Andrej Kurajev protodiakónus a Moszkvai Teológiai Akadémiáról való elbocsájtásáról

Andrej Kurajev protodiakónus

Andrej Kurajev protodiakónus

December 30-án Andrej Kurajev atyát elbocsájtották a Moszkvai Teológiai Akadémiáról a kazanyi szemináriumban kitört botránnyal kapcsolatos nyilvános megszólalásai miatt. Kazanyban a diákok az oktatók részéről megnyilvánuló szexuális zaklatás miatt panaszkodtak. Andrej atyával az egyház mutációjáról és az egyházon belüli „meleg lobbiról” beszélgettünk.

Hogy történt az Ön elbocsájtása?

Elbocsájtásom kérdése nem volt az akadémia tudományos tanácsa ülésének napirendjén, és sem engem, sem a többieket nem figyelmeztették, hogy a tanács ülésén tárgyalni akarják a hirtelen előkerült személyes ügyemet. Én nem voltam jelen a tanács ülésén, mert egy hozzám közeli ember temetésén kellett részt vennem.

Ahogy elmondták azok, akik jelen voltak, a tanácsban a Patriarchátus Oktatási Bizottsága helyettes vezetője tartott felszólalást a szervezete tevékenységéről, többek között a kazanyi szemináriumban kitört botrányról. Ott a szeminaristák a vezetés részéről megnyilvánuló szexuális zaklatásra tettek panaszt. A kérdés kikerült a média terébe és mindenkit nagyon érdekelt.

Az előadó megerősítette, hogy a diákok panaszai megalapozottak voltak, ezután pedig levonták a szervezeti következtetést: Andrej Kurajev diakónust elbocsátják azért, mert írt a témáról.

Ez meglehetősen váratlan.

Igen. A kérdést nem bocsátották szavazásra a tudományos tanácsban, annak ellenére, hogy nem kevés kollégám volt, akiket felháborított mind a döntés lényege, mind pedig a procedúrája. Világos volt, hogy már előzetesen meghozták a döntést az elbocsájtásomról, és azt még csak nem is a tanács elnöksége hozta.

Ön mit gondol, ki hozta a döntést?

Nyilvánvaló, hogy valaki a Patriarchátusban. Egyébként a Patriarchátus érdekei szempontjából minden nagyon rosszul sült el. Először is, azon vádak bejelentése után, hogy én helytelenül vezetem online-naplómat, az egész internet a naplómat olvassa és próbálja megtalálni, hogy mit is mondtam ott. Másodszor, az elmúlt napokban arról a szomorú témáról beszéltem, hogy az egyházban létezik egy meleg lobbi, és úgy alakult, hogy ez a lobbi bebizonyította a létezését.

Nem folytattak Önnel semmilyen magánbeszélgetést az elbocsájtása után?

Nem, az akadémiáról nem hívott fel senki. Hivatalosan senki nem figyelmeztetett engem arra, hogy a tanács rólam fog tárgyalni, sem pedig arról, hogy valamilyen döntést hoztak velem kapcsolatban. Én magam minderről a sajtóból szereztem tudomást. Később felhívtam más oktatókat és így derült ki, hogy mi történt.

Tehát minden tervezetten történt?

Kétségkívül. Mindez a tanév közepén történt, ami már önmagában is kissé furcsa. Senki nem emelt semmilyen kifogást oktatói tevékenységemmel szemben, senki nem hangoztatott semmilyen megjegyzést. Vagyis erre az eljárásra nyilvánvalóan azért volt szükség, hogy leckét adjanak.

Leckét? Kinek?

Nyilvánvalóan a többi klerikusnak, Egyházunk más publicistáinak. Mindnyájunknak üzenik, hogy vannak tabuizált témák és személyek, akiket nem szabad érinteni.

Szóljon részletesebben a kazanyi botrányról.

A Kazanyi Teológiai Szeminárium diákjai évek óta panaszkodtak a Patriarchátusnak a szexuális zaklatásra, de a helyi metropolitának teljesen egyértelmű a reputációja és a panaszok nyomán semmilyen intézkedést nem foganatosított. De nemrég, nem tudom miért, a Patriarchátus úgy döntött, hogy reagál. Bizottságot küldtek Kazanyba, amely rendkívüli ellenőrzést tartott Makszim Kozlov protoijerej vezetésével, aki a Patriarchátus Oktatási Bizottságának helyettes vezetője. A bizottság 74 szeminaristát kérdezett ki és többségük megerősítette a panaszokat. 8 diák mondta el, hogy zaklatták őket, és még 38 beismerte, hogy tudott ezekről. Vagyis a szeminaristák kétharmada megerősítette, hogy létezett a szeminárium vezetői részéről a szexuális kapcsolatra kényszerítés.

Mivel zárult a vizsgálat?

A vizsgálat nyomán elbocsájtották Kirill Iljuhin igument, a szeminárium prorektorát. Nem fokozták le a papságból és nem korlátozták az oktatási tevékenységben, hanem elment a tveri egyházmegyébe, ahol a helyi metropolita be akarta juttatni tanszékvezetőnek a helyi egyetem teológiai tanszékére. Igaz, ez a történet, többek között az én írásaim nyomán is, bekerült a tömegmédiába, és végül a kinevezés nem ment végbe.

Kissé furcsa helyzet. Hogy lehet, hogy a vezetőség, vagyis a Patriarchátus ellenőrzése után botrány következtében elbocsájtanak valakit, akit ezután azonnal egy hasonló tisztségbe akarnak kinevezni?

Nem kizárt, hogy bár a Patriarchátus ellenőrző bizottságot küld ki, ugyanakkor a Patriarchátusban vannak olyanok is, akik közbenjárnak érte. A következményekből ítélve ez valószínű. Én azt mondom, hogy létezik egy meleg lobbi, amely nagyon komolyan jelen van az egyházi életben és védelmezi a saját kádereit. Ugyanakkor ezek az emberek azt is tudják, hogy hová forduljanak és hol keressenek segítséget, nem pedig az ismeretlenbe indulnak el.

Ön egyházi funkcionáriusokra gondol?

Meleg funkcionáriusokról beszélek.

Ön arról beszélt, hogy elbocsájtása jelzés lehet az egyházban kialakult helyzettel elégedetlenek számára. Ön mit gondol, sok ilyen ember van?

Nehéz megmondani. Ma nem csak egyszerű papok és világiak hívtak fel és írtak támogató szavakat, hanem öt püspök is. Hiszen elbocsájtásom történetében nem csak a meleglobbiról van szó. Az egyházon belüli szabadság határainak éles beszűküléséről van szó: senkinek nem lehet magánvéleménye, csak a hivatalost közvetítheti.

Önnek vannak tervei? Tanítani fog?

Én már 20 éve oktatok a Moszkvai Állami Egyetemen, úgyhogy a tanári tevékenységem megmarad. Ami a teológiai iskolákat illeti, úgy gondolom, hogy senki sem kockáztatja meg most, hogy egy ilyen intézménybe hívjon tanítani.

Mit tanított az akadémián?

Missziológiát. A misszió: napjaink egyik legfontosabb kérdése és a patriarcha a napokban jelentette ki, hogy az Egyháznak televíziós prédikátorok, alkotó, szabad és értelmes emberek ezreire van szüksége. Kérdés, hogy hogyan egyeztethető ez a felhívás olyan cselekedetekkel, mint az elbocsájtásom. Távozásom után egyébként ez az irány betöltetlen marad.

Mit gondol, az elbocsájtása kapcsolatban állhat más nyilvános felszólalásával, mint pl. a Pussy Riot esetében?

Igen, ez így van. De ez meglehetősen furcsa. Hiszen a „pussyk” témája már lecsengőben van, egyre enyhülnek az álláspontok. Még Csaplin is enyhébben beszél most róluk, mint én: dialógusra hívja őket, én pedig úgy gondolom, hogy a börtönben semmit sem tanultak és nem változtak. Ebből pedig azt a következtetést vontam le, hogy felesleges volt a börtönbe zárásuk, és nem lett volna szabad ebbe belebonyolódni.

Úgy gondolom, hogy az elbocsájtásomról szóló döntésben minden összegyűlt. A probléma az, hogy napjainkban jön létre egy új dolog, amit korábban nem ismertünk: „az Egyház hivatalos álláspontja”. Az Egyházban léteznek bibliai parancsolatok, léteznek hittanításbeli dogmák, léteznek egyházi kánonok. De a folyó politikai ügyekkel kapcsolatos „hivatalos álláspont”: ez az, amikor az egyházi vezetők egy szűk köre nyilvánosan üzen az állami vezetőknek. Amikor ez nem érint nyilvánvaló egyházi szükségleteket vagy erkölcsi kérdéseket, hanem a folyó politikai élet kommentálását jelenti, akkor érthető, hogy e kommentárok önmaguktól pártos jellegű véleményalkotássá válnak. Éppen ezért nem lehet ezeket kötelező belső egyházi álláspont státuszával felruházni, mert az Egyház kizárólag a hit egysége alapján egyesíti az embereket, nem pedig a politikai szimpátiák vagy antipátiák alapján.

Általában az ilyen „hivatalos álláspontokra” húsz évvel a kimondásuk után szégyenkezve szoktak emlékezni. Eszembe jut egy régi moszkvai egyházi történet: 1987-ben az egyik moszkvai parókus visszautasította, hogy felolvassa Pimen patriarchának november 7. évfordulója alkalmából kiadott körlevelét. Így magyarázta a paptársainak: „E körlevélből az következik, hogy november 7. fontosabb január 7-nél [vagyis az ónaptár szerinti Karácsonynál – ford. megj.]

Ez az egyházi életben bekövetkezett nagyon komoly változás és a papság és a püspökök többsége számára rendkívül kellemetlen. Akárhogy is viszonyulnak hozzám, értik, hogy ha ez így halad tovább, akkor az ügy nem fog csupán rám korlátozódni.

Hogyan lehet ellenállni az egyházon belüli ilyen változásoknak?

Egyszerűen meg kell maradni embernek. Bizonyos körülmények között embernek maradni küzdelem. De szerencsére az Egyházban még vannak olyan, a szovjet időkben eljött nemzedékek, akik emlékeznek rá, hogy ezt hogyan kell tenni.

Forrás: Moszkovszkije Novosztyi

Advertisements