„KIVIRÁGZOTT A PUSZTASÁG” – AZ IMÁDSÁG LILIOMVIRÁGAI (2)

Kiprian (Kern) archimandrita (Az 1. rész folytatása)

*       *      *

Lapozom az oldalakat. Szemem előtt felvillannak az ünnepek, a szentek, szentéletűek, vértanúk, a tisztelt Istenszülő-ikonok nevei, és minden napnak saját énekei vannak. Mindezek feltárulnak előttem, egész életük megörökítésre került ezeken az oldalakon. A teljes alkotó élet, az egyházi szellem építő munkálkodásának eredménye testesül meg ezekben a mintaénekekben, sztichirákban, tropárionokban, melyek mintha a sztudioni szerzetes áhítatos keze által felfűzött, az árnyalat, a szín, a szépség által egymáshoz válogatott, tompa tündökléssel fénylő gyönyörű ékkövek hosszú láncolata lennének.

10599453_806819219362245_6282001131216157648_n[1]

Maiumai Szent Kozmasz ábrázolása a ráckevei Nagyboldogasszony templomban

Ezután egy kánon következik, Kozmasz úr alkotása, bonyolult „akrosztichonnal”; és feldereng benne a csodálatos görög szöveg, melyet úgy fogalmaztak meg versekben, hogy minden verssor kezdő betűje egy mély értelmet hordozó akrosztichont adjon ki, – bár sajnos a szöveg a szláv fordításban már nem őrződött meg ily módon. Majd, mint valamiféle smaragdok, talányos, végtelen fénnyel tündökölnek a végtelen dogmatikai értelmet horodzó „dogmatikonok”, és a gyémántokhoz hasonló kifinomult tropárionok…

Felütöm a szent szolgálatát (október 11.). A régi ikonon főpapi öltözetben látható, tekintete az Örök Élet Forrására irányul.  Orcáját szégyenteljes feliratok csúfítják el, melyeket a becstelen ikonrombolók égettek bele kitartásáért és a szent ikonok tisztelete iránti hűségéért, amiért is a „Graptos” („Írott”) nevet kapta. Hitvalló Theophanész a kánonok alkotója és Nikaia metropolitája. Még a „Megszentelt” Száva (Palesztinai Szent Szabbász) monostor szerzeteseként hozzáfogott az egyházi himnuszok írásához, és leginkább a kánonok írását szerette meg, létrehozva azok csodálatos mintáit.

„Tedd, Uram, erőssé Egyházadat, hogy mindörökre megingathatatlan maradjon a téves tanítások támadásaival szemben” (1) – így kiált a szent „írott” főpap az egyházi békének az ikonrombolás eretnekségének leküzdése utáni visszaállítása kapcsán. Ugyanez a Theophanész alkotta az Örömhírvétel ünnepének csodálatos kánonját is. Ki ne ismerné ezt a gyönyörű kánont, ezt a megható dialógust a Szentséges Szűz és Gábriel arkangyal között? Ő írta a temetési kánont is, és az ő ajkaiból hallotta meg elsőként a világ a „Szentek között nyugosztald” kondákion szavait.

Még néhány oldal, és egy másik szent szolgálata kezdődik, az Orthodoxia nagy költőjéé, aki az Istenszülő látomásában részesült és megírta az Ő isteni Dícséretét.

„Erényekkel díszített vagy, Kozmasz” – énekeli neki az Egyház és így kiált fel: „örvendezz, gazdagságos atya”… Gazdagságos atya! Létezhet-e pontosabb és hűbb jelző a számára? Ő is a Szent Száva monostor szerzetese, a nagy Damaszkuszi tanítványa és aszkétatársa, jeruzsálemi szerzetes és Maiuma püspöke, az „isteni kegyelem edénye” volt.

Kyr-Kozmasz, Kozmasz úr. Nevének hallatára a szív áhítattal szorul össze és különleges odaadással olvassa szellemének alkotásait. Kozmasz alkotta a tizenkét nagyünnep majd mindegyikének kánonját, és a legnagyobb szentek kánonjait, valamint ő alkotta meg azt a csodálatos éneket, melynél egyszerűségében és mélységében magasztosabbat alkotni nem lehet: „Aki a Keruboknál tiszteltebb, és a Szeráfoknál hasonlíthatatlanul dicsőbb vagy, Aki az Isten Igét sérületlenül szülted, Istennek valóságos Szülője, Téged magasztalunk”, – emelkedik a magasba tökéletlen nyelvünk ezen éneke a Szentséges Szűz és Anya tisztaságos nevének tiszteletére.  Minden Hajnali Istentiszteleten énekeljük ezt az éneket az Istenszülő ikonja előtt, mert ennek magasztossága hordozza az Istenszülő és a Világosság Anyjának legmagasabb dicséretét. Maga az Istenszülő jelent meg Kozmasznak és tárta fel neki ezt az éneket, mint a számára leginkább kedvest és szeretetettet.

Éppen az isteni Kozmasz az, aki tudatosítván a gyenge szavak és fogalmak minden erőtlenségét, alázattal énekli az Istenszülőnek Fia Születésekor: „Alkalmasabb volna félelemben megőriznünk veszélytelen hallgatásunkat; mert szeretetünkben, kellemesen csengő dicséreteket szőni, óh Szűz, igen fáradságos. Mégis adjál nékünk Anyánk, szándékunknak megfelelő bátorságot”. (2)

Különösen megható a Keruboknál Tiszteltebb azon hódolata és emlékének áhítatos tisztelete, melyet Maiumai Szent Kozmasz felmutat. Egyházunk alázattal, édes énekkel magasztalja Őt Úrjelenése szent napján: „Alkalmatlan bármelyik nyelv arra, hogy Téged méltóan dicsőítsen; és szédül a világfeletti elme is, ha dicsérni akar Téged, Istennek Szülője…” (3)

Nagyboldogasszony kánonjában ahány csodálatos rész, annyi fiúi zokogást hallhatunk Kozmasztól és az elárvult apostoloktól. Egyszer nyáron, Nagyboldogasszony napján az ürögi Hopovo-monostor templomának oltárában álltam. Vége felé járt a Hajnali Istentisztelet és az apácák elkezdték énekelni a „Fényéneket”: „Apostolok, kik a föld határairól itt egybegyűltetek, Getsemáné falujában temessétek el testemet, és Te Fiam és Istenem, vedd magadhoz az én lelkemet”… 

Hullámzóan és szomorúan, a fájdalom tengerét, a világból való távozás szomorúságát közvetítette ez a kimért kijevi dallam. Az apácák hangja eltöltötte a hopovói templomot: „és Te Fiam és Istenem, vedd magadhoz az én lelkemet” – foszlottak szét az utolsó szavak…

Felvillannak a sűrű sorokkal és nevekkel teli oldalak, az isteni igéket megkoszorúzva követi egyik a másikat. Hosszú a soruk, a szent énekszerzők kara: János szerzetes, Leontiosz magiszter, Paulus Ammonius (Παυλος Αμμώνιος) és sokan mások. Mind megdicsőült szentek, akik az angyali seregekkel együtt szolgálnak az Úrnak, az aszkéták serege, kik dicsőítő énekeket zengenek Őneki és a Mennyek Királynőjének.

*     *     *

1610797_806826556028178_7673486063441434788_n[1]

Romanosz Melodosz ábrázolása a ráckevei Nagyboldogasszony templomban

Az Istenszülő Oltalmának szolgálata, és ugyanezen a napon az egyik legcsodálatosabb és legnagyszerűbb szent. Valóban az „Egyház szépsége”, ahogy a kondákionban magasztalja őt a Szent Egyház. A Szent Szophia, Isten Bölcsességének gyertyákkal megvilágított hatalmas konstantninápolyi temploma. Ikonok, mozaikok, a szentek és az Istenszülő képmásai tündökölnek a falakon. Végzik az esti szolgálatot. A császár, a patriarcha, az udvar, az egész kormányzati kar jelen van és hallgatják az énekesek édes énekét. Ott, az énekesek és felolvasók között alázatosan áll egy fiatal felolvasó, láthatatlan, hangtalan, a Szentséges Patriarcha öntelt udvartartása által megvetett és üldözött fiú, akinek el kell viselnie gonoszkodó társai gúnyolódásait és állandó szemrehányásait is. Mivel nem ismeri az énekeket, azért, hogy mindenki előtt megszégyenítsék, kilökik az ambon közepére és kötelezik, hogy egyedül énekeljen az összegyűlt népek és az uralkodó előtt. Magányosan, zavartan áll a templom közepén és hallgatagon tűri a szégyenét. A Szent Szophia templom nyomasztó hallgatásba borult. A megszégyenített, mindenki által megalázott szelid Romanosz pedig, Euthimiosz patriarcha kedvence, a gúnyolódás áradatával, a megalázó szemrehányásokkal szemben arcát kezeivel eltakarva inkább elbújik az énekespult mögött rosszakarói között. A fiatal Romanosz a patriarchai palota nyomasztó, fojtogató csendjében cellájában egész éjjel az Istenszülő ikon előtt áll és forró imádságban kérleli Nagyasszonyát, és könnyeiben kiontja előtte a meg nem szolgált sértések és a megszégyenülés minden keserűségét.

A kimerült és álomba feledkezett Romanosznak megjelenik a Szentséges Szűz, aki egy isteni igéket tartalmazó hosszú tekercset tart a kezében, majd átadja a fiatal felolvasónak, a szájába helyezve azt. Romanosz lenyeli a hosszú tekercset (görög életírása ezt „kondakionnak” nevezi) és csodálatos erő tölti el.

Másnap a Szent Szophia hatalmas templomában Hajnali Istentiszteletet tartanak. Az udvar és a papság figyelmesen hallgatja a patriarchai énekesek művészetét. Ekkor a gúnyolódások és kárörvendő megjegyzések áradatában újra a soros felolvasónak, az ifjú Romanosznak kell előlépnie. A templom mennyboltozat méretű hatalmas kupolája alatt újra síri csend támad. De, láss csodát!… gyönyörű, mellkasból előtörő hangon isteni dallam hangzik fel, és az ezüstharangokkal egybeolvadó szavak eltöltik a hatalmas templom félhomályát:

„A Szűz a mai napon, a Lényegfölöttit hozza a világra, a föld pedig barlanggal fogadja a Megközelíthetetlent. Angyalok pásztorokkal együtt dicséretet zengenek, bölcsek pedig a csillag útját követik; mert megszületett miérettünk az ifjú Gyermek, az öröktől fogva való Isten” (4)

Óh, te csodálatos és nagyszerű édesen éneklő Romanosz! Sokáig fennmaradt a hagyomány, hogy ezen esemény emlékére az uralkodói étkezések idején elénekelték ezt az éneket.

(3. rész)

Jegyzetek:

(1) Böjti Triódion, 1. vasárnap, Hajnali Istentisztelet, kánon, V. óda irmosza (4. hang). Nagyböjti Énektár, Nyíregyháza, 1998. 234. o.

(2) Karácsony, 2. kánon, 9. óda irmosza. Hymnológion I. Budapest, 1969. 336. o.

(3) Vízkereszt, kánon, 9. óda irmosza. Hymnológion I. Budapest, 1969. 396. o.

(4) Karácsony, Kondákion 3. hang. Hymnológion I. Budapest, 1969. 334. o.

Ford. KM

Advertisements