Az Orosz Orthodox Egyház sötét alteregója

Andrej Gyesznyickij [1]

 Az Orosz Orthodox Egyház sötét alteregója

Andrej Kurajev protodiakónus számos talentummal rendelkező, bonyolult jellemű ember. Igehirdető, előadó, publicista – mindig inkább magányos, mintsem csapatjátékos volt, ugyanakkor soha nem állította önmagát szembe a hivatalos egyházi struktúrákkal. Ellenkezőleg, egészen a legutóbbi időkig – még ha nem is hivatalosan, sőt bizonyos mértékig formabontóan – lángoló apologétájának mutatkozott.

Emlékszem, amint a kilencvenes években részt vett egy televíziós beszélgetésben a lelkiismereti szabadságról szóló törvény új változatának elfogadása kapcsán, amely alapján az Orthodoxia három másik felekezettel együtt különleges státuszt kapott. Akkor sokan aggódtak: nem jelent-e ez a különleges státuszt különleges privilégiumokat a kiválasztott felekezeteknek? „Mi, – mondta akkor a diakónus atya, rámutatva a reverendájára, – középkori ruhát hordunk, egyúttal pedig a középkori tudat hordozói vagyunk, ezért közel áll hozzánk a különféle csoportoknak adott különféle státusok és privilégiumok gondolata”.

Ez mindig az ő stílusa volt: provokáció, a kérdések kiélezése, a nyilvános vita. Hogy ki mindenkivel nem vitázott, kezdve a rerichistáktól a meggyilkolt Alekszander Meny atya követőiig.

Saját weboldalán az első, amit róla írtak: „II. Alekszij patriarcha megengedte neki, hogy vitatkozzon vele”. Ez amolyan legfőbb egyházi kitüntetés. A mondat még Alekszij életében megjelent, és ott van az oldalon napjainkban is.

De az, amibe Andrej atya az elmúlt év utolsó napjaiban belevágott, még vitának sem nevezhető. Ez az ún. meleg lobbihoz tartozó orthodox főpapokat érintő botrányos és általában anonim leleplezések sorozata. Egy ilyen lobbi létezése soha nem volt titok senki számára, aki legalább kis mértékben ismeri a belső egyházi életet. A monostorokhoz és szemináriumokhoz hasonló zárt férfiközösségek elősegítik a homoszexuális kísértéseket, és teljesen természetes, hogy az ilyen hajlamú emberek megtalálják és támogatják az egymást, és általában: a földi egyház nem a „szent atyák”, hanem a tökéletességtől nagyon távol álló bűnbánó bűnösök gyülekezete.

A kulcsszó itt a „bűnbánó”.

A kurajevi leleplezésekben azonban egy teljesen más kép rajzolódik ki: kiderül, hogy egyes helyeken nagy méretű a fiatal emberek, többek között a kiskorúak megrontása.

A botrány formális oka azon bizottság tevékenysége volt, amit a kazányi szeminárium diákjai panaszának kivizsgálására állítottak fel: a panaszok jogosságát elismerték, a fő vétkest elbocsájtották, pontosabban, áthelyezték egy ugyanolyan kényelmes tisztségbe egy másik egyházmegyébe, és senki nem készült arra, hogy a szennyest újból kiteregesse az erkélyre. Magát Kurajevet azonban most már elbocsátották a Moszkvai Akadémiáról a blogjában megjelent botrányos publikációk miatt, valamint hirtelen kiderült, hogy előadásait részben nem tartotta meg (nem kétlem, hogy ez így van).

És itt Andrej atyában valami átszakadt. Fellépéssorozata rendkívül éles és teljesen váratlan volt, különösen egy olyan ember részéről, aki öt évvel korábban forrón agitált a jelenlegi patriarcha megválasztásáért, sőt ma is hangsúlyozza az iránta való lojalitását.

Egyből megszülettek az összeesküvés-elméletek: vagy a patriarcha készít elő káder-forradalmat a püspöki karban, vagy ellenkezőleg, a Kreml akarja megfosztani a patriarchát a hatalmától és főügyészt állítani az Egyház élére, ahogy az a cárok idejében volt, Kurajev pedig vállalta a faltörő kos szerepét.

És valóban, a leleplezések pillanatának megválasztása gyilkos volt: a hagyományos értékek és a nem hagyományos irányultság témájában az elmúlt egész év során folytatott nehéztüzérségi előkészítés után hirtelen ez az irányultság, méghozzá annak legrondább formájában, magában az Egyház soraiban mutatkozott meg.

De lehetséges, hogy nincs semmiféle ravasz többlépéses játszma, csupán Andrej atya lelke nem bírta tovább elviselni a történteket, ráadásul tudjuk, hogy minden titkos összeesküvés előbb-utóbb botránnyal végződik? Egyébként, bármi is legyen e történet résztvevőinek elgondolása, kimenetele megjósolhatatlannak bizonyulhat a legravaszabb résztvevők számára is. Ez már nem egyszer volt így az Egyház történelme során: a külső szárnyalás és a hivalkodó pompa nem egyszer vezetett az értelem elhomályosulásához, míg a legkeményebb üldöztetések vértanúkat és hitvallókat szültek, megtisztították az Egyházat az idegen rétegződésektől és felmutatták szentségét a világnak: „Mert velünk az Isten”, ahogy nemrég az orthodoxok énekelték a karácsonyi szertartáson templomaikban.

Még a szovjet időkben egy Szergej Fudel nevű ember, akit alig ismertek, aki nem töltött be semmilyen fontos egyházi tisztséget [2], az „Egyház sötét alteregójáról” írt – szavait még napjainkban sem olvasták el és értékelték megfelelően. Most pedig napjainkban, a szeminaristák – őszinte hitű és tiszta törekvésű fiatal fiúk – ezt az alteregót „rendszernek” nevezik.

Létezik úgymond az Egyház, amelyben Istent szolgálják és az embereket segítik, valamint létezik a „rendszer”, amelyben a pénzért, a dicsőségért és az élvezetekért élnek, fogyóeszközként használva az alárendelteket és előre megbocsájtva maguknak minden bűnt.

Az egyik, sajnos, szorosan összefonódik a másikkal: a rendszerrel való kapcsolatunkat megpróbálhatjuk a minimálisra korlátozni, törekedhetünk a tőle való lehető legnagyobb függetlenségre, de nem észlelni a létezését csupán az önkéntes önmegvakítás árán érhetjük el. Harcolni ellene pedig értelmetlen: felfalnak és kiköpik a maradékot, erre számtalan példa létezik. A külsőknek pedig talán jobb is, ha egyáltalán nem tudnak a rendszerről, nehogy véletlenül azt kezdjék az Egyháznak tekinteni.

Van olyan, aki frontálisan ütközvén a rendszerrel, alkalmazkodott, van olyan, aki csalódott, átkozódva visszavonult a magánéletbe, az ateizmusba, valamilyen „igaz-orthodox joghatóságba”. Van olyan, akit különösen nem is érint meg: mindenki úgy él tovább, ahogy tud.

Bármivel is végződjék a Kurajev ügy, már kitörölhetetlen nyomot hagyott: kiderült, hogy lehet valaki teljes mértékben az Egyházban és élhet az Egyházért, eközben pedig kategorikusan és kompromisszum nélkül kívül marad a rendszeren. A rendszerről lehet nyilvánosan és istenkáromlás nélkül beszélni, az erkölcsi viszonyai értelmezhetők a kánonjog és a polgárjog fogalmi kategóriáiban. Lehetséges, hogy Kurajevet megpróbálják majd rágalmazás vádjával bíróság elé vinni, de hát valóban léteznek a károsultak és a tanúk, egy bírósági eljárás pedig az ő részvételükkel jóval botrányosabb esemény lesz, mint a blogokban megjelent publikációk.

Úgy tűnik, hogy a középkori ruhát hordó Andrej atya meggyőződött arról, hogy jóval bonyolultabb beilleszteni a középkori tudatot a mai információs társadalomba, mintsem az elsőre tűnne.

A próbálkozás a végén túlságosan könnyedén fordul át a “hagyományos értékek” nyilvánosság előtt folytatott szerepjátékává és a magánéletben folytatott posztmodern mindenevéssé. Úgy tűnik, új formákat, eljárásokat és módszereket kell keresni, amelyek alkalmasak a mai társadalmi realitás kezelésére, nem pedig a XIX. századra vonatkoznak.

Szeretném azt hinni, hogy ez lehetséges, és hogy a Kurajev ügy, bárhogy is tűnjék az összeesküvés-elméletekben hívők számára, végső soron segíteni fogja az Egyházat a sötét alteregójától való megszabadulásban – „mert velünk az Isten”.

Forrás

kolum-17-02[1] Andrej Gyesznyickij filológus, bibliafordító, publicista. A Moszkvai Állami Egyetemen végzett, az Orosz Tudományos Akadémia Keletkutató Intézetének munkatársa, a filológiai tudományok doktora, Biblia-fordító szakember. Több Bibliával foglalkozó könyv szerzője. Meggyőződése szerint napjainkban nincs aktuálisabb és érdekesebb szöveg a Bibliánál, csak meg kell tanulni megfelelően olvasni azt.

Magyarul megjelent cikkei:

A Tűz és a generalisszimusz

Írásai a Moszkvai Patriarchátus Magyarországi Egyházmegyéjének honlapján:

„EGYSZERŰ VÁLASZOK ÖRÖK KÉRDÉSEKRE”

A demokráciáról

A konfliktus

[2] SZERGEJ JOSZIFOVICS FUDEL (1900. január 13., Moszkva – 1977. március 7. Pokrov, Vlagyimíri terület) – hitvalló életű orthodox teológus, filozófus, lelki író, irodalmár. Összességében több mint 30 évet töltött lágerfogságban és száműzetésben.

 

Advertisements