Porfiriosz atya kanonizációja

A Konstantinápolyi Egyház Szent Szinódusa november 27-i ülésén foglalkozott Porfiriosz sztarecnek a szentek karában való megdicsőítése kérdésével és döntött az aszkéta kanonizációjáról.

1Porfirii_Afonskii-1

147122-FERONTAS PORFYRIOSPorfiriosz atya Paisziosz atyával együtt a mai Görögországban leginkább tisztelt lelki tanítók. Porfiriosz atya (világi nevén Evaggelosz Bairaktarisz) 1906-ban született Évia (Euboia) szigetén. Már gyermekkorában eltöltötte a vágy, hogy életét a szerzetesi küzdelmeknek szentelje. 13 évesen az Áthosz-hegyre ment, ahol befogadták a Kavszokaliva-szkitiben. Itt élt hat éven keresztül. Súlyos betegség vissza kellett térnie Évia szigetére, ahol a Avlonari Szent Haralamposz papvértanú monostorban, majd a Szent Miklós monostorban élt. 20 éves korában III. Porfiriosz sínai-hegyi érsek szentelte pappá és nyírta szerzetessé, a saját nevét adva neki. 1940-ben Porfiriosz atyát az athéni Omonia térnél található kórház Szent Geraszimosz templomának papjává nevezték ki, ahol lelkipásztori szolgálatával számos éven keresztül enyhítette az emberek lelki és testi szenvedéseit. 1973-ban nyugdíjazták. Ekkor megalapította az Úr Színeváltozása iszichasztériont. Nem sokkal a halála előtt visszatért az Áthosz-hegyre, a Kavszokaliva-szkitibe, ahol szerzetesi életútját megkezdte. 1991. december 2-án hunyt el.

Forrás

Reklámok