Krétai Szent András Bűnbánati Nagy Kánonja szentírási idézetekkel

Kretai Szent Andras IKON

A csatolt, letölthető fájlban található összeállítás a Nagy Böjt 5. hete csütörtök Hajnali Istentiszteletének szövegét közli a kapcsolódó szentírási idézetekkel, így a Nagy Kánon azokkal párhuzamosan olvasható. Az összeállítás a www.orthodox.net weboldalon található gyűjtemény alapján készült. Az orthodox istentiszteleti könyvek gyakorlatának megfelelően az Ószövetség esetében a Szeptuaginta elnevezéseit és számozását követtük, ám ezek első előfordulásaikor megadtuk a katolikus és protestáns Biblia-kiadásokban szereplő címeket is. Ahol létezik orthodox fordítás (a Hymnologion I. és II. kötetében, illetve az Evchologionban közölt részletek), azt használtuk. Egyéb helyeken az Ószövetséget a Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat Káldi-Neovulgáta kiadásából, az Újszövetséget pedig a Magyar Bibliatársulat revideált újfordítású Bibliájából idéztük. Ahol a kapcsolódó bibliai szöveg nagyobb terjedelmű, ott csak a hivatkozást és a fejezetcímeket adtuk meg.

Krétai Szent András Bűnbánati Nagy Kánonja szentírási idézetekkel (xls formátumú fájl, kattintásra letöltődik)

Alexander Schmemann atya szavai a Nagy Kánonról és annak a Szent Írással való kapcsolatáról:

„A legtöbb, amit mondhatunk róla: olyan, mint egy bűnbánati siránkozás, amely közli velünk, milyen mélységes és széles körű a bűn, és kétségbeeséssel, bűnbánattal, ugyanakkor reménységgel rázza fel a lelket. Kivételes művészettel ötvözi Szent András a bűnök megvallásával és a bűnbánattal a nagy biblikus témákat: Ádámot és Évát, a Paradicsomot és a bűnbeesést, Noét és a vízözönt, a patriarchákat, Dávidot, az Ígéret Földjét, végül pedig Krisztust és az Egyházat. A szent történet eseményei itt az én életem eseményeiként nyilatkoznak meg, Istennek múltbeli tettei engem és az én üdvösségemet érintő cselekedetekként, a bűn tragédiája és az árulás az én személyes tragédiámként. Életemet úgy mutatja be nekem, mint ami része annak az óriási, egyetemes méretű harcnak, amely Isten és az Ellene lázadó sötét hatalmak között folyik.

(…)

Amikor a mai ember meggyónja bűneit, az egészen más, mint az igazi keresztény bűnbánat. Az a kultúra, amelyben élünk, s amely világszemléletünket alakítja, gyakorlatilag kizárja a bűn fogalmát. Mert ha a bűn mindenekelőtt azt jelenti, hogy az ember hihetetlenül magasról bukott alá, vagyis visszautasította „magasztos hivatását”, mit jelenthet akkor ez egy olyan kultúrában, amely az embert nem „fentről”, hanem „alulról” kiindulva határozza meg – egy olyan kultúrában, amely még ha nyíltan nem is tagadja Istent, valójában tetőtől talpig materialista, hiszen az ember életét kizárólag az anyagi javak szempontjából gondolja el, és nem ismeri el transzcendens hivatását? Ilyen összefüggésben a bűnt elsősorban természetes „gyengeségnek” tekintik, amely általában az „alkalmazkodásra való képtelenségnek” köszönhető; ennek viszont társadalmi gyökerei vannak, tehát jobb társadalmi és gazdasági szervezéssel meg lehet szüntetni. Ezért a „modern” ember, még ha meg is gyónja bűneit, már nem tart bűnbánatot; aszerint, hogyan fogja fel a vallást, vagy formálisan elsorolja, hogyan hágta át formálisan a formális előírásokat, vagy pedig megosztja „problémáit” a gyóntatóval, mert a vallástól olyan gyógykezelést vár, amely újra boldoggá és környezetéhez helyesen alkalmazkodóvá teszi. A bűnbánat azonban egyik esetben sem párosul azzal a megrázkódtatással, amelyet az az ember érez, aki meglátva önmagában „a kimondhatatlan dicsőség képét” észreveszi, hogy életével beszennyezte, visszautasította és elárulta. Egyik esetben sincs szó az emberi lelkiismeret legmélyéből fakadó bánkódásról, arról, hogy vágyakozna a visszatérésre, ráhagyatkozna Isten szeretetére és irgalmára. Ezért nem elég, ha azt mondjuk: „Vétkeztem.” A gyónásnak csak akkor van értelme és hatása, ha a bűnt teljes mélységében és szomorúságában fogjuk fel.

Éppen ez a Nagy Kánon szerepe és célja: hogy kinyilvánítsa nekünk a bűnt, s ennek segítségével elvezessen bennünket a bűnbánathoz. Hogy mi a bűn, nem meghatározások és felsorolások útján mutatja meg, hanem azzal, hogy elmélyülten elmélkedik a bibliai nagy történelem felett, amely valójában nem más, mint a bűn, a bűnbánat és a megbocsátás története. Ez az elmélkedés egy másik lelki kultúrába vezet bennünket, kihívást jelent azzal, hogy egészen másképp fogja fel az embert, életét, céljait és indítékait.

(…)

Ahhoz, hogy jól megérthessük a Nagy Kánont, természetesen bizonyos fokig ismernünk kell a Bibliát, ezenkívül osztoznunk kell abban, ahogyan a Kánon elmélkedik a Biblia számunkra nyújtott értelmezéséről. Manapság azért találják oly sokan unalmasnak és érdektelennek a Kánont, mert hitük nem a Szent Írás forrásából táplálkozik, amely az egyházatyák számára a hitforrás volt. Újra meg kell tanulnunk, hogy úgy lépjünk be a világba, ahogy azt a Biblia nyilatkoztatta ki, és úgy is éljünk benne. Ehhez a világhoz nem vezet jobb út annál, mint amit az Egyház liturgiája nyújt, mert a liturgia nem csupán bibliai tanításokat közvetít, hanem épp a biblikus életmódot nyilatkoztatja ki számunkra.”

(Alexander Schmemann – Olivier Clément: A nagyböjt és a húsvéti titok. Aszkézis és liturgia az Ortodox Egyházban. Kairosz Kiadó, Budapest 2007.)

 

Reklámok