Miért tagadják meg a Moszkvai Patriarchátus ukrajnai főpapjai Kirill patriarchát?

original_6_549x368[1]Az ukrajnai orthodoxia két sajátos „informális vezéralakja” beszűntette a moszkvai patriarcha kommemorálását az istentiszteletek során, és ez sok kellemetlenséggel fenyeget a Moszkvai Patriarchátus számára

A napokban került nyilvánosságra a felvétel a Moszkvai Patriarchátus Ukrán Orthodox Egyháza főpapjának, Longin (Zsar) püspöknek az „egyházmegye gyülekezete” (a források pontosítják, hogy ez nem egyházmegyei gyűlés volt, de ez nem változtat a lényegen) előtti felszólalásáról „Kirill patriarcha eretneksége” kapcsán, és hogy visszautasítja a kommemorálását az istentisztelet során. Longin püspöknek mint az „orosz orthodoxia” (annak konzervatív szárnya) őszinte képviselőjének reputációja kétségen felül áll. Elég csak arra a botrányra gondolni, amit a mobilizáció alól való kibújásra felszólító nyilatkozata váltott ki. Longin püspök kritikák egész sorát nevezte meg a patriarchával szemben, melyek között a havannai deklaráció messze nem az egyetlen volt.

Tulajdonképpen nincs ebben semmi váratlan. Ennek éppen így kellett bekövetkeznie: az egyház belsejéből, a leginkább hűségesek és a leginkább őszinték köréből. Mert éppen őnekik – az elsőknek – kellett különös élességgel megérezniük az egyház-politikai Olümposz történései által kiváltott kognitív disszonanciát. Nevetségesen hangzik, de éppen Kirill patriarcha és Ferenc pápa találkozója, sőt még nagyobb mértékben az, ami ezt megelőzte (és nem előzte meg, pedig meg kellett volna előznie) volt az utolsó csepp az „igazi orthodoxia oszlopai” türelmének és bizalmának poharában.

Ennek több oka van. Az első: általános idegességünk. De vannak más, nagymértékben nem annyira az országban uralkodó általános hangulatot, mintsem a Moszkvai Patriarchátus Ukrán Orthodox Egyházán belül helyzetet érintő okok is. Például az, hogy Ukrajnában, különösen annak nyugati részén, nehéz alulértékelni a „katolikus kérdés” súlyosságát. Itt az „orthodoxia (különösen az orosz orthodoxia) erődjei” találhatók. Itt évszázadokon keresztül ellenálltak a katolicizmusnak és ezt tartották legalapvetőbb feladatnak az „igaz hit védelme” során.

738d4cfca208fd24c93e01c555c7f6b6_M[1]

Az Ukrán Orthodox Egyházban meglehetősen nagy tekintélynek örvendő bukovinai Longin püspök

Vagy a szakadás iránti viszony. A Nagy Skizma az Orthodoxia, különösen a katolicizmussal és a nyugattal való szembenállásra alapuló orosz orthodoxia számára valódi egyházszakadás. Nagy, régi, számtalan ismeretlen, többek között politikai vonatkozású tényezővel, de egyházszakadás. Ha most valaki a megátalkodott szakadárokkal csak úgy összeölelkezik és nyilatkozik a közelségről és „közösségről” (e kontextusban: az eucharisztikus közösségről), akkor egyúttal ezek az emberek milyen alapon tiltják nekünk a közösködést az ukrajnai szakadárokkal? Hogy lehet, hogy az ukrán szakadást egyúttal csak a szakadárok bűnbánata útján lehet orvosolni, és napjainkig sincs semmi engedmény vagy az anatémák elfelejtése, miközben a nagy egyházszakadást csak úgy el lehet felejteni? Ezek szerint az ukrajnai szakadás is csupán ugyanolyan politikai váltópénz, mint a katolicizmussal való szembenállás?

De akkor miben van az erő, testvér? Hol van az igazság? Hol van a „kanonikus” és az „orthodox” megingathatatlan határa, ami mögött a pusztulás szakadéka van? Hol van az a határ, amit nem lehet ide-oda rángatni a politikai vagy egyszerűen a személyes szimpátiák függvényében? Miért kereskedik a „patriarcha és atya” a szenttel, amiért itt Ukrajnában az orthodox gyermekeinek tűrniük, szenvedniük kell, és talán még a vértanúság hőstettére is készen kell állniuk?

Ezt valóban nehéz megmagyarázni. A patriarcha ezért nem is magyarázott semmit, egyszerűen csak felült a repülőgépre és elrepült. Chambésyba, Havannába, most meg Krétára készül, és nem kérdez senkit sem. Megfigyelhetjük, hogy valóságosan, a legfelsőbb hierarchikus szinten csak Ukrajnában ellenkeznek vele. Oroszországban, ha hihetünk főpapjaink beszámolójának, már mindenki eléggé meg van félemlítve. Ahogy a fellázadt Longin püspök elmondta, a bolsevikok óta nem volt még ilyen félelem a Moszkvai Patriarchátusban. Az Ukrán Orthodox Egyházban a helyzet egy kicsit más. Itt, egy háborúban álló országban, az „orthodox ökumené határán” stb. a gyávák egyszerűen nem maradnak életben. Ráadásul vannak bizonyos garanciák is: az Ukrán Orthodox Egyház (olyan, amilyen) autonóm státusza. Illetve mégis, elsősorban: elöljárójának személyisége.

Igen, itt is érnek minket meglepetések. Onufrij metropolitáról sok mindent el lehet mondani és lehet gondolni, de egy vitathatatlan: őszinte követője az Orhtodoxia eszményeinek. Valószínűleg nincs könnyű helyzetben: a szerzetesi fegyelem, amihez tartja magát, és amit másoktól megkövetel, „engedelmességet” feltételez. Ez pedig az orosz orthodoxiában – legalábbis annak mai változatában – a felettes személynek való feltétel nélküli behódolást jelenti. De mit tehetsz, ha a felettesed egyértelműen és kétségkívül elárulja a hit eszményeit?

Az, hogy Longin püspökkel szemben eddig még nem foganatosítottak semmilyen fegyelmi intézkedést, a kijevi metropolita síri hallgatása, és az, hogy a Nagy Böjt kezdete előtti történtek most váltak széles körben ismertté – mindez árulkodó. A kijevi metropolita ragaszkodhatott Kirill patriarcha kommemorálásához akkor, amikor az egyházközségek politikai okokból utasították azt el. De ha a hit elárulásáról van szó?

Nem kevésbé árulkodó az is, hogy Kirill patriarcha ukrajnai ellenzékéhez csatlakozott Agafangel ogyesszai metropolita is. Az a főpap, aki eddig mindig demonstrálta az „orosz világ” iránti hűségét (egészen a legutóbbi időkig, amikor ez már tényleg teljesen kikopott a trendből), de mindezt nagyrészt inkább politikai-gazdasági megfontolásokból tette, mintsem az „igaz orthodoxia melletti kiállásból”. Bizonyos szempontból ő ellentéte a bacseni Longin püspöknek – és most nézd csak, mégis… Nem kételkedhetünk abban, hogy a bukovinai nem kommemorálók Agafangel metropolita általi támogatásának nyomós politikai okai vannak.

Az egyik a felszínen hever és olyan – egymástól diametrálisan különböző – emberek is megállapították, mint Longin püspök és Vszevolod Csaplin protoijerej: a Moszkvai Patriarchátusban a döntéseket ma egyszemélyben a patriarcha hozza. Aki, természetesen, konzultációkat folytat mind a patriarchátuson belül, mind a külső kurátorokkal (nem-nem, Kirill patriarchát semmiképpen sem lehet önálló játékosnak tekinteni), de a püspöki kar véleményének, a Főpapi Zsinat véleményének semmi súlya nincs.

Előbb megszűntetvén az egyház teljességének véleményét közvetítő Helyi Zsinatok gyakorlatát, Kirill patriarcha gyorsan tiszta dekorációvá változtatta a Főpapi Zsinatot is, amely a Helyi Zsinat hiányában az egyház legfőbb hatalmi szervét jelenti.

Ez egyáltalán nem tetszik a főpapoknak és a metropolitáknak, különösen nem az olyan alkatoknak, mint Agafangel metropolita. Ők megszokták, hogy számolnak velük. De a helyzet még rosszabb. A Moszkvai Patriarchátus Ukrán Orthodox Egyháza nem a legjobb időket éli Ukrajnában és mindez a Moszkvával és a moszkvai patriarchával való „kompromittáló kapcsolatok” miatt van. Maga ez a kapcsolat nagyon sokba kerül az Ukrán Orthodox Egyház képviselőinek. Sőt, a Moszkvai Patriarchátus nyíltan manipulál Ukrajnában „az egyházi kérdéssel”, gátlástalanul politikai célokra használva fel erőforrásait. Nem, minden még rosszabb: a Moszkvai Patriarchátus nem is titkolja, hogy vértanú egyházat akar csinálni az Ukrán Orthodox Egyházból és nem hagy ki egyetlen lehetőséget sem, hogy az ukránokat a „moszkvai pópák” iránti ellenségességre provokálja. Valószínűleg az ukrán főpapok úgy vélik, hogy minden erkölcsi joguk meg van a válaszgesztusok megkövetelésére. Ehelyett azonban azzal találkoznak, hogy semmibe veszik őket, véleményüket, nehézségeiket, sőt helyzetük veszélyességét, melynek ki vannak téve az „orosz orthodoxia” és személyesen a moszkvai patriarcha iránti hűségük miatt.

A patriarcha számára talán ez a dolgok természetes állapota: a vazallusnak boldogan kell meghalnia a szuverénért. A szuverén egyáltalán nem köteles elszámolni tetteivel a vazallusok előtt. Az orthodox egyházban soha senki nem titkolta, hogy a közpépkorban az egyház valamiféle „aranykorát” látják.

359003217-1[1]

Onufrij kijevi metropolita

Ezek azonban politikai jellegű álmok és a „politikai orthodoxiára” vonatkoznak. Eközben a normális orhtodoxia szempontjából a döntések egyszemélyi meghozatala a legfőbb főpap által: a „pápizmus eretnekségének” egyik összetevője. Kirill patriarcha soha nem titkolta a „katolikus stílus” iránti szimpátiáit: egészen mostanáig minden adminisztratív reformja a hatalmi vertikál megerősítésére, nem pedig a zsinati kormányzás szélesítésére irányult. És minden úgy alakult, mint a történelemkönyvben: amikor a patriarcha, megszűntetvén a Helyi Zsinatot, megfosztotta az egyház teljességét az egyház kormányzásában való részvételtől, a főpapok nem háborodtak föl. Talán még örültek is, hogy az egyház kormányzása most már csak az ő kezükben összpontosul. Amikor a patriarcha őket is megfosztotta a hatalomtól, az egyház teljessége már nem képes fellépni az érdekükben, még ha akarna, akkor sem: nincsenek meg ehhez a mechanizmusok.

Mi maradt? Megsértődni és szakadással fenyegetni. Éppen így kell felfogni az ukrán főpapok megnyilvánulását. Az alapján pedig, hogy Agafangel metropolita is részt vesz benne, arra gondolhatunk, hogy a folyamat valamiféle „politikai célszerűséggel” is összhangban lehet, amire a „kezdeményezők” nem is gondoltak. Moszkva számára ez az egész rendkívül kellemetlen, mivel az Ukrán Orthodox Egyház két sajátos „informális vezéralakja” ment ellenzékbe. Longin bacseni püspök vezeti a szimpátiát, nem kevés tekintélyi befolyással rendelkezik mind az Ukrán Orhtodox Egyházon belül, mind azon kívül. Agafangel ogyesszai metropolita pedig tapasztalt (hogy azt ne mondjam, dörzsölt) politikus és meglehetősen gazdag ember. Mindez pedig az egész Orosz Orthodox Egyház (különösen annak konzervatív szárnya) egyik legtekintélyesebb főpapja, Onufrij kijevi metropolita „védelme alatt” történik. A történtek fényében ő különösen „kényelmetlennek” bizonyulhat a Moszkvai Patriarchátus számára.

De még ha Moszkva meg is próbálna szabadulni Onufrij metropolitától és valaki más „könnyebben irányíthatóra” cserélni őt, akkor is nehézségekkel találja szembe magát. Mivel az új elöljáró megválasztásáig a helytartó törvényesen a felszentelése szerinti rangidős főpap, vagyis Agafangel ogyesszai metropolita lesz. Tehát a moszkvai kurátoroknak rendkívüli és nagyon erősen ható intézkedéseket kell hozniuk. Ez azonban az általuk megingatott ukrajnai helyzetben a legkiszámíthatatlanabb reakciókat válthatja ki.

Forrás

Advertisements