GEORGIJ MITROFÁNOV ATYA: SZENT TYIHON PATRIARCHA, 10. RÉSZ

Alekszander Vvegyenszkij, élőegyházas "metropolita"

Alekszander Vvegyenszkij, élőegyházas “metropolita”

Felvetődött az a javaslat is, hogy a papság köréből fel kell léptetni egy csoportot, amely kritizálná Tyihon patriarchát, egyúttal pedig támogatná a szovjet rezsim minden intézkedését, és a GPU amolyan ötödik hadosztálya lenne az Egyházon belül. A patriarcha letartóztatása után éppen a papság e csoportjának kellene megtartania az új egyházi zsinatot, amely új vezetést választana az Orosz Orthodox Egyház élére, most már a GPU ellenőrzése alatt. Így jelennek meg a színen az „élőegyházasok” – éppen ebben az időben.

Tyihon patriarcha természetesen nem tudott arról, hogy a kampányt irányító Trockij ilyen kettős feladatot tűzött ki maga elé: szigorú repressziók a Tyihon patriarchát támogató papság ellen, egyúttal pedig a GPU-val való együttműködésre kész papi csoport támogatása. A repressziók folytatódtak, többek között letartóztatták a moszkvai papok egy meglehetősen nagy csoportját, amelynek ügyében kirakatpert kezdtek előkészíteni. A bolsevikok ekkor vállalkoznak először arra, hogy a papok ellen koncepciós kirakatpert szervezzenek, amelynek célja a papság diszkreditálása. A bolsevikok ekkor fogadták el az új büntetőtörvénykönyvet. Meg kell jegyezni, hogy a bolsevik rezsim öt éven keresztül mindenféle törvényi alap nélkül létezett, vagyis felszámolva az 1917 előtti törvényes rendet, nem rendelkeztek érvényes törvényekkel, és általában a forradalmi célszerűség alapján cselekedtek. Az embereket vagy kivégezték, vagy a „világforradalom győzelméig” tartó ítéletet adtak. Vagyis teljes önkényesség uralkodott.

Most viszont megjelent a büntetőtörvénykönyv, és felmerült bennük az ötlet, kirakatpereket szervezzenek a papság ellen, vagyis hogy a megtorlás és represszió mellett még diszkreditálják is őket a lakosság szemében és hogy létrehozzák a  a szovjet államban létező jogi igazságosságnak és jogrendnek valamiféle illúzióját. El kell mondani, hogy ez a kísérlet nem vált be, a papság képviselői nem bizonyulnak jó alanyoknak az ilyen színpadi rendezésű kirakatperek számára. Sokkal látványosabban fogják bánni bűneiket a későbbi kirakatperekben a szovjet állami és pártvezetők. Ezért a papokkal kapcsolatban később nem ismétlik meg a kirakatpereket. De ekkor még próbálkoztak ilyenekkel. A moszkvai perben a világiak mellett húsz papot vádoltak, Tyihon patriarchát pedig tanúként rendelték be. A patriarchával kapcsolatban a bíróság külön határozatot hozott, ami azt jelentette, hogy a közeljövőben várható volt vádlottként történő beidézése.

Vsude[1]

Szent Venjámin metropolita, újvértanú, a petrográdi papság elleni kirakatper során a bíróság előtt

1922. május 20-án a moszkvai per tizenegy vádlottját halálra ítélték, akik közül ötöt kivégeztek. A patriarchát házi őrizetbe helyezték a Szent Háromság Metochionban. A patriarcha letartóztatásban marad, a papság elleni perek folytatódnak, de amit hangsúlyozni szeretnék: 1922-1923-ban, már békés időkben, a polgárháború befejeződése után a papság veszteségei ugyanolyan magasak, mint a polgárháború idején – 7-8 ezer ember pap halt meg a polgárháború idején és nagyjából ugyanennyi hal meg 1922-1923-ban és ők mind ezeknek a pereknek, az egyházi javak elkobzásával szembeni ellenállás ürügyén indított perek áldozatai.

Ami a patriarchát illeti, letartóztatása után megpróbálták rávenni, hogy önként adja át az egyházi hatalmat az ún. élőegyházasoknak, de a patriarcha ezt nem tette meg, hanem az 1917-1918-as Helyi Zsinat határozatával összhangban főpásztori hatalmának jogosultságait helytartókra ruházta át: vagy Venjámin (Kazanszkij) petrográdi metropolitára vagy Agafangel (Preobrazsenszkij) jaroszlavi metropolitának, ők voltak azok a főpapok, akikben a patriarcha nagyon megbízott. Nekik kellett volna ellátniuk a patriarchai helytartó tisztségét.

Alekszij (Szimanszkij) jamburgi püspök, a petrográdi egyházmegye vikáriusa

Alekszij (Szimanszkij) jamburgi püspök, a petrográdi egyházmegye vikáriusa

Az élőegyházasok tárgyalni kezdtek a két említett főpappal, remélvén, hogy sikerül őket a maguk oldalára állítani. Arról próbálták meggyőzni a helytartókat, hogy ha együttműködnek velük (vagyis az élőegyházasokkal – ford. megj.), akkor elnyerik a hatalom támogatását és megszervezhetik az új helyi zsinatot az új patriarcha megválasztásához. Agafangel metropolita visszautasította a velük való együttműködést, amiért azonnal házi őrizetbe helyezték Jaroszlavlban, Venjámin metropolita pedig nem csak az együttműködést utasította vissza, hanem azon az alapon, hogy az élőegyházas csoport vezetői – Alekszander Vvegyenszkij protoijerej, Vlagyimir Krasznyickij pap és Alekszander Bojarszkij pap – a petrográdi egyházmegye klerikusai voltak, kizárta őket az egyházi közösségből.

Ezután Venjámin metropolitát azonnal letartóztatták. Első vikáriusának, Alekszij (Szimanszkij) jamburgi püspöknek [a későbbi I. Alekszij moszkvai patriarcha – ford. megj.] a CSEKA azt az ultimátumot adta, hogy vonja vissza az élőegyházas vezetőkre Venjámin metropolita által kimondott tiltásokat, amire mint vikáriusnak, nem volt formális jogosultsága, különben Venjámin metropolitát kivégzik. Alekszij püspök, hogy megmentse Venjámin metropolita életét, visszavonja az élőegyházas vezetők elleni tiltásokat, ami azonban mégsem mentette meg Venjámin metropolita életét, az élőegyházasok pedig folytatták a tevékenységüket.

Advertisements