A helyi egyházak elöljáróinak tanácskozása (Synaxis)

A svájci Chambésy-ben, az Egyetemes Patriarchátus Egyházi Központjában kezdték meg 2015. január 22-én a helyi orthodox egyházak elöljárói és képviselői az Orthodox Egyház Nagy és Szent Zsinata előkészítésével kapcsolatos tanácskozásukat. A tanácskozáson az antiokhiai patriarchát, a lengyelországi érseket és az athéni érseket hivatalos megbízottak képviselik.

Az Egyetemes Patriarchátus közleménye szerint a résztvevők megállapodtak abban, hogy – többek között a nehéz politikai helyzet következtében – a zsinatot nem Isztambulban tartják meg. A tanácskozás során felszólalásában Kirill moszkvai patriarcha azt javasolta, hogy, a Zsinatot az Áthosz-hegyen tartsák meg, és kifogásolta, hogy a Zsinat helyszínéül kiválasztott konstantinápolyi Szent Eiréne templom kapuján Allahot éltető arab nyelvű feliratok vannak. Végül I. Bartholomeosz patriarcha javaslatát elfogadva a tanácskozás úgy döntött, hogy a zsinatot a tervezett időpontban, 2016. júniusában Kréta szigetén tartják meg.

Reklámok