A külföldi Főpapi Szinódus nyilatkozata Sztálin halála alkalmából, 1953.

100[1]Sztálin halála: Krisztus hitének a világtörténelemben legnagyobb üldözője halála. Néró, Diocletianus, Julianus Apostata és más zsarnokok bűntettei elhalványulnak Sztálin rettenetes cselekedetei mellett. Senki nem hasonlítható őhozzá az áldozatok száma, sem az irántuk való kegyetlenség, sem a céljai elérése során tanúsított álnokság tekintetében. Úgy tűnhet, minden sátáni gonoszság ebben az emberben testesült meg, aki még a farizeusoknál is nagyobb mértékben szolgál rá a sátán fiának megnevezésére.

Az orthodox embert különösen megrázza az Egyház iránti valóságosan sátáni, kegyetlen és alattomos politikája.

Kezdetben az Egyházat annak kiemelkedő lelkipásztorai és hívői meggyilkolásán, majd pedig a művi úton kiváltott szakadásokon keresztül belső bomlasztás útján próbálta megsemmisíteni. Később a beavatkozásával kiválasztott vezetőit rákényszerítette, hogy hódoljanak őelőtte és az általa vezetett egész istentelen rendszer előtt. És ne csak, hogy hódoljanak, hanem hogy jótevőjükként magasztalják az Egyház üldözőjét, az egész világ előtt fehérnek nevezvén a feketét és isteninek a sátánit.

Amikor az Egyház ezen leggonoszabb üldözőjét még életében magasztalták az üldöztetés súlya alatt elbukott főpásztorok és pásztorok, ez az Egyház legsúlyosabb megaláztatásának jele volt. Az szolgálhatott számunkra vigasztalásul, hogy ezt a hazugságot a Sátán minden kísértését elvető megfélemlíthetetlen vértanúk és titkos keresztények sokaságának küzdelme szégyenítette meg.

Az ókori üldöztetések szintén váltak okául a főpapok és a világiak bukásának. És azokban az időkben is voltak olyan emberek, akik nem lévén elég erősek ahhoz, hogy elviseljék Krisztusért a kínzásokat, vagy nyíltan megtagadták Őt, vagy úgy tettek, mintha áldoznának a bálványok előtt, vagy kerülő utakon szereztek igazolást az áldozathozatalról, amit a valóságban nem teljesítettek (a libellatikusok). Az Egyház nem csak az elsőket, hanem az utóbbiakat is elítélte hamis kishitűségükért és Krisztusnak, ha nem is a szívükben, de az emberek előtti megtagadásáért.

Az Egyház történelme azonban nem ismeri más példáját egy egész egyházszervezet létrehozásának, élén a patriarchával, amely Isten nyilvánvaló ellensége előtti hódolatra és annak jótevőként való magasztalására épült. A hívők millióinak vére Istenhez kiált, de ezt mintha nem hallaná a főpap, aki egész Oroszország patriarchájának nevezi magát. Ő megalázkodva hálálkodik azok gyilkosának és számtalan templom megszentségtelenítőjének.

Sztálin halála e botrányt annak legszentségtörőbb megnyilvánulásáig fokozta. Az újságok nem csak arról adtak hírt, hogy Alekszij patriarcha tiszteletét tette Krisztus istentelen ellenségének porai előtt, hanem arról is, hogy Panyihidát végzett érte.

El tudunk-e képzelni blaszfémikusabbat, mint a Sztálinért végzett Panyihida? Lehet-e képmutatás nélkül imádkozni arról, hogy a hit minden idők legnagyobb üldözőjét és Isten ellenségét Isten helyezze a paradicsomba, ahol „a szentek gyülekezetei és az igazak mint a csillagok ragyognak”? Valójában ez az ima nem csak lényege szerint, de formálisan is bűn és törvénytelenség, mivel Sztálint, a többi népbiztossal együtt Őszentsége Tyihon patriarcha kiközösítette az Egyházból és maga Alekszij patriarcha sem merte kimondani, bármennyire is hajbókolt Sztálin előtt, ezen anathéma visszavonását.

Azért imádkozni, hogy az Isten a szentek között nyugosztalja az Egyházból kiközösített bűnöst blaszfémikus eretnekség, mivel annak megvallását jelenti, hogy elnyerheti a mennyekben Isten Országát az, aki a földön üldözte és irtotta Isten fiait az Istenbe vetett hit megsemmisítése nevében. Ez Isten Országának és a sötétség birodalmának összevegyítése. Ez nem kisebb bűn, mint Krisztus nyílt megtagadása, és olyan hitvallást jelent, ami szerint nincs szükség a Krisztusba vetett hitre az Ő Országának elnyeréséhez.

A moszkvai egyházi hatalom ezen aktusában a lehető legvilágosabban megnyilvánult az annak alapjában álló azon bűn, amit oly nagy meggyőzőerővel lepleztek le 1927 óta hitvallóink mind Oroszországban és amit most is leleplez határon túli Egyházunk.

„Egyházi Élet”. A Külföldi Orosz Orthodox Egyház Főpapi Szinódusának kiadványa. No. 3-4, március-április, 1953. 63-65. oldal.

Reklámok