Maria (Szkobcova) anya

Jelizaveta Pilenko, 11 évesen

Jelizaveta Pilenko, 11 évesen

1945. március 31-én, Húsvét előestéjén halt vértanúhalált Maria (Szkobcova) anya a ravensbrück-i koncentrációs táborban. 2004. május 1-én az Egyetemes Patriarchátus Mária anyát, az orosz emigráns apácát a szentek karában kanonizálta.

„A Félelmetes Ítélőszéken nem fogják megkérdezni, hogy sikeresen végeztem-e az aszketikus gyakorlatokat és hány leborulást végeztem, de megkérdik: megetettem-e az éhest, felöltöztettem-e a mezítelent, meglátogattam-e a beteget és a foglyot a börtönben” (Mária anya)

Jelizaveta Jurjevna Pilenko – Mária anya leánykori neve – 1891-ben született Rigában. Születésekor életét csak egy komoly műtét elvégzése által menthették meg. Néhány nappal később, a keresztelés idején fulladozni kezdett, de másodszor is megmentették az életét.

Jelizaveta Jurjevna egész további életét végigkísérték a félelmetes veszélyek. Fiatalkorától kezdve meg volt győződve arról, hogy kínok, szenvedések, fájdalmas halál és elégetés vár rá, és “lesznek társai a sírban”. Bármilyen furcsa, de a kipuffogógázt ontó teherautó, majd az elégettetés a krematóriumban valóban Mária anya és társai számára közös sírnak bizonyult.

Mária anya gyermekkorát Anapéban töltötte. Apjának, aki tehetséges amatőr-agronómus, később pedig a krími Nyikitszkij-botanikus kert igazgatója volt, kisebb birtoka és szőlője volt itt. Telente a család Szentpétervárra utazott. Apja halála után végleg Pétervárra költöznek. Jelizaveta gimnáziumban tanul.

Kiskorától fogva megmutatkozik a rajzolás, az irodalom és a kézművesség iránti tehetsége, a zene kivételével, ami iránt közömbös volt.

Kiskorában elgondolkodtatta a kérdés: hol van az igazság, létezik-e Isten, a szeretet és az igazságosság Istene? Apja halála szenvedélyes ellenállást váltott ki benne a halállal, mint a legnagyobb igazságtalansággal szemben.

15 éves korától fogva érdeklődött az irodalom és a művészetek iránt. Egy irodalmi est során ismerkedik meg Alekszander Blok költővel (az orosz szimbolizmus egyik meghatározó alakja), akivel mély barátságot köt. 18 évesen férjhez megy D. V. Kuzmin-Karavajevhez, az irodalmi körökhöz közel álló jogászhoz. Rövid házassága idején vallási keresése elmélyül, egyre mélyebben megerősödik benne a keresztény szellem. Ekkoriban jelennek meg első könyvei.

maria_paris_ikon[1]

Néhány év múlva elválik, lányával Gajanával visszaköltözik Anapába. Itt éri a forradalom. Ekkor találkozik második férjével, Danyiil Szkobcovval. Vele és most már két gyermekével emigrál előbb Konstantinápolyba, majd Jugoszláviába, végül Párizsba. Konstantinápolyban még egy gyermeke születik: Násztya.

Külföldön a nagy nélkülözés és tragédia várja. Meghal kétéves leánya, Násztya. Az emigráns élet, a koldusszegény lét, szeretett leánya halála hatalmas lökést jelentettek szellemi növekedése számára.

1939. Ősze, Balról: Sz. B. Pilenko, Jura Szkobcov (Mária anya fia), A. Babadzsan, Mária anya, G. P. Fedotov (egyháztörténész), Dmitrij Klepinyin atya, K. V. Mocsulszkij, Lourmel utca.

1939. ősz, balról: Sz. B. Pilenko, Jura Szkobcov (Mária anya fia), A. Babadzsan, Mária anya, G. P. Fedotov (egyháztörténész), Dmitrij Klepinyin atya, K. V. Mocsulszkij, Lourmel utca.

Ekkoriban mondta: „Szeressétek egymást, de teljesen és kivétel nélkül, bármilyen nehéz is legyen a megpróbáltatás…” Saját fájdalmában mások, közeliek és távoliak, fájdalma felé fordult. Leánya, Násztya, meghalt, de nem halt meg benne az anyaság, ami egész lényét átitatta és egyre erősebbé vált benne a vágy, hogy segítsen minden bajba jutottnak. A 20-as évek végétől szervezi a segítséget mindazoknak, akiknek támogatásra és segítségre van szükségük. A franciaországi emigráns közegben ekkoriban nagyon sok szerencsétlenül járt, nyomorúságra jutott ember volt: munkanélküliség volt, ami a férfiakat a kocsma felé taszította, a marseilles-i nyomornegyedek tele voltak az egész világról bevándorolt emigránsokkal, bukott asszonyok, bányásztelepek, külföldre kényszerült és az emigrációban a fájdalomtól megőrült fehér tisztek… Jelizaveta Jurjevna úgy érezte, hogy mindenki segítségért kiált!

Mindez a tevékenysége, aminek teljes mértékben átadta magát, felvetette a további házasélet lehetetlenségének kérdését. Jelizaveta Jurjevna a szerzetesség, mint az Isten és emberek önfeláldozó szolgálata felé fordult.

Jevlogij (Georgijevszkij) metropolita támogatta e törekvését, és férje beleegyezésével kimondta a házasság megszűntét, majd a párizsi Szent Szergij Teológiai Intézet templomában Mária néven – Egyiptomi Szent Mária tiszteletére – szerzetessé nyírta.

Az első időkben egy kis cellában lakott az Intézetben, ahol nyugodtan imádkozhatott és készülhetett későbbi szerzetesi küzdelmére. Szergij Gakel atya így írt róla: „Jelizaveta Jurjevna Szkobcova levetette a világi ruhát, egyszerű fehér vászonruhát húzott, leereszkedett a Szent Szergij templom kórusának sötét lépcsőjén és karjait kereszt alakban kitárva a földre feküdt”

Maria

1932-ben Mária anya Lettországba és Észtországba utazik, és meglátogatja az ottani női monostorokat. Még felnyírása előtt megismerte az orosz emigránsok életét, szükségleteiket, azt a nyomorúságot, amiben az orosz emberek éltek. Most Mária anya egy célt tűzött ki maga elé: valódi „menedékotthont” hoz létre, egy olyan házat, ahol az emberek nem csak enni kapnak, de állampolgári jogokat is, hogy munkát találhassanak.

A sors kegyetlenül verte Mária anyát. 1935-ben Gajana lánya, aki nem tudta elképzelni az életet Oroszország nélkül, a Szovjetunióba utazott, ahol két év múlva Moszkvában vérhasban elhunyt.

Mária anya még a háború előtt megalapítja az „Orthodox ügy” mozgalmat. Legközelebbi segítői: Dimitrij Klepinyin [az Egyetemes Patriarchátus szintén kanonizálta], a fiatal Jurij Szkobcov és mások.

Az események gyorsabban zajlanak, mintsem feltételezték volna. Mária anyát Párizsban éri a német megszállás. A Lourmel utca 77 alatti menedékház az Ellenállás egyik központja lesz. A magas, termetes, jóságos mosolyú, már idősödő asszony újból abban látta meg az élet értelmét, hogy a jó tetté váljon – ami most kockázatosnak bizonyult…

A lourmel utcai ház a párizsi antifasiszta mozgalom egyik központja lett. Befogadtak fogságból elmenekült szovjet katonákat, csomagokat készítettek, pénzt küldtek, szökéseket szerveztek. A lourmel utcai bizottság lelke Mária anya volt.

1943. februárjában Mária anya tizennyolc éves  fiát, Jurij Szkobcovot és Dimitrij Klepinyin atyát a Gestapo letartóztatta. Decemberben Buchenwaldba vitték őket. Dimitrij atya 1944. február 9-én veszítette életét a nordhausen közelében lévő Dora Mittelbau földalatti lágerben.

Mária anyát szintén letartóztatták és a ravensbrück-i lágerbe vitték.

2[1]

Haláláról több verzió maradt fenn. Mária anya a lágerben is hímezte a korábban megkezdett ikont és kendőt (ami fennmaradt). „Ha sikerül befejeznem az ikont, túlélem” – mondta gyakran társainak. Az egyik verzió szerint a nácik által kiválasztott egyik lány helyett ment be a gázkamrába.

Egy másik verzió szerint vérhast kapott, amit hosszú ideig titkoltak, de végül március végén felfedezték. Olyannyira legyengült, hogy már nem tudott megállni a lábán. Másnap gázkamrába küldték.

Mária anya nem félt a haláltól, mert számára a halál az Istennel való találkozást jelentette, Aki felé egész életében teljes lelkével törekedett. Bloknak írt egyik levelében írta: „Keresem a nehézségeket!” Előre látta, hogy el fogják égetni és „közös sírokba” temetik!

Költő, művész, filozófus is volt, gyönyörűen hímzett. Azonban felvéve a szerzetesi rendet, lelkének minden tehetségét, minden erejét és szeretetét felebarátai és a bajbajutottak segítségére szentelte. „Mária anya személyiségében olyan vonások voltak, amelyek olyannyira megragadóak a szent orosz asszonyokban: a világ felé fordultság, a szenvedések enyhítésének vágya, áldozatkészség, félelemnélküliség” – mondta róla Nyikoláj Bergyájev.

Kszénia Krivoseina

Advertisements