A magános ember hatalma

Mit tegyünk, ha személyes döntésünk arról, hogy nem veszünk részt az általános őrületben, nem változtat semmin sem? Amikor úgy tűnik, hogy semmit sem tehetünk? – Szergej Hugyijev orosz egyházi publicista gondolatai.

Napjainkban, amikor az emberek tömegével hallatnak csatakiáltásokat, és úgy tűnik, semmit sem tehetünk a tömegeket magával ragadó őrülettel, érdemes elgondolkodni a magános ember hatalmáról.

"Nem a háborúra" - Magányos tüntető Moszkvában

„Nem a háborúra” – Magános tüntető Moszkvában

Az emberek gyakran érzik úgy, hogy tehetetlenek, szeretnének azonosulni valami naggyal és hatalmassal: a nemzettel, az állammal, a párttal. Az ilyen emberek abban az illúzióban élnek, hogy hatalmas tettek részesei, amelyeket azonban a valóságban nem tartanak ellenőrzésük alatt.

Sajátjuknak tekintik a rájuk kényszerített idegen háborút, és így létrejön bennük a hatalmasság érzése. Ahogy a proletár költő mondta: „Ma ünnepelek, holnap pedig országokat törlök el a földről én”. Ez illúzió: a szerencsétlen ember semmilyen országot nem töröl el, egyszerűen csak jogok nélküli és könnyen helyettesíthető fogaskerék egy hatalmas rendszerben, de az illúzió – egy bizonyos ideig – kábító hatással van.

Megszabadítja az embert a személyes felelősségtől: lelkiismerete egy a Párttal, a Hazával, a Nemzettel vagy valami más csoporttal, amellyel azonosította magát. Értelme is eggyé válik a másikkal: megszabadult annak szükségességétől, hogy önállóan gondolkodjon.

De ki gondolkodik helyette? A vezérek? Részben igen. A vezérek olyan emberek, akik meglovagolják a hullámot, de hatalmukat korlátozzák a hatalom tulajdonságai. Hitler vagy Lenin nem hipnotizálta a tömegeket: megadták a tömegeknek azt, amire vágytak. A sorokban menetelő vagy rohanó tömegben az ember félelmetes. Tömegben az emberek rettenetes dolgokra képesek, amelyekre kevesen lennének képesek magánosan. Az ilyen mozgalmak élére a legrosszabbak kerülnek, akik érzik a tömeg legnegatívabb impulzusait, és felerősítik azokat.

Az emberek hajlamosak egyrészt a példakövetésre, másrészt a konformizmusra. A rossz példa nem csak fertőz, de egy bizonyos idő elteltével kötelező erejűvé válik. Aki nem ordít együtt a tömeggel, az ellenség, ezért jobb, ha te is kiabálsz, még jobb pedig, ha őszintén hinni kezdesz a jelszavakban, amiket együtt kiabálsz a többiekkel. Így együtt haladván a tömeggel, minden személy elveszíti a szabadságát (néha pedig az eszét és a lelkiismeretét is).

Létezik egy ismert latin közmondás a kollektivizmus erejéről: „Senatores boni viri, senatus autem mala bestia” (A szenátorok tisztességes emberek, de a szenátus szörnyeteg). Az emberek úgy érzik, hogy elvegyülve a tömegben biztonságban vannak. Ez nincs így: nagyon gyakran éppen a tömeg kerül veszélybe, de a tömegen kívül maradni: rideg és kényelmetlen érzés.

Ahogy a költő írta:

Oly kevés az ember
maga, egyedül,
harcában győzni
sose sikerül –
erős mindig
fölébe kerül,
és ha többen jönnek,
gyöngék nyernek.

Csatlakozván azonban egy erős mozgalomhoz, az ember elnyeri a nagyság illúzióját:

De hogyha
kicsinyek
pártba összegyűlnek –
ellen, állj,
ellen
ne állj!*

Az emberek általában nem gondolják ezt végig: egyszerűen sodortatnak arra, ahová az áramlat viszi őket, reakcióik automatikusak, az életet és halált érintő legfontosabb döntéseiket nem tudatos szinten hozzák meg.

Ez folyamatosan ismétlődik a történelem során, de rendkívül súlyos következményekkel. Vannak azonban olyan emberek is, akik nem haladnak a tömeggel, nem sodródnak az áramlattal.

239-600x439[1]

Franz Jagerstatter, a „szent engedetlen”

Az 1943-ban kivégzett osztrák Franz Jagerstattert a közelmúltban (2007-ben) ismerték el boldognak és vértanúnak. Küzdelme szokatlan volt: azzal dicsőült meg, amit később „szent engedetlenségnek” neveztek.

Amikor 1938-ban Ausztriát Németországhoz csatolták, Franz nem rejtette véka alá rendkívül negatív viszonyulását a nemzetiszocialisták iránt, bár nem próbált fegyveresen szembeszállni velük. Egyszerűen beszélt arról, amit a lelkiismerete szerint igazságnak tartott. 1940-ben nyíltan kijelentette, hogy a lelkiismeretével ellentétes, hogy a náci állam érdekében harcoljon. Egy ideig sikerült legálisan elkerülnie a besorozást, de végül 1943-ban behívót kapott a hadseregbe. Elutasította a katonai esküt és a szolgálatot, mondván, hogy hívő emberként nem vehet részt a háborúban.

A falubeliek nem támogatták a döntésében, a helyi püspök pedig azt mondta neki, hogy nem az ő dolga eldönteni, országa igazságos háborút visel-e, neki egyszerűen engedelmeskednie kell a hatalomnak.

A bírósági tárgyalás idején Franz Jagerstatter kijelentette, hogy kész szanitécként szolgálni a seregben, de a bíróság visszautasította a javaslatát és a „katonai besorozás szabotálása” vádjával halálra ítélte.

Nem sokkal halála előtt írta a börtönből: „Bár kénytelen vagyok megkötözött kézzel írni, úgy vélem, hogy ez sokkal jobb, mintha akaratom lenne leláncolva. Sem a börtön, sem a láncok, sem a halálos ítélet nem képes az embert megfosztani a hitétől és szabad akaratától”.

Franz makacs, halálig tartó engedelmességet mutatott az Úr iránt, és engedetlenséget a hatalom iránt, amiért az kivégezte. De nem csak a hatalom iránt: körülötte mindenki – honfitársai, sőt a vele egy hiten lévők is mind – úgy vélték, hogy nincs igaza, hiszen a bolsevizmus elleni háború, legalább részben, igazságos háború. Renegát volt – egyedül csak a felesége támogatta, akire az özvegység várt, és csak később vált világossá, hogy valójában a többiek voltak renegátok. Ő pedig éppen hogy kitartott az igazságban.

Hatással volt áldozata a háború általános menetére? Aligha, bizonyára sok dezertőrt kivégeztek akkoriban. Az államgépezet észrevétlenül gyűrte maga alá. Ő azonban valami sokkal fontosabbat mentett meg: saját halhatatlan lelkét.

Minden egyes ember hatalmas, áhítatot ébresztő hatalommal rendelkezik: mennyországi vagy pokoli lénnyé, szentté vagy átkozottá válhat. Az általunk hozott döntéseknek következményei vannak az örökkévalóságban, ez jóval fontosabb, mint az állam sorsa. Az Istennel való vagy az Isten nélküli örökkévalóság, a Mennyország vagy a pokol között választunk; és segíthetjük felebarátunk üdvözülését vagy elkárhozását is.

"Nem a háborúra"

“Nem a háborúra”

Amikor megengedjük, hogy a társadalmi szenvedélyek áradata elragadjon minket, elveszítünk minden ellenőrzést saját örök sorsunk felett, és átmeneti földi életünk felett is. Valaki más kezd dönteni helyettünk, mi pedig biztosak lehetünk abban, hogy ez a valaki nem szeret minket, és nem a javunkat akarja.

Ha elfogadjuk, hogy Isten szabadságot adott nekünk, hatalommal és felelősséggel ruházott fel minket, hogy mi magunk döntsünk, akkor aktív cselekvő személyekké válunk. Lehet, hogy csak a saját lelkünket mentjük meg, mint Franz Jagerstatter. Lehet, hogy kiderül, vagyunk annyian, hogy együtt lefékezzük és megállítsuk az őrület előretörését.

Bárhogy is van, ha győzelmünk csak az örökkévalóságban valósul meg, vagy még itt a földi életben, nekünk mindenképpen Krisztust kell követnünk, nem pedig egyik vagy másik tömeget. Vannak parancsolataink. Megmondatott: ne ölj. Ne ölj, ne végy részt gyilkosságban, ne buzdíts gyilkosságra, ne igazold a gyilkosságot, ne örülj a gyilkosságnak.

Többségünk jóval kedvezőbb helyzetben van, mint amiben Franz Jagerstatter volt, nem fenyeget minket halálos ítélet. Az áradat nyomása inkább pszichológiai és érzelmi jellegű. Nekünk könnyebb tehát visszautasítanunk azt, hogy hullámok legyünk az örvényben, és könnyebb megállnunk hitünk kőszikláján.

Forrás

* Majakovszkij: Vlagyimir Iljics Lenin (a jelen cikkben idézett versrészletet Mester Zsolt fordította).

Reklámok