Babylon folyóinál – a 136. zsoltár

Chludov Pszaltérium (850 körül)

Chludov Pszaltérium (850 körül)

Babylon folyóinál – a 136. zsoltár Magyarázat

Babylon sziklához vert csecsemői atyáink tanítása szerint a rossz magvait és a szenvedély gondolatait jelentik, amelyeket Jézus ima üdvözítő szavain kell széttörni, – mert a szikla – Jézus Krisztus, – hogy ne növekedjék bennünk a rossz és ne feketítse be a lélek tündöklő jóságát, és ne váljék olyan cselekvéssé, amely ellenkezik a minket szerető alázatos és szelíd Urunk, Jézus Krisztus parancsolataival.

1. Babylon folyóinál ott ültünk és zokogtunk, midőn emlékeztünk Sionra. 2. A fűzfákra, melyek ott voltak, akasztottuk hangszereinket. 3. Mert kik foglyul ejtettek bennünket, énekszót követeltek ott tőlünk, és kik elhurcoltak, dicsérőéneket: daloljatok nekünk Sion énekeiből. 4. De hogyan énekelnők az Úr énekét idegen földön? 5. Ha elfeledlek téged, Jeruzsálem, feledtessék el az én jobbkezem. 6. Tapadjon a nyelvem a torkomhoz, ha nem emlékezem reád, ha nem emelem Jeruzsálemet örömömnek tetőfokára. 7. Emlékezz, Urunk, Edom fiaira, akik Jeruzsálem napján ezt mondták: rontsátok le, rontsátok le egészen az alapjáig. 8. Babylon nyomorult leánya, boldog, aki megfizet néked tetteidért, amelyeket velünk cselekedtél. 9. Boldog, aki megragadja és sziklához veri csecsemőidet.

Dávid Szent Lélek által ihletett zsoltára megjósolja a zsidóknak a bekövetkezendő babyloni fogságot. Jeremiás próféta magyarázta meg Dávid e próféciáját az engedetlen zsidó népnek, amely a bűnbánat hiánya miatt került fogságba. E zsoltár szavait így is érthetjük: Sion és Jeruzsálem a paradicsom, a mi első hazánk, Babylon pedig a jelen bűnös világ, amelyben a démonok fogságába kerültünk. Emlékezvén a korábbi paradicsomi életünkre, kérnünk kell Istent, hogy szabadítson meg minket a bűn fogságából és vezessen bennünket vissza elvesztett hazánkba. Ezért énekeljük ezt a zsoltárt a Triódionban és különösen a vajhagyó héten, amikor Ádám paradicsomból való kiűzetésére emlékezünk (Olümposzi (Patarai) Methodiosz).

1. Babylon folyóinál ott ültünk és zokogtunk, midőn emlékeztünk Sionra. „A fogságban lévő zsidók nem magában a fővárosban, Babylonban voltak, hanem különféle alantas munkákra küldték őket, szétszórva a mezőkön, és a folyóparton, és hazájukra emlékezve zokogtak”. Isten azért engedi ezt meg a javait semmibevevőkkel, hogy azokat elveszítvén észhez térjenek, és újra igyekezzenek megszerezni azokat. A fogoly zsidók képében magunkat láthatjuk, akiket a szellemi Nabukodonozor, az ördög tart fogságban. A zsidók a földi Jeruzsálemet siratták, ahol templomuk állt; mi a szellemi Sionért zokogunk, a mennyei Jeruzsálem miatt, amely a mi igazi hazánk, amelytől Isten parancsolatainak semmibevevése miatt eltávolodtunk és a mennyei manna – Krisztus Tisztaságos Teste és Vére – iránti közömbösségünk miatt (Aranyszájú Szent János, Kronstadti Szent János).

2. A fűzfákra, melyek ott voltak, akasztottuk hangszereinket. Hangszerek – a zsidók ezekkel dicsőítették az Istent, de itt feleslegesek voltak, mert a törvény csak Jeruzsálemben engedte istentisztelet tartását. A zsidók most már az emberi élet mulandóságáról elmélkedtek, hangszereiket pedig a fák ágai között rejtették el (Küroszi Theodorétosz)

3. Mert kik foglyul ejtettek bennünket, énekszót követeltek ott tőlünk, és kik elhurcoltak, dicsérőéneket: daloljatok nekünk Sion énekeiből. 4. De hogyan énekelnők az Úr énekét idegen földön? „A zsidók e fájdalmak hatására jobbak lettek, vagyis jámborabbak és istenfélőbbek: korábban kinevették volna a prófétákat, sőt meg is ölték őket; most pedig idegen földön nem akarják a szent énekeiket a pogányok gúnyolódásainak kitenni”. Látod hát, hogy a fájdalom hogyan teszi az embereket erősebbeké, megrendültebbekké, hogyan lesz alázatosabb a lélek? Magasabb szellemi értelemben a föld a szívet jelenti, az ének pedig a tiszta, összeszedett imádság. Hogyan énekelhetjük Sion énekeit olyan szívvel, amely a szenvedélyek fogságában van? (Aranyszájú Szent János, Niketasz Sztethatosz).

5. Ha elfeledlek téged, Jeruzsálem, feledtessék el az én jobbkezem. 6. Tapadjon a nyelvem a torkomhoz, ha nem emlékezem reád, ha nem emelem Jeruzsálemet örömömnek tetőfokára. Halljuk ezt és értsük meg! Mert ahogy ők is, amikor elveszítették Jeruzsálemüket, akkor kezdték azt keresni, úgy sokan közülünk is ugyanezt élik majd meg a Félelmetes Ítélet napján, amikor elveszítik a Mennyei Jeruzsálemet. De a zsidóknak volt reménységüknek a visszatérésre, addig nekünk, ha elveszítjük a vágyott várost, lehetetlen lesz visszatérni onnan, „ahol férgük nem pusztul el és a tűz nem alszik el.” (Mk. 9, 46). Ezért úgy kell élnünk jelen életünket, hogy ne legyünk száműzöttek a „Mennyei városból” (Aranyszájú Szent János).

7. Emlékezz, Urunk, Edom fiaira, akik Jeruzsálem napján ezt mondták: rontsátok le, rontsátok le egészen az alapjáig.  Edom fiainak, Ézsau utódainak, a zsidók ellenségeinek megbüntetését kérik, akik Jeruzsálem elpusztításának napján együtt harcoltak a babyloniakkal, és azt követelték, hogy a várost egészenaz alapjáig rombolják le. Edom fiai – a Szent Egyház üldözői és az emberiség ellenségei, a démonok, akik azt parancsolják egymásnak, hogy rontsák le lelkünket egészen alapjáig (Nagy Szent Athanásziosz, Theodorétosz)

8. Babylon nyomorult leánya, boldog, aki megfizet néked tetteidért, amelyeket velünk cselekedtél. Ez prófécia és Babylon bukását vetíti előre. Nyomorult, vagyis szerencsétlen, sajnálatraméltó, mert feldúlatik. Ahogy szokás volt a zsidóknál az embert ember fiának nevezni, úgy Babylon leányának is Babylont nevezik. Ez a foglyok indulatára utal.

9. Boldog, aki megragadja és sziklához veri csecsemőidet.  A zsidók haragjukat kiterjesztik a gyerekekre is, hogy felnővén ne származzék tőlük rossz. Figyeld meg: ahogy a babyloniak is kegyetlenül bántak a zsidó gyermekekkel, úgy a próféta is hasonló büntetést jövendöl nekik. De nem ilyen az Új Szövetség: mi, mint a szelíd és emberszerető Jézus Krisztus tanítványai, azt a parancsot kaptuk, hogy szeressük az ellenségeinket és imádkozzunk a nekünk rosszat tevőkért. Babylon sziklához vert csecsemői atyáink tanítása szerint a rossz magvait és a szenvedély gondolatait jelentik, amelyeket Jézus ima üdvözítő szavain kell széttörni, – mert a szikla – Jézus Krisztus, – hogy ne növekedjék bennünk a rossz és ne feketítse be a lélek tündöklő jóságát, és ne váljék olyan cselekvéssé, amely ellenkezik a minket szerető alázatos és szelíd Urunk, Jézus Krisztus parancsolataival (Theodorétosz, Aranyszájú Szent János, Nagy Szent Vazul, Nil Szorszkij, Dorotheosz abba).

Ψалтиръ, сиречь Давида пророка и царя песнь, съ изъясненiемъ святыхъ отцевъ и учителей церкви. Святая Гора Аθонъ, 2001 (Ford. K.M.)

Advertisements