Az enyészhetetlenség Húsvétja

Az enyeszhetetlenseg Husvetja 2Hilarion (Troickij) érsek, újvértanú írása

Krisztus halála előtt az emberiség számára a halál rettenetes volt, de Krisztus Feltámadása után az ember vált rettenetessé a halál számára, mert közülünk egy legyőzte a halált, nem maradt a sírban, és nem ismerte meg az enyészetet. 

 

Krisztus feltámadt!

Testileg elszunnyadván mint a halandók, Urunk és Királyunk, harmadnapra feltámadtál, fölemelve az enyészetből Ádámot, és megsemmisítve a halált, óh enyészhetetlenség Húsvétja, világ Üdvössége. (Exaposztilárion)

Hallgassátok az Egyház győzedelmes énekeit! Nem csak a Szent Húsvét napjaiban, hanem más nagy ünnepeken is sokszor hallhatjuk ezt a szót: enyészhetetlenség. Az élő egyházi teológiai hagyomány az emberi nem megváltásának cselekedetét mint az enyészhetetlenség ajándékozását ábrázolja. Vagyis: hiányzott belőlünk az enyészhetetlenség. Az enyészet állapotában voltunk. A Húsvét Szent és Nagy Hetének Szynaxárionját természetesen csak a monostorokban olvassák fel, de még azokban sem mindenütt. Ez így határozza meg az ünnepelt esemény teológiai jelentőségét: „Azon a napon a mennyből lejövén, a Szűz méhébe költözött, és most az alvilág mélyéből kiemelte az egész emberi természetet, felvitte azt a mennyekbe, és az enyészhetetlenség ősi méltóságába emelte”. Itt két részlet jelentőségteljes: a Húsvétot együtt említi Krisztus Születésének eseményével, az enyészhetetlenséget pedig ősi méltóságunknak nevezi.

Odafigyelvén az egyházi énekekre, egyre jobban és mélyebben meggyőződhetünk arról, hogy milyen gazdag szellemi kincseket találhatunk meg bennük, milyen fontosak azok az élet valódi orthodox megértéséhez. A szemináriumok és az akadémiák katedráin oktatott skolasztikus dogmatika kurzusaink összehasonlíthatatlanul alacsonyabb rendűek annál a teológiánál, amelyre énekeseink és kórusaink oktatják a híveket az egyházi énekek által.

Az enyészhetetlenség Húsvétja… Visszaadta ősi méltóságunk… A skolasztikus teológia az Isten és az ember közötti valamiféle jogi elszámolásról beszél. A bűnt elsősorban Isten elleni bűnnek, Isten megsértésének nevezi, amiért Isten igazságérzetének bosszút kell állnia a nyomorult bűnösön. Az Egyház azonban a bűnt mindenekelőtt enyészetnek nevezi, az ősi méltóság – az enyészhetetlenség – elveszítésének. Nincs itt semmiféle juridista elszámolás az Úr Istennel. Az ember elszakadt Istentől, ezáltal pedig megkezdődött szellemi és lelki enyészete. Az öntörvényűség a spirituális életben a bűn és a szenvedélyek rabságához vezetett. Az ember csábító vágyainak hódolva enyészetnek indult. A lélek elrohad, a lélek elenyészik. Ez furcsán hangzik, pedig a valóságban erről van szó. A szellemi enyészet folyamatát a rothadás folyamatához hasonlíthatnánk. Amikor rothadni kezd valamilyen szervezet, akkor minden lerombolódik belül, idővel pedig mérgező és bűzös gázok képződnek benne. Ugyanígy az ember bűn által megfertőződött szellemi természete is mintha rohadna. A lélek elveszíti a tisztaságát, egészségét, bomlásnak indul, elgyengül a benne a mindent összetartó és mindent irányító akarat. A bűnös lélekből szüntelen szenvedélyes gondolatok, gonosz cselekedetek fakadnak. Saját spirituális életünk iránti figyelmes viszonyulás során minden ember csodálkozva veheti észre, hogy milyen nehezen képes lelkében meggyökereztetni a jót és a szépet, és milyen könnyedén és gyorsan megerősödik benne minden sötét és rossz. Ezért mondhatjuk tehát, hogy lelkünkben valami rossz lakozik, az nem egészséges, beteg. Az enyészet uralkodik a lelkünkben, és az enyészetnek különösen nyilvánvalóan alá van rendelve a testünk. Lelkük beteg állapotát sokan nem képesek észrevenni, elnyomhatják az élet zajával a belső sóhajtásait és a lélek jajkiáltásait. De a test enyészete a halálban – vitathatatlan. És ezen enyészet mellett elhomályosul az élet minden élénksége. A szellemi halálról író aszkéták műveit el lehet vetni, sőt ki is lehet nevetni őket. De nem találhatunk egyetlen olyan nihilistát sem, aki nem értené meg a temetési szertartást és Damaszkuszi Szent János sír feletti siralmait.

Az emberiség mindig látta szellemi természetének belső enyészetét, és tulajdon szemeivel látta teste templomának lerombolódását. Annak tudatosítása, hogy lelkünk rothad, és annak tudása, hogy testünk a férgek tulajdonává válik – ez a bűnös ember elkerülhetetlen sorsa! Hol van itt az öröm? Mit remélhetünk a jövőtől? A bűn lényege szerint kötődik a boldogtalansághoz és a szenvedéshez. A bűnös ezen ismeretét és jövőjét mindig sötét, örömtelen színekkel ábrázolták. A zsidók Seolja, a görögök és rómaiak Hádészának sötét árnyékvilága – ez az örömtelen jövő.

Az üdvösség azt jelenti: meggyógyulás. Az üdvösség az enyészetből való megszabadulást jelenti. Az üdvösség: visszatérés az enyészhetetlenség kezdeti jó állapotához, mert az ember enyészhetetlenségre teremtetett. Szükség volt az emberi természet meggyógyítására. Ez a meggyógyulás valósult meg Isten Fiának Megtestesülésében. „Nem válhattunk volna enyészhetetlenekké és halhatatlanokká, ha az Enyészhetetlen és a Halhatatlan előbb nem vált volna azzá, amik mi vagyunk”. Az Enyészhetetlen és a Halhatatlan személyének egységében vette magára „az enyészet és a halál által leigázott természetemet”. Az enyésző természet beoltatott az enyészhetetlenséggel, és megkezdődött a teremtés megújulásának folyamata, az ember átistenülésének folyamata, megkezdődött az istenemberség kialakulása. Kicsorbult a halál fullánkja. Az enyészet legyőzetett, mert megkapta az enyészet betegségének ellenmérgét. Az enyészhetetlenség Húsvétja arra késztet minket, hogy a Megtestesülés titkára gondoljunk. Áthatolhatatlanok voltak a halál kapui. Minden földi elkerülhetetlenül eljutott e kapukhoz, rettegésben és félelemben eltűnt mögöttük. De lám, Krisztus feltámadt! Mit jelent ez? Ez azt jelenti, hogy a megváltás valóságosan megtörtént. Hiszen Krisztus személyében az emberi természet „változás nélkül, keveredés nélkül, megkülönböztethetetlenül és elszakíthatatlanul” egyesült az isteni természettel. Nem Isten ment keresztül a halál kapuján, nem Isten előtt tárult fel az„örökkévalóság csarnokának kapuja”, nem Istenért hajították félre a követ a sír nyílásától, hanem az Istenemberért. Krisztussal együtt áthaladt a halál titokzatos kapuin a mi emberi természetünk is. Uralkodik a halál, de nem örökkévaló!

Krisztus halála előtt az emberiség számára a halál rettenetes volt, de Krisztus Feltámadása után az ember vált rettenetessé a halál számára, mert közülünk egy legyőzte a halált, nem maradt a sírban, és nem ismerte meg az enyészetet. A Pászka: Izráel megszabadulása Egyiptomból. A mi Pászkánk: felszabadulás a halál és a bűn rabságából. Krisztus feltámadt! Most már tudom, hogy megváltásom valóban megtörtént. Tudom, hogy Isten valóságosan megjelent a földön. Voltak nagy emberek, akik legyőzték az elemeket, legyőzték a természetet, de a halál mindegyiküket elsöpörte, és megmutatta semmis voltunkat. Ki az, aki áthatolhat a halál kapuin? Ezt csak Isten teheti meg. Tehát, Isten valóságosan megtestesült a földön, valóságosan elhozta gyógyító orvosságát az engem emésztő és kínzó enyészet ellen. A Megtestesülés és a Feltámadás együtt érvényes. A Megtestesülés adja meg a Feltámadás értelmét, a Feltámadás pedig kétségbevonhatatlanul a Megtestesülés igazságáról, valóságosságáról, nem pedig illuzórikus és képzelt voltáról biztosít.

Most már nem rettenetes számomra a halál, mert láttam az enyészet feletti győzelmet. Még látom magamban az élet törvényétől eltérő törvényt, látom a halál és az enyészet törvényét. Látom, hogy hogyan jut időnként uralomra bennem a bűn. De tudom, hogy uralma megingott, hogy helyzetem nem reménytelen. Reménykedhetek a győzelemben, a bűn legyőzésében, reménykedhetek az enyészet rabságából való megmenekülésben. Most már örömmel tekinthetek a bűnnel és a szenvedélyekkel folytatandó, előttem álló harc küzdelmére, mert az ellenséget már sokszorosan legyőzték az önfeláldozó aszkéták. Az Egyház égboltján mint fényes csillagok tündökölnek Isten szentjei, akik a földön élvén legyőzték a bűnt, elérték a tisztaságot, vagyis az enyészhetetlenséget, és ezért örvendezve indultak el az örök úton. Az enyészhetetlenség, vagyis a tisztaság, az „értelmi és testi tisztaság” (szófroszüné) boldogságot ad. A boldogság az erény belső következménye. Az erény a lélek egészséges állapota, az egészséges pedig mindig boldogabb a betegnél. Az én bűnösségem betegsége gyógyítható – erről győz meg engem Krisztus Feltámadása. Feltárult előttem a Paradicsom boldogsága. Senki ne sírjon a nyomorultsága miatt, mert megjelent mindannyiunk közös Országa! Megjelent mindannyiunk közös öröme, megjelent a reménység, hogy elnyerhetjük az enyészhetetlenséget, elnyerhetjük a bűnös enyészetből való megváltást. Krisztus Isten átvezet bennünket a halálból az életbe. Egyiptom mögöttünk maradt, a fáraó elpusztult, előttünk az ígéret földje és az enyészhetetlenség Országa, ahol sok a lakóhely, ahol örök a boldogság! Az enyészhetetlenség Húsvétja! Világ üdvössége!

Krisztus feltámadt!

* * *

Hilarion (Troickij) érsek, újvértanú. 1886. szeptember 16-án született. 1929. december 28-án hunyt el az egyik leningrádi börtönkórházban. Ezt megelőzően más börtönök, száműzetés mellett a szoloveci koncentrációs tábor foglya volt. 1920–23 között, letartóztatásáig Szent Tyihon moszkvai patriarcha vikáriusa és egyik legfőbb segítője volt.

Az enyeszhetetlenseg Husvetja 1

Reklámok