Antonij metropolita a megbocsájtásról

A „megbocsájtás szolgálata”* nem arról szól, hogy a pap másoknak prédikál arról, miként kell megbocsájtaniuk egymásnak. Ez az a pillanat, amikor kiáll azon emberek elé, akiket az Úr bizalommal rábízott, remélve, hogy minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy megossza velük Isten világosságát és megmutassa nekik a Mennyek Országába vezető utat. Eszembe jutnak egy pap szavai, aki Párizsban szolgált a Három szent főpap templomban; észrevétlen ember volt, de a testamentumában olyan szavak voltak, amelyek egész életemre megmaradtak a szívemben. Azt mondja: „Mi a méltatlan pap? Utálatos Isten szemében; a hívők, a nyáj számára megbotránkozás; saját maga számára – a lélek halála”.

Minden pap ezzel az érzéssel és tudattal álljon Isten előtt; ezzel az érzéssel és tudattal állok most én is Isten előtt és előttetek. A megbocsájtás nem azt jelenti, hogy kimondjuk: „Nem fontos; a múlt elmúlt”. Azért, mert a múlt nem múlik el; a múlt bennünk marad, míg túl nem küzdjük magunk rajta. Túllépni rajta pedig csak a bűnös részéről a bűnbánatra irányuló erőfeszítés és áldozatának a megbocsájtásra irányuló küzdelme útján lehet.

A megbocsájtás nem jelent felejtést; a megbocsájtás azt jelenti, hogy együttérzéssel, együtt szenvedéssel, a lelkünkben fájdalommal mondjuk: amikor eljön a Félelmetes Ítélőszék, felállok és azt mondom: „ne ítéld el Őt, Uram; jobbat nem tudott tenni, de megtanított engem az evangéliumi igékre, az imára, és talán, az életre is; legfőképpen pedig megtanított az együttérzésre, megtanított arra, hogy sajnálatot érezzek iránta az ő bűnösségében, hogy sajnálatot érezzek minden ember iránt, aki körülöttem áll, nem eltekintve a bűneitől, hanem azért mert bűnös és mert szüksége van arra, hogy mindannyian egymás terhét viseljük, mert így teljesítjük Krisztus törvényét.”

Most odajárulunk a Megváltó ikonja elé; az Ő halála az emberi bűnösség gyümölcse, és bizonyos értelemben, az én bűnömé, az én bűnösségemé. Lépjünk oda az Istenszülő ikonja elé is és kérjük az Ő imáit, megbocsájtását, irgalmát. Ahogy egy aszkéta mondta: ha Ő meg tudja neked bocsájtani isteni Fiának halálát, akkor senki sem ítélhet el téged.

De ugyanígy fogadjuk el egymást is, ne csak egy pillanatra, hanem egész életünkre, most újból, amikor bocsánatot kérünk Istentől önmagunkért és egymásért. Fogadjuk el egymást, ha szükséges, mint keresztet, ha lehetséges, mint örömöt és lelkesítést, és haladjunk együtt hittel, reménnyel, örömmel, a számunkra elérhető szeretettel Isten Országa felé, amely nem eljön majd valamikor, hanem minden ember lelkében megjelenik, amikor ez a lélek megnyílik Isten előtt és befogadja a Szent Lelket az Istenszülő imái, a Kereszt ereje által. Ámin.

* A Vajhagyó vasárnap végzett Esti Istentisztelet, a Nagyböjt első istentisztelete, amit szokás a “megbocsájtás szolgálatának” nevezni.

Forrás

Reklámok