Elhunyt Nyikita Alekszejevics Sztruve

Struve_1[1]Május 7-én este elhunyt Nyikita Alekszejevics Sztruve (1931-2016) a franciaországi orosz emigráció jeles képviselője, ruszista, kiadó és műfordító, az orosz emgiráció és az orosz kultúra kutatója.

Nyikita Alekszejevics Sztruve Párizs egyik elővárosában született. Pjotr Bernardovics Sztruve, a XX. század elejének ismert orosz politikusa, közgazdász, történész és filozófus unokája volt. Felesége Marija Alekszandrovna Jelcsanyinova, az ismert pedagógus, majd a nizzai székesegyház papja, Alekszander Jelcsanyinov atya lánya.

1950-ben végzett a Sorbonne Egyetemenen orosz szakon. 1963-ban jelent meg francia nyelvű munkája az Egyház Szovjetunióbeli történelméről „Keresztények a Szovjetunióban” címmel. A könyv nagy visszhangot váltott ki Franciaországban és öt nyelvre lefordították. Oszip Mandelstamról írt doktori munkáját (franciául és szerzői fordításban oroszul jelent meg) 1979-ben védte meg. Ebben az évben lett a Párizs X. Egyetem professzora, majd a Szlavisztika Tanszék vezetője.

1956 óta munkatársa, majd 1978 óta vezetője az „YMCA-Press” európai orosz emigráns könyvkiadónak (ennek 1925-1948 közötti igazgatója N. A. Bergyájev volt), mely nagyon sok Szovjetunióban kiadhatatlan irodalmi és egyházi tematikájú művet jelentetett meg. Ő adta ki Alekszander Szolzsenyicin „Gulág-szigetcsoport” c. művét. 1951 óta munkatársa, majd főszerkesztője volt a legrégebbi emigráns kiadvány, az Orosz Keresztény Diákmozgalom Hírmondójának (1925-ben alapították) és a „Le messager orthodoxe” egyházi folyóiratnak. 1990-től kezdve kiterjedt programot indított, melynek célja az orosz emigráció örökségének eljuttatása Oroszországba. Ennek érdekében alapította meg 1991-ben Moszkvában az „Orosz Út” kiadót, mely fennállásának első éveiben jelentős erőfeszítéseket tett azért, hogy Oroszországban létrejöjjön az „YMCA” olvasóterem-hálózata. 1995-ig több mint 40 olvasótermet alapítottak. A program keretében Oroszország több nagyvárosának könyvtárát látták el az orosz emigrációban a XX. század során megjelent könyvekkel. Nyikita Alekszejevics személyesen is tartott előadásokat, találkozott a helyi értelmiségiekkel, diákokkal.

Nyikita Alekeszejevics műfordítóként is tevékenykedett, Puskin, Lermontov, Ahmatova és mások műveit fordította franciára. Tagja volt a moszkvai Szent Filaret Orthodox-Keresztény Intézet felügyelő tanácsának.

Nyikita Alekszejevics Sztruvéra mint az orosz kultúra kutatójára nagy befolyással volt személyes kapcsolata Ivan Bunyinnal, Alekszej Remizovval, Borisz Zajcevvel, Szemjon Frankkal, Anna Ahmatovával.

1999-ben munkásságát elismerve Borisz Jelcin orosz államfő a „Az orosz külföld örökségének megőrzéséért és oroszországi terjesztéséért” díjjal tüntette ki.

Az Oroszországhoz fűződő szoros kapcsolatok ellenére Nyikita Alekszejevics nem kívánta felvenni az orosz állampolgárságot. “Felkínálták, de visszautasítottam. Ez lehetővé teszi, hogy szabadabban szeressem Oroszországot. Franciaországban születtem, Oroszországba 60 évesen jutottam el. Olyannak szerettem meg, amilyen, igaz, nem voltak semmilyen illúzióim a 70 év szovjet rezsim után” – nyilatkozta 2011-ben.

Nyikita Sztruve tagja volt a párizs központú Nyugat-Európai Orthodox Orosz Egyházközségek Érseksége (az Egyetemes Patriarchátus Nyugat-Európai Orosz Exarchátusa) Érsekségi Tanácsának. A nyugat-európai orosz orthodox egyházközségek függetlenségének fenntartása mellett lépett fel, és többször aggodalmát fejezte ki a Moszkvai Patriarchátus és a posztszovjet állam között kialakult szoros kapcsolatok miatt. Egy interjújában az Egyház kísértésének nevezte, hogy túlságosan szoros kapcsolatba került az állammal. A La Croix újságban megjelent írás szerint úgy gondolta, hogy kimondottan az emigráns egyház tette lehetővé, hogy az orosz emigrációban megőrződött az orosz nyelv és hagyomány. “Tapasztalatunk azt mondja, hogy minél tovább meg kell őriznünk a függetlenségünket”. “Függetlenségre van szükségünk, éppen az állam, a posztszovjet Oroszországtól való függetlenségre. Igen, szeretnünk kell azt, a posztszovjet Oroszországot, de nem akarjuk, hogy ránk tegye a kezét. Az emigrációnak saját missziója van, és ez a misszió az utódaiban folytatódik”.

Az elmúlt években Nyikita Alekszejevics szomorúsággal szólt a Párizsban orosz állami támogatásból épülő új orosz székesegyház kapcsán, mely iránt “nagyon szkeptikusan, sőt negatívan” viszonyult. Felszólalt a nizzai Szent Miklós székesegyháznak az emigráns orosz egyházközségtől való elvétele és a Moszkvai Patriarchátusnak való átadása ellen is.

Legyen örök emléke!

//player.vgtrk.com/iframe/video/id/624089/start_zoom/true/showZoomBtn/false/sid/kultura/?acc_video_id=episode_id/624089/video_id/624089/brand_id/32831

Az Orosz Televízió dokumentumfilmje Ny. A. Sztruvéről (2011)

Művei:

  • Les chrétiens en URSS. — Paris: Seuil, 1963. — 374 p. (2-e ed.: Paris, 1964. — 428 p.)
  • Anthologie de la poésie russe. La Renaissance du XXe siècle. Introduction, chois, traduction et notes. — Paris, 1970. — 254 p. (2-e ed.: Paris, 1991).
  • Ossip Mandelstam: la voix, l’idée, le destin. — Paris, 1982. — 302 p.
  • Anthologie de la poésie russe du XIXe siècle. Introduction, choix, traduction et notes. — Paris, 1994. — 260 p.
  • Soixante-dix ans d’émigration russe (1919—1989). — Paris, 1996. — 302 p.
  • Осип Мандельштам. — Лондон, 1988. — 336 с. (2-е изд.: Лондон, 1990; 3-е изд.: Томск, 1992; 4-е изд.: М., 2011).
  • Православие и культура. — М.: Христианск. изд-во, 1992. — 337 с. (2-е изд., испр. и доп.: М.: Русский путь, 2000. — 632 с.)

 

 

Reklámok