Cirill Hovorun archimandrita: Kevesebb politika, több kereszténység

Február 13-én este Kubában tartották meg először a történelem során az Orosz Orthodox Egyház elöljárója és a római pápa találkozóját. Az esemény egy 30 pontból álló közös deklaráció aláírásával zárult. A „Meduza” Cirill Hovorun archimandritát, a teológia doktorát kérdezte, hogy meglátása szerint mi az, amire különösen oda kell figyelni e történelmi dokumentumban.

papapatriarcha

Személyesen számomra, ahogy sok más megfigyelő számára, a deklaráció szövege váratlan volt, ahogy váratlanul ért maga a találkozó és annak helyszíne is. E dokumentum észrevehetően jobb irányban különbözik azon dokumentumok és nyilatkozatok stílusától és tartalmától, amelyek az utóbbi időkben az Orosz Orthodox Egyház nevében megjelennek. A szöveg szemmel láthatóan kevésbé politikus és inkább keresztény. Ennek ellenére többféle olvasata lehetséges, attól függően, hogy milyen perspektívából nézzük azt.

Ami azonnal feltűnik: a keresztény egység kérdése. Hivatkozik egyrészt a hagyományos egységre – az első évezred közös hagyománya által, valamint újításképpen a Krisztusért napjainkban vértanúságot szenvedők közössége által. Bár elsősorban az iszlamisták által kivégzett kopt, szíriai és etióp keresztényekről van szó, akik egy teljesen más hagyományhoz tartoznak, mint azok, akiket a pápa és a patriarcha képvisel, mindketten e vértanúkra apellálnak, mint akik tanúságtételükkel és halálukkal egyesítik az orthodoxokat és a katolikusokat.

A deklaráció sokat foglalkozik a Közel-Kelettel. Az Orosz Orthodox Egyház ezt megelőző számos nyilatkozata e témát kizárólag mint a régió keresztény közösségének problémáit érinti, és lényegében azt szolgálták, hogy indokolják a katonai beavatkozást és ennek igazolását a tömegmédián keresztül. A valóság azonban az, hogy ez a többek között a keresztények védelmének ürügyén történt katonai beavatkozás csak elmélyítette azok súlyos helyzetét a régióban. Svédországban, ahol tanítok, sok diákom van Szíriából és Irakból. Ők kategorikusan ellenzik azokat a katonai hadműveleteket, melyeket Oroszország a régióban úgymond az ő érdekeik nevében folytat. Lényegében a deklaráció elismeri ezt a valóságot és az erőszak egyetlen alternatívájaként nem az új háborút látja, hanem a háborús tevékenység beszűntetését. Beszél a háború minden áldozatának szenvedéseiről, beleértve a muszlimokat is.

Hasonló kulcsban jelenik meg az ukrajnai helyzet is. Szembetűnő volt, hogy a szöveg nem beszél „polgárháborúról”, bár éppen így jellemzik a közel-keleti konfliktust. A múltban még a pápa is volt olyan óvatlan, hogy „testvérgyilkosnak” (fratricide) nevezte az ukrajnai háborút, amivel nem kevés kritikát váltott ki. Most nem használta ezeket az eufemizmusokat sem. Az Ukrajnával kapcsolatos bekezdésekkel kapcsolatban eszembe jutott az a hasonló deklaráció, amit Ferenc pápa és Bartholomeosz konstantinápolyi patriarcha írtak alá 2014 novemberi találkozásuk során. Akkor a „konfliktusba bevonódott feleket” szintén arra hívták fel, hogy lépjenek a dialógus útjára. Jellemző, hogy az a deklaráció tartalmaz felhívást a nemzetközi jog tiszteletben tartására, ami a Krím-félsziget Oroszországhoz csatolásának rejtett elítélése volt. A havannai deklaráció még rejtett utalásban sem tesz említést a Krímről, ugyanakkor megismétli azt a már elfelejtett tézist, miszerint az ukrán görög katolikusoknak joguk van a létezésre. És felhívással fordul az orthodoxokhoz, hogy éljenek velük békességben. Ahhoz képest, hogy korábban a pápa és a patriarcha találkozójának lehetőségét Moszkva éppen a görög katolikusok miatt zárta ki, ez már érzékelhető fejlődés.

A deklaráció természetesen nem mentes teljesen a politikai vonatkozásoktól. Megtalálható benne a szegény és gazdag, vallásos és szekularizált országok közötti polarizáció. Ellentétképpen mutat rá Oroszországra, ahol „a keresztény hit példa nélküli újjászületése zajlik”, valamint Ukrajnára, ahol „a társadalom mély gazdasági és humanitárius krízisbe zuhant”. Igaz, hogy mindkét fél sajátos módon látja ezt a polarizációt. Ferenc pápa számára ez, szemmel láthatóan, a globális Dél és a globális Észak szembenállása. Kirill patriarcha számára pedig a globális Keleté, melynek központja Oroszország, és a globális Nyugaté. A deklaráció hangsúlyozza a kollektív jogokat, de hallgat az egyéni jogokról.

Mindezek ellenére a deklaráció, éppen keresztény volta, nem pedig politikai jellege miatt, nem feltétlenül fog tetszeni azoknak, akiket Ukrajnában korábban „politikai orthodoxoknak” neveztek. Ide tartoznak azok a pravoszláv fundamentalisták is, akik a más felekezetű keresztényekkel való kapcsolatokra való utalások ellen is fellépnek, és azok, akik az Egyházban a szovjet ideológia alternatíváját keresik, valamint a pravoszláv sztalinisták, az „orosz tavasz” protagonistái a Krímben és Donbasszban, valamint a közel-keleti „szent háború” szorgalmazói. Többek között nekik is meg kellene hallaniuk a deklaráció felhívását: „abszolút mértékben elfogadhatatlan a bűntettek vallási jelszavakkal történő igazolása”.

Kirill archimandrita, Stockholm

Cirill Hovorun (Szergej Nyikolájevics Hovorun) a Kijevi Teológiai Akadémián, majd az Athéni Egyetem Teológiai Karán tanult, doktori disszertációját a Durham Egyetemen védte meg. A 2000-es években a Moszkvai Patriarchátus Ukrán Orthodox Egyházának központi intézményeiben szolgált (többek között a Külső Egyházi Kapcsolatok Osztályának vezetőjeként), majd az Orosz Orthodox Egyház Oktatási Bizottságának elnökhelyettese lett. Néhány évig a Yale Egyetemen dolgozott. 2005-ben szentelték diakónussá, 2006-ban pappá, 2007-ben lett szerzetes. Jelenleg a Stockholmi Teológiai Iskola vezető oktatója és a Columbia Egyetem tudományos munkatársa (USA).

Forrás

Advertisements