerzetesek egy része között, akik attól tartottak, hogy az Egyház új elöljárójának világi múltja túlságosan befolyásolhatóvá teszi őt a világi hatalom részéről. E félelmek nem bizonyultak alaptalannak: az új patriarcha felszentelése után a császár arra kérte, hogy oikonomiából adja vissza a császárnak fontos, állami jelentőségű szolgálatokat tett József ekonom papi rangját. Nikiphorosz patriarcha, bár akarata ellenére volt, beleegyezett ebbe. József tehát újra szolgálni kezdett a Nagy Templomban. Szent Theodorosz úgy vélte, hogy ezen aktus törvényesnek való elfogadása semmissé tenné a kánonok védelmében tett múltbeli erőfeszítéseket és küzdelmet. Ezért a sztuditák megszakították a közösséget Józseffel, a patriarchával és nem kommemorálták őt; Theodorosz nem jelent meg többé az udvarban; nyíltan nem hirdették ki tiltakozásukat, azt várták, hogy a dolgok, talán, idővel maguktól elrendeződnek. Ez a csendes tiltakozás kb. két évig tartott, míg Theodorosz testvére, József, aki addigra már Thesszaloniki érseke lett, ügyeinek intézése érdekében Konstantinápolyba nem jött, ahol a Sztudion monostorban szállt meg, azonban nem jelent meg a Szent Szophiában és nem szolgált együtt a patriarchával. Ennek híre eljutott a császárhoz. A Szent Józsefhez érsekhez küldött udvaroncoknak a főpap elmondta, hogy nincs semmi kifogása a császár és a patriarcha ellen, de nem fog együtt szolgálni velük, amíg József a tisztségében marad. Ez kiváltotta a császár és a patriarcha ingerültségét. 809. elején Zsinatot tartottak a Nagy Templomban, amelyen ugyan a patriarcha nem vett részt, de katonai kísérettel vezetették be Theodoroszt, Platont, Józsefet és Kalogiroszt. A kánonok megsértése miatti tiltakozásukért, mondván, hogy nem ismerik el a „szentek oikonomiáját”, elítélték és anathémát mondtak rájuk és a Herceg-szigetekre száműzték őket. A Sztudion monostort szétverték. A testvérek közül senki nem volt hajlandó elárulni igumenjüket, ezért vagy bebörtönözték vagy kiűzték őket Konstantinápolyból.

Ezután az zsinat után kezdte Szent Theodorosz eretnekeknek tartani ellenfeleit, akik az Egyházban a „parázna” eretnekséget terjesztik, amit az evangéliumi parancsolatoknak és a kánonoknak a világi hatalom kedvéért történő tagadásának tartott. Erről az egész Birodalom területén elterjedt leveleiben írt, és megjövendölte, hogy ezen törvénytelenség miatt a Konstantinápolyi Egyházat súlyos csapások fogják érni. A sztuditák száműzetése 811-ig tartott, amikor Niképhorosz császár a bolgárok ellen vonult és meghalt, ráadásul Szent Theodorosz még a hadjárat kezdete előtt megjövendölte neki, hogy azon egyházi botrány miatt, aminek ő volt az oka, és hogy azt nem volt hajlandó orvosolni, a császár „nem fog azon az úton visszatérni, amin halad”. Sztavrikioszt, Niképhorosz fiát és társuralkodóját e hadjáratban súlyosan megsebesítették és hordágyon vitték vissza Konstantinápolyba, majd hamarosan letaszították a trónról; az új császár I. Rangave Mihály lett, aki azonnal visszahívta a sztuditákat a száműzetésből és győzködni kezdte a patriarchát, hogy béküljön ki velük. Végül megtörtént a kibékülés: a patriarcha elismerte a sztuditák elleni tiltások igaztalanságát, ők pedig visszavonták az eretnekség vádját, azzal, hogy a patriarcha a néhai császárt hibáztatta, akinek akaratához kénytelen volt igazodni azért, hogy nehogy nagyobb bajok érjék az Egyházat.

** Akindinosz eretneksége. Grigóriosz Akindinosz (gör. Γρηγόριος Ακίνδυνος, kb. 1300 – 1348) bizánci teológus, szerzetes, költő, a varlaamita (Barlaám /Varlaam szerzetes követői) mozgalom egyik vezetője. Amikor Kalábriai Barlaám Bizáncban terjeszteni kezdte eretnekségét, Grigóriosz Akindinosz egyfajta közvetítővé vált közte és Palamasz Szent Gergely között, aki a tanítója volt. Bár kezdetben Palamasz mellett állt, 1341-ben váratlanul ellene fordult és Barlaám Kalábriába való hazatérése után Palamasz buzgó ellenfele lett. Disputákat folytatott a palamitákkal és vitairatokat írt tanítója ellen. Isten lényegéről és energiájáról, valamint a thábor-hegyi fény lényegéről alkotott nézetei eltértek Barlaámétól, és önálló helye van a XIV. századi vallás-filozófiai mozgalomban részt vett bizánci tudósok között. Az 1347-es Konstantinápolyi Zsinat kiközösítette az Egyházból. Valószínűleg az 1348-as pestisjárvány idején halt meg. Műveinek nagy része (öt könyv Barlaám ellen, hat könyv Palamasz Szent Gergely ellen, hitvallás, a hészükhaszta-viták kezdeteinek elbeszélése, levelek) kéziratokban maradtak fenn. “A lényegről és energiáról” (Περί συσίας καί ένεργείας) írt traktátusa filozófiai nézőpontból igyekszik megoldani Isten lényegének és tulajdonságainak kérdését. E traktátus első két könyve Krumbacher szerint Aquino-i Tamás “De veritate catholicae fidei contra gentiles” c. művének szó szerinti fordítása, és művei összességében a nyugati skolasztika hatása alatt vannak. Palamasz Szent Gergely ellen jambikus versekben írt művében rámutat a hészükhasztia védelmezőjének – véleménye szerinti – tévedéseire. Művei megjelentek Migne “Patrologia graeca” sorozatában (151. kötet)

Reklámok