Nagy Hétfő

“Urunk, tökéletességre nevelve a tanítványaidat, azt mondottad nekik, hogy ne hasonuljanak a pogányokhoz, és ne akarjanak uralkodni a kisebbek fölött. Ne így legyen közöttetek, az Én tanítványaim közt, hiszen Én is önszántamból vagyok szegény. Aki tehát közöttetek első, legyen mindnyájatok szolgája, az elöljáró legyen mint a vezetett, az elsőnek kiválasztott legyen mint az utolsó. Hiszen Énmagam is azért jöttem, hogy szolgáljak a szegénnyé lett Ádámnak, és váltságul adjam életemet a sokakért, kik így kiáltanak Hozzám: Dicsőség Néked.”

(Nagy Hétfő, sztichira az “Uram, Tehozzád kiáltottam” után, 5. hang)

Advertisements