“Az apostoli egyházak testvériségének valóságos himnusza”

Olga Szedakova orosz orthodox keresztény költőnő, volt szovjet disszidens Ferenc pápa és Kirill patriarcha havannai Nyilatkozatáról:

Az első, amit szeretnék ezzel kapcsolatban elmondani: hála Istennek, hogy megírták és aláírták ezt a dokumentumot!

Bármi is történne a továbbiakban, a találkozás megtörtént (nekem szimbolikusnak tűnik, hogy az az Úr templomi bemutatásának [ónaptár szerinti – ford. megj.] ünnepéhez közeledve történt), kimondták és hitelesítették e fontos szavakat. A preambulum, különösen pedig a 4. és 5. pontok az apostoli egyházak testvériségének valóságos himnuszaként hangzanak:

4. Az első tíz évszázad közös hagyománya ellenére, a katolikusok és az ortodoxok idestova ezer év óta nélkülözik az eucharisztiában való közösséget. Megosztottak vagyunk, mégpedig olyan sebek miatt, amelyeket a távoli vagy közelmúlt konfliktusai, a háromszemélyű – Atya, Fiú és Szentlélek – egy Istenben való hitünk megértésében és kifejtésében mutatkozó, őseinktől örökölt eltérések okoztak. Fájlaljuk az egység elvesztését, ami az emberi gyengeség és a bűn következményeként a Megváltó Krisztus főpapi imája ellenére bekövetkezett: „Legyenek mindnyájan egyek. Amint te, Atyám, bennem vagy, s én benned, úgy legyenek ők is eggyé bennünk” (Jn 17,21).

5. Hálát adunk Istennek azokért az adományokért, amelyeket egyszülött Fiának világra jövetele által kaptunk. Osztozunk a kereszténység első évezredének közös lelki örökségén. E közös hagyomány tanúja Isten szentséges anyja, Szűz Mária, valamint a szentek, akiket tisztelünk. Köztük számtalan vértanú van, akik tanúságot tettek Krisztushoz való hűségükről, és „keresztények magvetésévé” váltak. (Idézet forrása)

Nem tudom, más olvasók hogy vannak ezzel, de számomra az első évezred Hagyományától való ezen elszakadás hosszú évekig személyes fájdalmat okozott. Ahogy az is, hogy saját felekezetemben sokakból hiányzik e helyzet tudatosítása. A „latinok” és az „ökumenizmus bűne” iránti nyílt ellenségességet említeni se szeretném.

A Nyilatkozatban az Egyház keresztény hangját hallhatjuk: hála, áldás, szolidaritás, a világról (elsősorban a gyengékről, a segítséget nélkülözőkről és az e világban üldözöttekről) való gondoskodás. Már elszoktunk e nyelvezettől a hivatalos egyházi dokumentumainkban.

Feltételezem, hogy bizonyára sokak számára fontosnak bizonyulnak a Nyilatkozat további részei is, melyek konkrét témákat és gyakorlati feladatokat érintenek: a Kelet keresztényeinek védelme, a kortárs civilizáció problémái (a szekularizmus, a család problémái, az eutanázia, a reprodukciós technológiák stb.), az Egyház helyzete Ukrajnában. De a szeretet, a szolidaritás és a közös történelem és közös felelősség világossága nélkül, mely e Nyilatkozat bevezetését beragyogja, mindezek a témák teljesen másképp is hangozhatnának. Elhangozhatnának a különféle baljós ellenségekkel folytatott harc számunkra megszokott hangnemében is.

Sedakova

Olga Szedakova

Filológusként nem tudom nem megjegyezni, hogy az a nyelvezet, amin a Nyilatkozat íródott, nem azon hivatalos dokumentumok nyelvezete, melyeket mi megszoktunk: ami egy szovjetizmusokkal és bürokratikus fordulatokkal teli, nehézkes és megfogalmazásaiban homályos nyelvezet. Az Egyház itt az imádságból fakadó nyelven szólal meg. Az egyetlen eset, amikor a Nyilatkozat szövegébe behatol a szovjet retorikára jellemző „ellenségesség nyelve”, az a rész, ahol „az igen agresszív szekularizmus ideológiájától vezérelt bizonyos politikai erőkről” van szó (15. pont). Így csak mi szoktuk kifejezni magunkat. Ha tudod, hogy kik ezek a „bizonyosak”, akkor nevezd meg őket, ne pedig terjeszd a baljós, titokzatos ködöt.

De ez egy részletkérdés. Összességében azonban, ismétlem, a Nyilatkozat nagy örömöt ébresztett. Szelleme: a béke szelleme, Isten szelleme. Mert Isten nem a zűrzavar Istene, hanem a békességé(1Kor. 14, 33).

Olga Szedakova orthodox keresztény költőnő, volt szovjet disszidens (róla oroszul, angolul)

Forrás

Advertisements