Nem fog közösen imádkozni a pápa és a moszkvai patriarcha

4181187Ferenc pápa és Kirill patriarcha találkozóján egy közös nyilatkozatot fognak aláírni, de a találkozó során nem fognak közösen imádkozni. Erről Hilarion metropolita beszélt az orosz sajtóban adott interjújában.

„Amennyire tudom, a protokoll nem tartalmaz semmilyen közös imádkozást. Egyébként is a találkozó a repülőtéren lesz, vagyis kívül bármiféle rituális, szakrális téren, és beszélgetésből és a deklaráció aláírásából áll majd” – mondta Hilarion metropolita.

Hozzátette, hogy a római katolikus egyházfő és az orosz patriarcha valószínűleg a nemzetközi terrorizmusról és más kérdésekről fog beszélni.

„Bizonyára nem korlátozzák a beszélgetést csak erre a témára (nemzetközi terrorizmus). Valószínűleg szó lehet majd általában a kereszténységről a mai világban… Egyformán tekintünk ezen keresztény parancsolatok elvetésére, amit, például Nyugat Európa országaiban megfigyelhetünk. Természetesen, hogy a reakciók néha nagyon hasonlóak” – mondta a Moszkvai Patriarchátus Külső Egyházi Kapcsolatok Osztályának vezetője.

A pápa és az orosz patriarcha találkozóját Kirill patriarcha kezdeményezésére azért Kubában tartják, nem pedig Európában, hogy „ne terheljük a beszélgetést a Kelet és a Nyugat keresztényei közötti konfliktusok súlyos örökségével”.

„A patriarchának kezdettől fogva, amióta ez szóba került, az volt a kívánsága, hogy ez a találkozó Európán kívül jöjjön létre. Mivel voltak különféle javaslatok, különféle országokból: ’Tartsuk meg itt, tartsuk meg ott, megteremtjük a feltételeket”. Én azonban mindig éreztem, hogy a patriarchának másféle ötlete van. Egyszer elmondta nekem, hogy jó lenne ezt a találkozót Európán kívül megtartani, hogy ez az európai kontextus, ez a Kelet és Nyugat keresztényei közötti konfliktusok súlyos öröksége ne terhelje meg ezt a találkozást” – mondta.

A pápa és a moszkvai patriarcha anyanyelveiken fognak beszélni (spanyolul és oroszul), tolmácson keresztül. „Úgy vélem, hogy a pápa spanyolul, a patriarcha oroszul fog beszélni. Két tolmács lesz” – tette hozzá Hilarion metropolita.

A római pápa és a moszkvai patriarcha a történelem során első alkalommal találkoznak egymással. A történelmi találkozót 2016. február 12-re tervezik. Helyszíne a kubai nemzetközi repülőtér VIP várója lesz.

Forrás

Advertisements