Zubov professzor elbocsájtásáról

Andrej Zubov orosz történészt, a Moszkvai Nemzetközi Kapcsolatok Intézete (MGIMO) professzorát, ismert egyházi értelmiségit Oroszország ukrajnai tevékenységének kritikája miatt a napokban elbocsájtották állásából.

Zubov professzor március elején a Vedomosztyi újságban megjelentett cikkében kritizálta Oroszország ukrajnai tevékenységét és a Krím félsziget orosz hadsereg általi megszállását. A történész rámutatott a jelen krízis és Ausztriának a náci Németországhoz való 1938-as hozzácsatolása közötti párhuzamokra. Zubov professzor szerint a krími akció pusztító hatással lesz Oroszországra.

Kezdetben Zubor tanár úrral az egyetem közölte, hogy el kívánják bocsájtani, ezért nyújtsa be lemondását vagy fegyelmi úton fogják eltávolítani. A hírt később az egyetem vezetése cáfolta, azonban március 24-én az MGIMO weboldalán az alábbi közleményt tették közzé:

„A MGIMO vezetősége úgy határozott, hogy március 24-vel felbontja a munkaszerződést Zubov A. B. professzorral és elbocsájtja az Intézetből.

A döntést az váltotta ki, hogy Zubov A. B. tudatosan és többszörösen megsértette az MGIMO Szabályzatát […] Zubov A. B. számtalan kijelentése és interjúja az Ukrajnában történt eseményekről és Oroszország külpolitikájáról felháborodást és értetlenséget vált ki az egyetemi közegben. Ezek ellentétben vannak Oroszország külpolitikai kurzusával, vakmerő és felelőtlen kritikának vetik alá az állam tevékenységét, kárt okoznak az oktatói és nevelési folyamatnak.

Zubov A. B. nem helyénvaló és sértő párhuzamai és jellemzései az ő lelkiismeretén száradnak, az MGIMO vezetése azonban úgy vélte, hogy Zubov A. B. nem folytathatja tovább tevékenységét az intézetben és döntést hozott a vele kötött munkaszerződés felbontatásáról.

Személyzeti Osztály”

Elbocsájtása után Zubov professzor az alábbi interjút adta a Gorod internetes újságnak.

Kezdetben az MGIMO vezetősége azt mondta, hogy elbocsájtják Önt, majd, hogy mégsem. Végül mégis elbocsájtották. Mit jelent ez a határozatlanság?

Nem próbálom végigjátszani a forgatókönyvet helyettük. De úgy gondolom, hogy a vezetés kész lett volna engem elbocsájtani már az első alkalommal. Március 4-én felhívtak a rektorátusról és azt mondták, hogy vagy saját kérésemre felmondok, vagy valamilyen cikkely alapján felmondanak nekem. Ugyanezen a napon sokan a védelmemre keltek, a diákok aláírásgyűjtésbe kezdtek. A vezetőség láthatóan megijedt a botránytól és a legkisebb ellenállás útját választotta: írtak nekem egy nyilatkozatot, amiben elmondják, hogy felháborítják őket a cikkeim, de törvényesen nem tudnak elbocsájtani. Ekkor azt feltételeztem, hogy várnak június 30-ig, amikor lejár a szerződésem, és akkor csendesen nem hosszabbítják meg. Tegnap azonban váratlanul egy táviratot kaptam, hogy azonnal jelenjek meg az MGIMO-ban, ahol átadták az értesítést a felmondásról.

Szokás, hogy táviratban hívnak be valakit az MGIMO-ba?

Nem, természetesen, soha senki nem csinál ilyet. Nyilván szándékosan választották ezt a formális hangnemet. Bár nagyon udvariasak voltak: „Tisztelt Andrej Boriszovics…” minden durvaság nélkül. Az egész elbocsájtás nagyon szívélyes légkörben zajlott, sajnálkoztak amiatt, hogy így alakultak a dolgok. De hát ez az Nemzetközi Kapcsolatok Intézete, itt tudnak udvariasak lenni.

A MGIMO honlapján a döntést azzal magyarázták, hogy Ön kárt okozott az oktatás-nevelési folyamatnak. Nevelnie kell az egyetemnek?

Én e tekintetben régimódi ember vagyok és úgy vélem, hogy a nevelés, az emberi személyiség formálása a tanítás folytatása. Természetesen az intézetnek nevelnie kell. Én csakis ezzel foglalkoztam. De nevelni csak egyetlen módon vagyunk képesek: saját példánkkal, emberi, politikai és állampolgári felelősségérzetre tanítva. Hogy mit tanítottam rosszul, azt senki nem magyarázta meg nekem. A diákok nagy része elégedett volt velem és most azon követelést, hogy azonnal állítsák vissza tanári státuszom az intézetben, már 1200 ember írta alá, ami az egész MGIMO testületének 20 %-a.  Nyilvánvaló, hogy nem mindenki ért egyet azzal, hogy megrontottam a diákokat.

Amikor először készültek Önt elbocsájtani, a diákok támogatást szerveztek és azt ígérték, hogy sztrájkra szólítanak fel az Ön távozásával kapcsolatban. Most teljesítik az ígéretüket?

Tegnap felhívott Dmitrij Bikov, aki szintén a MGIMO-ban tanít. Elmondta, hogy az Újságírók Házában sok diákom gyűlt össze és arról tanakodnak, hogy mi legyen. „Andrej Boriszovics, Ön mit javasol?” Elmondtam, hogy elvből nem akarok beavatkozni a tevékenységükbe. Maguknak kell megtalálniuk, hogy mi van a lelkiismeretük szerint és erejük szerint. Elmondtam, hogy nem tiltakozom semmilyen tettük vagy a tettük hiánya miatt.

Ön mihez fog kezdeni?

Bírósághoz fogok fordulni. Arról van szó, hogy azon cikkely alapján bocsájtottak el, ami a pedagógiai intézmény munkatársa erkölcstelenségét, amorális tettét bünteti és ezt beírták a munkakönyvembe. Ez a cikkely lehetetlenné teszi, hogy többé oktatási intézményben tanítsak. Követelni fogom, hogy vegyenek vissza az MGIMO-ba.

Nem gondolt arra, hogy hátat fordít nekik és becsapja az ajtót: erőszakkal nem lehet kedves az ember?

Nem, mert látom, hogy hány oktató és diák szeretné, hogy az MGIMO-ban maradjak. Vannak bizonyos emberek, valószínűleg nem is az MGIMO-ban, hanem jóval magasabb szinteken, akik a távozásomat szeretnék, tehát ellenkezőleg: maradom kell és tanítanom kell a fiatalságot. Ez a kötelességem. Nem vagyok sértett kislány. Egy komoly, idős ember vagyok, aki életének utolsó éveit szeretné a társadalom számára hasznosan eltölteni.

Amikor cáfolták az elbocsájtásáról szóló hírt, Ön azt mondta, hogy ez győzelem, kis példája annak, hogy a társadalom még képes valamire. Ezek szerint mégsem minden ilyen optimista?

Várjon, még csak most kezdődik a nap. Soha nem mondd, hogy „soha” – ez egy nagyon fontos alapelv. Folytatom a tevékenységemet. Az, hogy oly sok diák és oktató támogatott engem, arról tanúskodik, hogy már végtelenül eltávolodtunk a szovjet tegnaptól. Amikor Paszternákot elítélték, körülötte mindenki azonnal eltűnt és attól is féltek, hogy kezet fogjanak vele, szemébe nézzenek. Most nem ez a helyzet.

Amikor felmérést végeztük a diákok között a sajtó jövőjéről, az MGIMO-ban a diákoknak megtiltották, hogy szóba álljanak velünk a csoportfelügyelők engedélye nélkül. Hogy működik a cenzúra az MGIMO-ban?

Én a tevékenységemben mindig nagyon egyszerű elvekből indultam ki. Az egyetemmel szerződést kötöttem, amely szerint bizonyos mennyiségű előadást és bizonyos mennyiségű szemináriumot kell tartanom, a diákokat a tantárgynak megfelelően kell oktatnom és mindezt a lehető legjobb színvonalon kell tennem. Minden más: az én állampolgári jogom, amihez az MGIMO-nak egyáltalán nincs semmi köze. Bármilyen előadást tarthattam, bármilyen cikket írhattam, bárkivel találkozhattam. Alapelvem: a szabad Oroszország állampolgáraként élek, és hogy ez az Oroszország ténylegesen milyen – ez már nem tőlem függ. Erre tanítottam a diákokat is: éljenek a törvényekkel összhangban. Természetesen abban az esetben, ha ezek a törvények nem olyan abszolút mértékben  abszurdok, mint azon törvény, amely megtiltja, hogy a szovjet rendszert a náci rezsimhez hasonlítsuk. A tudósnak joga van arra, hogy bármit bármivel összehasonlítson. Az ilyen idióta eszméket nem lehet törvényesnek tekinteni. Természetesen nem egyszer kerültem szembe az MGIMO vezetőségének elégedetlenségével. Egyes cikkeim, interjúim, az „Oroszország történelme a XX. században” kétkötetes művem méltatlankodást váltott ki, azonban ezeket soha nem fejezték ki formálisan. Felhívott a rektor, és azt mondta: „Andrej, mit tettél?” Vagy egyszer magához hívott az oktatási prorektor és udvariasan azt mondta, hogy ezt nem kellett volna. De természetesen soha még csak utalásszerűen sem volt szó az intézetből való elbocsájtásomról. Én elmagyaráztam az álláspontomat, sőt kompromisszumot is kötöttem: publicisztikai írásaimban nem tettem említést arról, hogy az MGIMO professzora vagyok.

Hogyan írná le a viszonyát a rektorral?

Legutoljára a Valdaj-fórumon láttam és akkor melegen beszélgettünk. A rektor ezzel talán nem ért egyet, de én őt régi barátomnak tartom. Tegeződünk, keresztnéven nevezzük egymást. A rektor nagyon sokat segített nekem, amikor még a szovjet időkben a Komszomol-szervezet titkára volt, engem pedig a vallásos meggyőződésem miatt kizártak a Komszomolból. Sok mindenben hálás vagyok neki. Nem haragszom rá, megértem, hogy nagyon súlyos helyzetbe állították. Megértem, hogy cikkeimmel én is nehéz helyzetbe hoztam. Velem úriemberként viselkedett és viselkedik. Ha találkozom vele, nem fog nehezemre esni, hogy kezet fogjak vele, vagy, ha ő is akarja, hogy megöleljem. De perelni mégis kell. Sajnálom, de kell.

A krími kérdés megosztotta az orosz társadalmat. Hogyan beszélnek róla az intézet oktatói és diákjai?

Az MGIMO álláspontja egyáltalán nem egyöntetű. Vannak emberek, akik mélyen együtt éreznek Ukrajnával, felháborítja őket a Krím megszállása és reménnyel eltelve figyelik, hogy mi folyik Kijevben, és nagyon pozitívan fogadták Janukovics megdöntését. Vannak olyan emberek is, akik pontosan az ezzel ellenkező állásponton vannak. Amikor az intézetben a folyosón haladtam, fél füllel állandóan hallottam, hogy az emberek vitáznak, a beszélgetésekben folyamatosan elhangzanak a „Krím”, „Ukrajna”, „Janukovics” szavak. Azért, mert a probléma életfontosságúvá vált az országunk számára. Ez engem is megdöbbentett kissé. Ez egyszerűen valamiféle egzisztenciális kérdéssé vált.

Miért történt mindez?

Úgy gondolom, hogy a valóságban ez nem a Krím problémája. Ez annak kérdése, hogy milyen úton haladjunk tovább. Ukrajna a szovjetellenes utat választotta: ledöntik a Lenin szobrokat és megpróbálnak szovjet államból nem szovjet állammá válni. Oroszország azonban továbbra is posztszovjet állam. Figyeljük meg, hogy az ukrán forradalom hátterében nálunk milyen hatalmas szovjet reneszánsz kezdődött. Ez nem véletlen. Mivel a szovjet totalitárius vallásüldöző múlt kétség kívül bukásra ítéltetett, ez csupán a távozó kommunista múlt valamiféle utolsó rángatózása.

A cikk, ami miatt Önt elbocsájtották, arra szólította fel a hatalmat, hogy mondjon le a Krím csatlakoztatásától. De a Krím most már a miénk, és semmilyen polgári társadalom, amiről Ön oly sokat beszélt, nem volt képes ezzel semmit tenni. Most már arról van szó, hogy Kelet Ukrajna Ukrajna része marad-e. Mi az Ön prognózisa?

Én óvakodnék annak kijelentésétől, hogy a „Krím a miénk”. 1938-ban úgy tűnt, hogy Ausztria örökké Németországé lesz. De most egy független állam. Akkor úgy tűnt, hogy a Cseh-Morva Protektorátus szintén örökké német marad. Soha ne mondjuk, hogy „örökké”. A Krím helyzete most nagyon ingatag. Nagyon is előfordulhat, hogy egy év múlva már egészen más realitással állunk majd szemben. Adja Isten, hogy ez a kialakult helyzetből való valamiféle ügyes diplomáciai kiút realitása lesz. Ami Kelet-Ukrajnát illet, aggodalommal figyelem az eseményeket. Az agresszió kiterjesztése felé vezető minden lépés egy lépést jelent országunk pusztulása felé. Amikor 1936-ban a német seregek bevonultak a Rajna-vidékre, nem történt még semmi. Amikor megtörtént az Anschluss, ezt is mindenki lenyelte. De később eljött az a pillanat, amikor Németországot leverték és összetörték, darabjaira szakították. Imádkozom Istenhez és minden tőlem függőt megteszek azért, hogy ne induljunk el ezen a rettenetes úton.

Andrej Zubov professzor

Andrej Zubov professzor

Andrej Boriszovics Zubov (1952. január 16., Moszkva) – történész, vallástörténész és politológus, a történettudományok doktora. 2014. márciusáig a Moszkvai Nemzetközi Kapcsolatok Intézete professzora, és az egyetem „Egyház és Nemzetközi Kapcsolatok” tudományos központjának igazgatója. Az intézményből az orosz állami külpolitikától eltérő és azt kritikával illető megnyilvánulásaiért, erkölcstelenség, az ifjúság megrontásának vádjával elbocsájtották. A Moszkvai Patriarchátus Szent Szinódusa Bibliai-Teológiai Bizottságának és az Orosz Orthodox Egyház „Zsinatközi Tanácsának” tagja, az Orosz Orthodox Egyház Társadalmi Koncepciója zsinati dokumentum egyik szerzője. A kilencvenes években a Moszkvai Teológiai Akadémián vallástörténelmet oktatott. Jelenleg is professzor az Theológus Szent János Orthodox Intézet Filozófiai-Teológiai Karának „Vallástudományi, filozófiai és hittani tanszékén”. Az elmúlt 25 év orosz egyházi életének egyik jelentős értelmiségi személyisége. Fontos szerepe volt a Külföldi Orosz Orthodox Egyház és a Moszkvai Patriarchátus közötti egyesülés előkészítésében és a tárgyalási folyamatban.

Forrás

Advertisements