«Egy pap elbocsájtásához elég annyit mondani: „Takarodj kifelé!”»

Pavel Adelheim atya

Pavel Adelheim atya

Pavel Adelheim atya, a pszkovi Kenetvivő Asszonyok egyházközség papja – 74 éves. A szovjet időkben hitéért és egyházi tevékenységéért lágerben volt. Napjaink Orosz Orthodox Egyházában az egyetlen olyan pap, aki felvállalta egyházmegyés püspökével a nyílt konfliktust. 15 éve folyik közöttük a különféle egyházi és világi bíróságokon a pereskedés. Pavel atya nyilvánosan kritizálja napjaink Orosz Orthodox Egyházának belső viszonyait. Pavel atyával az Egyházon belüli „másként gondolkodásról”, a papság jogtalanságáról és a hatalmi vertikálról beszélgettünk. 

–          Milyen viszonyban van most Ön Evszevij metropolitával?

–          Evszevij metropolitát 1993-ban nevezték ki Pszkovba. Attól fogva 10 éven keresztül üldözött engem: elvette a Bogdanovói egyházközséget, ahol új templomot építettem a Területi Pszicho-Neurológiai Kórház mellett, eltávolított a Piszkovicsiben lévő egyházközségből, ahol 20 éven át szolgáltam, megsemmisítette a gyermekotthont, bezárta a gyertyakészítő műhelyt, elvette a kórusvezetői iskola épületét. Megpróbálván értelmezni az üldöztetések okát, 2002-ben megírtam az „Egyház dogmája a kánonokban és a gyakorlatban” c. könyvemet, amiért Evszevij metropolita a sátán szolgájának nevezett, elítélt engem és könyvemet az Egyházmegyei Gyűlés előtt. Engem nem engedtek be a gyűlésre, távollétemben ítéltek el. 2010-ben a moszkvai Összegyházi Bíróság azt az ajánlást tette, hogy béküljünk ki, de a metropolita nem volt hajlandó békülni, amíg meg nem tagadom a könyvemet. Nagyon megsértődött és azóta nem áll szóba velem.

–          Megtagadni általában az eretnekséget szokták. Mi az, amit a főpap az Ön könyvében talált, amit meg kellene tagadnia?

–          Nem mondja meg egyenesen: tagadd meg a könyved. Folyamatosan ezt mondja: rágalom, ez a könyv rágalmat tartalmaz ellenem, tartson bűnbánatot rágalmazás miatt… Erről beszél a sajtóban, ezt írja nekem a leveleiben, ezt mondja az Egyházmegyei Tanácsban és a környezetében. Mindezen évek során kértem, hogy mutassa meg a könyv azon oldalait, ahol rágalmazást látott. Már 12 év telt el, de nem képes rámutatni ezekre az oldalakra.

–          Ezen évek során Önt leváltotta a parochusi tisztségből, megsemmisítette az Ön által létrehozott árvaházat, iskolát és számtalan bajt okozott Önnek: miért gyűlölte meg Önt ennyire a főpapja?

–          Nem tetszem neki, nincs mit tenni. Vannak például antiszemiták, nekik nem tetszenek a zsidók, látni sem bírják őket, és ezzel nem tudnak mit tenni. Nem tetszenek neki, akkor barátkozzon grúzokkal. Szerintem itt is valami hasonló helyzet lehet.

–          És mi akadályozza meg, hogy eltiltsa Önt a szolgálattól?

–          Isten tudja. Van rá lehetősége. Úgy gondolom, hogy sokan tanácsolják neki, hogy ezt tegye. Bizonyára van rá oka, de ezt csak ő tudja.

–          Formálisan miért lehet egy papot eltiltani a szolgálattól?

–          Mivel a főpap hatalma ellenőrizetlen, bárkit bármiért eltilthat. Például a főpapnak rossz a kedve és egy pap véletlenül a keze ügyében van, ő meg eltiltja: takarodj innen kifelé, egy hónapig ne is lássalak! Hát ennyi, ennyi az eltiltás. A főpapnak még csak rendeletet sem kell kiadnia, nincs semmilyen papír. Egy ilyen eltiltással egy papot rá lehet kényszeríteni arra, hogy meneküljön el az egyházmegyéből. Bár elmenekülni nehéz. Ehhez elbocsájtó levél kellene, amit a főpap nem ad ki. Nem engedi el az egyházmegyéből, de szolgálni sem hagyja. Ilyenkor a pap számára az egyetlen kiút, ha világi munkát vállal, de nem tud távozni az egyházból.

–          Ön próbált másik egyházmegyébe menni?

–          Hát, lehet, hogy a főpap örömmel el is engedett volna másik egyházmegyébe, itt már elege van belőlem. De hová mennék? 74 éves vagyok. A hivatalos egyházi dokumentumok szerint én már idős klerikus vagyok, ki venne magához? Elmehetnék természetesen világi munkára. A lágerben kitanultam a hegesztő mesterséget, de ki venne fel engem ebben a korban, ráadásul a lábam is rossz [Pavel atya a lágerben nyomorékká vált – ford. megj.]. Kinek kellene egy 74 éves nyomorék?

–          Milyen a viszonya azon templom parochusával, ahol most szolgál?

–          A parochussal jó a viszonyom. Nincs ellene semmi kifogásom és neki sincs ellenem semmi kifogása.

–          Támogatja Önt a főpappal folytatott vitájában?

–          Ugyan, hová gondol! Ő a főpapi akarat teljesítője. Ha a parochus támogatni kezdene engem, akkor a főpap azonnal kirúgná a templomból. Ez számára a halálhoz lenne hasonló. A papnak ne legyen véleménye. Köteles azt és úgy gondolni, ahogy a főpap parancsolja. Egyszer egy esperes (sajátos felügyelő, aki az egyházmegye egy bizonyos részét ellenőrzi – BG) ezt mondta nekem: „Ön nem ért egyet a főpappal? Hiszen ez őrültség! Őrültség! Hogy lehet ellenkezni a főppapal?”

–          Úgy vélem, hogy a Moszkvai Patriarchátus papjainak többsége ezzel egyetértene.

–          Igen, hát mi mást tehetnének? Hogy meglegyen a betevő falatjuk, valahol dolgozniuk kell. Mivel pedig szemináriumot, akadémiát végeztek, hová mehetnének? A papoknak általában nincs más szakmájuk, hová mehetnének?

–          Vagyis a pap teljes függőségben van a főpap korlátlan hatalmától?

–          Nem arról van szó, hogy ez a hatalom korlátlan. Ellenőrizetlen, ez az ami rettenetes. Vagyis nincs olyan cselekedet, amit ne lenne joga megtenni, mindent megtehet az egyházmegyéje határain belül. Senki nem fog foglalkozni azzal, hogy a cselekedete mennyire erkölcsös, jogos vagy jogilag megengedett. A püspök azt tehet a klerikusokkal, amit akar. Nekünk nincs semmilyen jogunk és semmi nem véd bennünket.

–          És az egyházi bíróság?

–          Milyen bíróságról van szó, ha a főpap rendelkezik a bírói hatalom teljességével, ahogy ő rendelkezik az egyházmegyében a végrehajtó hatalom teljességével is. A bíróság csak független lehet, különben az csak imitáció. Az a baj, hogy az egyházi bíróságról 2008-ban elfogadott szabályzat két feladatot tűzött ki: visszaállítani a sérült rendet és védelmezni a kánonokat. A bíróságnak nem feladata az igazságszolgáltatás. A bíróság nem védi a klerikusok és a világiak jogait, mivel nekik nincsenek jogaik.

–          Vagyis semmit sem lehet bebizonyítani?

–          Én például 2009-ben az Összegyházi Bírósághoz fordultam panasszal a főpap ellen, mivel megsértett a sajtóban, a sátán szolgájának nevezett, helyet ígért nekem a pokolban és ilyenek. A bíróság így felelt: Önnek nincs semmilyen bizonyítéka, nincsenek tényei. Ha a bíróság számára a nyilvános sajtóban megjelent sértések nem tény, akkor mivel érvelhetne a klerikus?

–          Milyen tények lehetnének meggyőzőek?

–          Fogalmam sincs. Talán ha lelőne, az megfelelő érv lenne? Egyébként volt egy eset, amikor támadást intéztek ellenem, de ennek ellenére nem vizsgálták ki. 2003-ban a sajtóban nyilvánosságra hozták azon Egyházmegyei Gyűlésről készült beszámolót, amely engem és a könyvemet elemezte abban a szellemben, ahogy Paszternákot elemezték a Szovjet Írók Kongresszusán. Egy héttel a publikáció után megtámadtak. A gépkocsiban elrontották a kormányt, hogy összetörjem magam. A jég mentett meg. Nagyon lassan mentem és amikor a gépkocsi irányíthatatlanná vált, nekimentem a kerítésnek. A helyi rendőrségi vizsgálat megerősítette, hogy a balesetet emberi kézzel készítették elő. A rendőrség azonban nem indított nyomozást, az ügyészség többször is érvénytelenítette a nyomozás elutasítását. A vita végül egy évig elhúzódott, de semmire sem vezetett. Az államhatalom mindig a főpapot támogatja a pappal szemben.

–          Ki az, aki – elméletben – ellenőrizheti a főpapot?

–          Senki. A zsinatnak kellene ellenőriznie, de a zsinatig az ügy nem juthat el.

–          Miért?

–          Holló a hollónak nem vájja ki a szemét. Hol lehetne panaszt tenni? Az egyházközség maga is világi bírósághoz fordult amiatt, hogy a főpap megsértette a törvényes állampolgári jogait. Az ügy eredménytelenül húzódik évek óta. A bíróság, az ügyészség, a nyomozóhatóság, az Igazságügyi Minisztérium visszautasították, hogy vizsgálják a törvény és az állampolgári jogok megsértését, a belső egyházi ügyekbe való beavatkozásnak nevezvén azt. Hová lehetne fordulni? Az ENSZ-hez? Az Európai Bírósághoz? Én egyszerűen nem érném meg azt az időt, míg az ügy az Európai Bíróság elé kerülne.

–          Ha a bíróságon semmit sem lehet bebizonyítani, akkor miért pereskedik oly kitartóan és miért ír erről?

–          Arról van szó, hogy minél többet beszélek erről, annál nyilvánvalóbbá válik a helyzet. Ez nagyon fontos. Nagyon fontos, hogy a főpap megértse mit tesz, hogy a patriarcha megértse, mi folyik. Hogy ez az egész főpapi közösség megértse, hogy így nem lehet élni. Ez lerombolja az Egyházat. Nagyon jól tudom, hogy nem fogok változást elérni. De így legalább felvetődik a probléma. A probléma felvetése: ez az egyetlen, amit meg lehet tenni.

–          Itt van például a legutóbbi történet a Kenetvivő Asszonyok egyházközség egyházközségi gyűlésével, amelyből Önt és 24 hívőt kizártak azért, mivel az új egyházközségi szabályzat ellen szavaztak, amit egyébként a Moszkvai Patriarchátus minden egyházközsége elfogadott. Önök úgy vélték, hogy a szabályzat sérti a polgári törvényeket, ezért előbb egyházi bíróságon, majd a Pszkovi Városi Bíróságon is keresetet nyújtottak be. Mi volt az egyházközségi gyűlés szerepe korábban?

–          Az egyházközségi gyűlés a régi szabályzat szerint az „egyházközség kormányzásának legfőbb szerve”. A törvény szerint az egyházközség most is önálló, jogi személyiséggel és tulajdonnal rendelkező jogalany. A valóságban az egyházközségi gyűlésnek az 1990-es évek óta nincs sem hatalma, sem tulajdona. Az új egyházközségi szabályzat az egyházközség legfőbb kormányzati szervének az egyházmegyés főpapot nevezi meg és végleg elvon minden funkciót az egyházközségtől.

–          A többi egyházközség ezt elfogadta. Miért?

–          Ezt nagyon könnyű megmagyarázni. Egyházmegyénkben 200 egyházközség van. A jelenleg érvényes szabályzat szerint minden egyházközségnek legalább évente egyszer egyházközségi gyűlést kell tartania. Azonban a Pszkovi Egyházmegyében a Kenetvivő Asszonyok egyházközségen kívül egyetlen más egyházközség sem tartott ilyen gyűlést. Ezt mindenki megszokta, mintha ez lenne a normális. A papok megírták a jegyzőkönyvet, de nem tartottak gyűlést. Egyik kezével aláírta a titkár nevében, a másikkal a sajátja nevében, és aláíratta az ismerőseivel, hiszen öt aláírásra van szükség. Majd ezt a hamisítványt vitték a főpaphoz aki szignálta, miközben nagyon jól tudta, hogy az egész hamisítvány. Majd ezután mindent regisztráltak az állami szerveknél. Mindenki tudja, hogy a hívők közül senkinek semmi fogalma sincs ezekről a dolgokról, de mindenki úgy tesz, mintha ez törvényes lenne.

–          És mi a probléma az új szabályzattal, amit nem voltak hajlandók elfogadni?

–          Próbáljon a szabályzatban legalább egyvalamit találni, ami a világiak vagy a klerikus jogáról szólna. Kötelességeik vannak, jogaik nincsenek! Az új szabályzat szerint a főpap az egyházmegyéje minden templomának elöljárója. Nem tagja az egyházközségnek, de mégis ő a feje. Ez azt jelenti, hogy felelősséget nem visel, de hatalommal rendelkezik. Teljesen abszurd helyzet!

–          Önök megpróbáltak az új szabályzat ellen szavazni, ezért a bíróság kizárta önöket az egyházközségi gyűlésből. Ez hogy lehet?

–          Létezik büntető, békéltető és polgári bíróság. Mindegyik rendelkezik saját eljárási renddel. A polgári bíróság vitás ügyeket rendez, a büntető bíróság jogsértésekkel foglalkozik. Nem lehet keverni a büntető, polgári és döntőbíráskodási jogot. Az egyházi bíróságon mindez összekeveredik. A szabályzat elfogadásával kapcsolatban az egyházközségünkben vita alakult ki, voltak akik elfogadták, mások pedig nem. A bíróságnak döntenie kellett volna a vitában, de ehelyett az egyik felet jogsértéssel vádolta meg. Hogy mi ez a jogsértés, azt nem tudta megmondani, de vádló ítéletet hozott és kizárta mindazokat az egyházközségi gyűlésből, akik a szabályzat ellen szavaztak. Ráadásul ezt háromszor tette meg. Először elzavarták az egyet nem értőket, másodszor 9 egyet nem értőt zártak ki, harmadszorra 14 egyet nem értőt küldtek el. Az egyházközségi gyűlésben az egyházközségtől fizetést kapó 11 alkalmazott maradt, ők szavazták meg nyolc szavazattal az új szabályzatot.

–          Tiltakozván a főpap döntése ellen, Ön a Moszkvai Patriarchátusban létrejött „hatalmi vertikál” ellen lép fel?

–          Természetesen. Arról van szó, hogy alapból kizártnak kellene lennie a „hatalmi vertikálnak” az Egyházban. Az egyházi életnek a zsinatiságra [соборность] kell alapulnia. Hiszen ezt valljuk a Hitvallásban: „hiszek az egy, szent, egyetemes [соборная] és apostoli Egyházban”. Az Egyház minden tagja elmondhatja a véleményét és azt meg kell hallgatni. Ezért az Egyházban nem létezhet „hatalmi vertikál”. A „vertikál” ellen fellépve az egyházi élet hagyományos berendezkedését védelmezem és ezzel csak a kötelességemet teljesítem.

–          Miért nem válik témává a papok és a világiak témája?

A patriarchátus és a püspökök nagyon kényelmesen elhelyezkedtek. Azt csinálhatnak, amit akarnak, nincs felettük semmilyen ellenőrzés és ez tetszik nekik. A patriarchátus tulajdonában van minden templom, a teljes egyházi vagyon. Nem létezik a püspökök választása, ahogy a papválasztás sem – ahová kineveznek, ott fogsz szolgálni. Jogai a patriarchának és a püspököknek vannak, de senki előtt nem viselnek felelősséget. A klerikusoknak és a világiaknak nincsenek jogaik, de mindenért felelnek. A papnak nincs munkaviszonya, a levegőben függ, ezért könnyű elbocsájtani. Hivatalosan nincs munkaviszonya, nem rendelkezik semmilyen dokumentummal vagy munkaszerződéssel. Ezért egy pap elbocsájtásához elég annyit mondani: „Takarodj kifelé!”. Ennyi.

–          A fizetést milyen alapon fizetik ki?

–          Semmilyen alapon. Megkérdeztem a pénztárost: milyen alapon fizet fizetést a papnak, ha az sehol sincs alkalmazva? Széttárta a kezét: azt mondták nekünk, hogy fizessünk, hát fizetünk. Ugyanez a helyzet az adóval is: milyen alapon fizetjük azt, ha nem kapunk fizetést? A szomszéd templomban egy diakónus szolgál, aki 600 rubelt kap. Mindenki tudja, hogy ez az adóelkerülés egy módja. A parochusnak is kedvező, ha nem kell utána 40%-ot fizetnie az államnak. De nem fizetnek utána nyugdíjjárulékot sem. Ha ledolgozza a 25 évet, nem lesz semmilyen nyugdíjmegtakarítása és csak szociális nyugdíjat kaphat. Senkit nem érdekel a helyzete.

–          Ha létezik ez az általános helyzet, akkor más papok miért nem beszélnek róla nyíltan?

–          Georgij Mitrofánov atya beszélt ezekről, és megtiltották neki.

–          Megtiltották neki, hogy megszólaljon a sajtóban.

–          Igen, ő pedig megbékélt ezzel és hallgat. Mit tehetne? A teológiai akadémia tanára, van saját egyházközsége, most veszítsen el mindent? Nagyon jól tudja, hogy szolgálatával sok hasznot hoz az embereknek, ha pedig megfosztják a szolgálattól, akkor nem tehet semmit sem. Ugyanígy vannak más papok is, nem csak azért hallgatnak, mert szükségük van a betevő falatra. Fontos és az emberek számára szükséges dolgot tesznek. A főpapság elveszítette a lelkipásztori hivatását, a vallási problémák távol állnak tőle. Menedzser, egyházi bürökrata lett, problémái: a politika, az adminisztráció, a pénzügyek, számára közömbös, hogy az emberek megkapják-e a gondoskodást, lelki vezetést. A papokat továbbra is a lelkipásztori szolgálat élteti, ezért sebezhetőek. Számukra fontos a liturgikus, a lelkipásztori és teológiai tevékenység. A főpap azonban mindentől megfoszthatja őket és ez a legfőbb eszköze.

Pavel Adelheim atyával Lena Krajevszkaja beszélgetett.

Pavel Adelheim atyáról:

Pavel Anatoljevics Adelheim (1938. augusztus 1, Rosztov na Donu).

Nagyapja, Pavel Bernardovics Adelheim 1878-ban született, oroszországi német családban. Belgiumban tanult. Kijev környéként Gluhovciban és Turbovóban volt birtoka. 1938. április 29-én Kijevben letartóztatták, majd kivégezték. 1989-ben rehabilitálták. Apja, Anatolij Pavlovics Adelheim, 1911-ben született, színész és költő volt. 1942. szeptember 26-án kivégezték. 1962-ben rehabilitálták. Anyai ágú nagyapja – Nyikanor Grigorjevics Pilajev – a cári hadsereg ezredese volt. Forradalom utáni sorsa nem ismert. Édesanyja, Tatyjána Nyikanorovna Pilajeva 1912-ben született. 1946-ban letartóztatták és elítélték. A börtönből Kazahsztánba száműzték. 1962-ben rehabilitálták.

Pavel Adelheim 1938. augusztus 1-én született Rosztov na Donu városban. Anyja letartóztatása után árvaházba került, majd anyjával együtt száműzték Kazahsztánba. Kazahsztánból Kijevbe költözött. 1954-től a Kijevi Barlangkolostorban élt. 1956-ban, 18 éves korában, felvették a Kijevi Teológiai Szemináriumba, ahonnan Filaret (Gyenyiszenkó) (jelenlegi szakadár kijevi patriarcha) politikai indokkal kizáratta. A hitvalló és a szovjet időkben meghurcolt Germogén (Golubjov) érsek szentelte diakónussá a taskenti székesegyházban. 1964-ben, a Moszkvai Teológiai Akadémia elvégzése után Üzbegisztánban, Kagan városában lett pap. 1969-ben új templomot épített. Vallási szamizdat terjesztése miatt letartóztatták. 1970-ben három év lágerre ítélték a „szovjethatalom elleni rágalmazás” vádjával. 1971-ben a lágerben kitört zavargások idején elveszítette a jobb lábát. 1972-ben szabadult. Fergánában és Krasznovodszkban szolgált papként. 1976 óta a Pszkovi Egyházmegye papja. 1992-ben a Kenetvivő Asszonyok templom mellett egyházi kórusvezetői iskolát alapított, majd 1993-ban Piszkovicsi falu Szent Máté apostol temploma mellett mozgássérült árvagyerekeknek létesített árvaházat. 2008. február 22-ig a pszkovi Kenetvivő Asszonyok templom elöljárója-parochusa volt. Evszevij (Szavvin) pszkovi és velikolukszki érsek azonban felmentette tisztségéből. Jelenleg a pszkovi Kenetvivő Asszonyok temető templomában szolgál. Házas, három gyermeke és hat unokája van.

Reklámok