115 éve született Szergej Joszifovics Fudel

Szergej Fudellel való ismeretségére és kapcsolatára Alekszander Kopirovszkij emlékezik

kifa_fudel_01

Szergej Joszifovics Fudellel az 1971-es évek elején ismerkedtem meg. Akkoriban már olvastuk az írógépen írt könyveit. Ezek akkor még néhány tucat összefűzött lapból álló brossúrák voltak. Ezeket Nyikoláj Jevgrafics Pesztovtól, akinek könyvtárából hosszú ideig „táplálkoztunk”, kaptuk meg keresztapámmal, a mai papként szolgáló Georgij Kocsetkovval. Ezek a könyvek a friss levegőt, sőt, magát az oxigént, jelentették a számunkra. Arról beszéltek, amiről gyakorlatilag sehol sem lehetett olvasni: az Egyház valódi életéről, ráadásul nagyon szervesen, mindenféle pátosz nélkül, hatalmas személyes szellemi tapasztalattal és magas kultúrával. Ekkor a keresztapám így szólt hozzám: „Ez az ember ilyen könyveket ír és nyomorog (erről Nyikoláj Jevgrafovics unokája, Kátya beszélt nekünk)! Segíteni kell neki”.

Azt javasolta, hogy gyűjtsünk pénzt és vegyünk élelmiszert, orthodox fiatalokból álló kis csapatunk pedig (akkoriban 23-24 évesek voltak, vagyis épp mint amilyen idős Szergej Joszifovics volt, amikor letartóztatták és lágerbe küldték) örömmel segített. Georgij atya és én ajánlólevéllel felkerestük őt. Nagyon bizalmatlan, megtört életű ember volt, ezért kapcsolatunkra nem voltak jellemzők a hosszú, lélekfeltáró beszélgetések. Nagyon visszafogott volt. De ezek a találkozások és a könyvei megerősítették bennünk az Egyháznak mint egyidejűleg történelmi és szellemi realitásnak az érzetét.

Érezte, hogy át kell adnia azt az érzést, ami őbenne volt: hogy az Egyház a világosság, az Egyház a szentek közössége. Úgy vélte, hogy éppen ez az, ami képes legyőzni sötét alteregójának képét, ami akkor alakul ki, ha az Egyház történelmi útját nézzük. Ő maga az Egyház tagja volt és türelemmel, örömmel és reménységgel segített másoknak, hogy benne éljenek. Nem egyszerűen csak korábban ismeretlen dolgokkal ismertetett meg minket, hanem valóságosan közvetítette „a szentek áldását”, ezt tekintette feladatának.

Úgy gondolom, hogy aki ismeri Szergej Joszifovics könyveit, aki elolvassa most a róla szóló könyvet, az még komolyabban fog viszonyulni az életéhez, műveihez. Ezekben csodálatos nyíltságot, nyitottságot talál. Ő maga mindenki előtt elítélte magát. Nagy bátorságra és valódi lélekre van szükség ahhoz, hogy kimondjuk magunkról az igazságot, anélkül, hogy elmerülnénk a kicsinyes részletekben, ugyanakkor anélkül, hogy elfednénk azokat a nagyon kellemetlen dolgokat, amelyek az ember szellemi életében megtörténnek. Szergej Joszifovics nyíltan írt arról (természetesen nem dicsekvésképpen), hogy életében nem azon az úton haladt, amire az Úr elhívta és amire Nyektárij atyától, az utolsó optyinai sztarectől áldást kapott. A sztarec azt mondta neki: „Feltárul Ön előtt a papság útja. Menjen el Tyihon patriarchához, kérje meg, hogy szentelje fel Önt”. És hozzátette: „Ha nem megy el, akkor nagy szenvedésekben lesz része”. Ez be is következett. Ezért Szergej Joszifovics sem hosszú évekig tartó hitvallóságát, sem pedig azt, hogy soha senkit nem árult el, nem tekintette érdemnek. És, amennyire ezt mi észlelhettük, mély alázatot nyert el.

Egyik könyvében így írt: „Bizonyos értelemben terméketlenségben halok meg”. De ezután nem tett pontot, hanem folytatta: „Mégis, ez furcsa mód megfér bennem az életért való hálával, és ami még meglepőbb, a megbocsájtásban való reménységgel”. E szavaiban szintén a valódiság, a tisztaság és az erő hallatszott.

Nagyon örülök, hogy Szergej Joszifovics könyvei ma több kötetben jelennek meg. Emlékszem az első gyűjteményre, ami gépírással készült és öt, kb. 100 – 150 oldalas szamizdat kartonkötéses kötetben jelent meg… öt példányban. Én kaptam meg az ötödik kötetet, ami most a „Színeváltozás” kulturális-művelődési központunk könyvtárában található.

Azok, akik személyesen ismerték Szergej Joszifovicsot, és akik megérezték a Lélek életét a könyveiben, valahogy tovább kell adják másoknak azt, amit kaptak. Ha úgy vesszük, ez egy megbízatás, amit teljesítenünk kell.

Forrás

Szergej Fuderlről

Reklámok