GEORGIJ MITROFÁNOV ATYA: SZENT TYIHON PATRIARCHA, 9. RÉSZ

Templomkifosztás

Templomkifosztás

A polgárháború befejeződött, csak a Távol-Keleten volt még ellenállás a bolsevikokkal szemben. De a bolsevikok hadikommunizmusnak nevezett abszurd politikája, aminek része volt a kötelező terménybeszolgáltatás, oda vezetett, hogy az éveken keresztül kirabolt parasztság nem vetette be a földeket. A férfilakosság nagy veszteségei… a hatalmas ötmilliós Vörös Hadsereg hatalmas mennyiségű élelmiszert igényelt, amit nem volt kinek előállítania. Az országban éhínség kezdődött.

Szovjet-Oroszország helyzete meglehetősen sajátos volt. Oroszország nemcsak hogy elárulta szövetségeseit az első világháborúban, de a bolsevik kormányzat olyan politikát folytatott, amely a nyugati tulajdonban lévő hatalmas mértékű vagyon és tőke elkobzását is jelentette. Nyugat pedig olyan országként tekintett Oroszországra, mint amelyik visszautasította az adósságai törlesztését, amit a bolsevikok be is jelentettek. Ezért Szovjet-Oroszország semmiféle külföldi gazdasági segítségre nem számíthatott éhínség idején.

Az általános katasztrófa e körülményei közepette Tyihon patriarcha levélben fordul a keresztény egyházak, keresztény kormányok vezetőihez, amelyben segítséget kér az éhező Oroszország számára. Ez a levél 1920. nyarán íródott. A levélben senkit nem vádol az éhínség miatt, egy szót sem szól a bolsevikokról, egyszerűen csak leírja a rettenetes, az orosz történelem során a 16. századi Zavaros Idők óta nem látott éhínséget… A 19. század végén előfordultak éhínségek, amelyek során néhány tízezer ember halt meg. Akkor erre egyetemes léptékű tragédiaként tekintettek. A 20-as évek elején kitört éhínség során 5 millió ember hal meg. Akkor ezt leküzdendő átmeneti nehézségnek nevezik, milliók tetemein keresztül…

De ekkor az éhínség még éppen csak elkezdődött, a patriarcha pedig kész volt, mint az ország egyik legutolsó szabadlábon lévő nem bolsevik vezetője, minden tekintélyét bevetni, hogy a Nyugattól segítséget kapjanak. Létrehozták az Éhezőket Segítő nem bolsevik összetételű Bizottságot, amelynek több, nem bolsevik színezetű közszereplő is a tagja volt. Ennek ellenére a hatalom engedélyezte a Bizottság létrejöttét.

El kell ismerni, hogy a Nyugat reagált a patriarcha kérésére. Nagyon jelentős segítség érkezett, különösen Amerikából, és úgy tűnhetett volna, hogy ez az a pillanat, amikor be lehetne szüntetni a szembenállást az Egyház és a bolsevik állam között. E pillanatban a bolsevikoknak legalább valamiféle utilitáris szempontok alapján hálásaknak kellett volna lenniük Tyihon patriarchának, hogy az éhezők megsegítésére való felhívásaival komoly elmozdulást ért el a nyugati országok politikájában. De ez nem történt meg.

Nem volt elég, hogy a bolsevikok felszámolták az Éhezőket Segítő Társadalmi Bizottságot, felváltva azt egy állami bizottsággal, nem volt elég, hogy az Egyházat kizárták mindazon eszközök elosztásának felügyeletéből, amit a templomokban gyűjtöttek össze, hanem azt követelték, hogy mindent az állami bizottságnak utaljanak át, 1922. február 23-án a Központi Végrehajtó Bizottság rendeletet adott ki, amely szerint a helyi tanácsok egy hónapos határidőt kaptak arra, hogy a különféle hitfelekezetek használatába adott vagyonból elkobozzanak minden aranyból, ezüstből vagy drágakőből készült olyan értéktárgyat, amelyek elvétele nem érinti a kultusz lényegét. Vagyis lényegében arról volt szó, hogy minden vallásfelekezettől, elsősorban az orthodoxoktól, elvesznek mindent, ami nemesfémből készült, többek között a liturgikus használatra készített kelyheket, kanalakat, tányérokat (diszkoszokat), amiket a kánonok szerint már nem lehetne semmi másra használni a Liturgia végzésén kívül.

Tyihon patriarchát ez teljesen váratlanul érte. 1922. február 28-i körlevelében a következőket írta:

[Az országunkra törvénytelenségeink miatt zúdult súlyos csapások és megpróbáltatások között a leghatalmasabb és legrettenetesebb az az éhínség, amely hatalmas, sokmilliós lakosságú területeket ragadott magával.]  Még 1921 augusztusában elkezdtünk híreket kapni erről a rettenetes csapásról, és kötelességünknek tartottuk, hogy segítségre siessünk szenvedő lelki gyermekeinknek, ezért levélben azzal a felhívással fordultunk az egyes keresztény egyházak fejeihez, az orthodox patriarchákhoz, a római pápához, a canterbury érsekhez és a new york-i püspökhöz, hogy a keresztény szeretet nevében tartsanak pénz- és élelmiszeradomány gyűjtéseket és küldjék el azokat a Volga-vidék éhínség miatt kihaló lakosságának. Ekkor alapítottuk meg az Éhezőket Segítő Összoroszországi Egyházi Bizottságot, és minden templomunkban és a hívők minden csoportja között gyűjtésekbe kezdtünk, amelyeknek célja az éhezők megsegítése volt. De egy ilyen egyházi szervezet létét a szovjet kormány feleslegesnek ítélte és követelte, hogy az összegyűjtött egyházi pénzek átadásra kerüljenek és átadásra is kerültek a kormánybizottságnak… Arra törekedvén, hogy megadjuk a lehetséges segítséget a Volga-vidék éhínségtől pusztított lakosságának, lehetségesnek tartottuk, hogy engedélyezzük az egyház-községi tanácsoknak és közösségnek, hogy az éhezők javára feláldozzák azokat az értékes díszeket és tárgyakat, amelyek nem használatosak az istentiszteleteken, amiről idén február 13-án külön felhívásban értesítettük az orthodox lakosságot, aminek kinyomtatását és a lakosság közötti terjesztését a kormányzat engedélyezte. Azonban ezt követően, a kormányzati újságokban az Egyház szellemi vezetőivel szembeni durva kirohanásokat követően február 26-án a Központi Végrehajtó Bizottság az éhezők megsegítésének érdekében úgy határozott, hogy a templomokból kobozzák el az összes értékes tárgyat, többek között a szent edényeket és más istentiszteleti egyházi tárgyakat. Az Egyház nézőpontjából ez a tett szentségtörés, és mi szent kötelességünknek tartottuk, hogy tisztázzuk az Egyház álláspontját e tettel kapcsolatban, valamint hogy erről tájékoztassuk hű gyermekeinket. A súlyos körülmények rendkívüliségét tekintetbe véve engedélyeztük, hogy a nem megszentelt és az istentiszteleteken nem használatos egyházi kegytárgyakat feláldozzák. Most is ilyen áldozathozatalra hívük fel az Egyház hívőit, és csak egyet kívánunk, hogy ezek az adományok az emberi szívnek visszhangjai legyenek a szükségben lévő felebarát nyomorúságára, hogy azok valóságos reális segítséget jelentsenek szenvedő testvéreinknek. Azonban nem hagyhatjuk jóvá, akár önkéntes adomány formájában sem, azon megszentelt tárgyaknak a templomokból való elvételét, amelyeknek nem istentiszteleti célú felhasználását tiltják az Egyetemes Egyház kánonjai és azt, mint szentségtörést, világiak esetében kiközösítéssel, papok esetében a papi rendből való lefokozással büntetik.”

Elkobzott egyházi tárgyak becslése

Elkobzott egyházi tárgyak becslése

A patriarcha őszintén nem értette, hogy mi folyik, nem értette, hogy a hatalom miért hagyja figyelmen kívül az Egyház által az éhezők megsegítésére nyújtott valóságos, meglehetősen nagy segítséget és miért vádolják az Egyházat az egyházi vagyon átadásával szembeni ellenállással. Olyan vádak hangzottak el, hogy hatalmas, felmérhetetlen vagyonnal rendelkezvén, amivel a valóságban már egyáltalán nem rendelkezett, „az éhínség csontos kezét kihasználva” akarja megfojtani a fiatal szovjet köztársaságot. A történtek nem voltak akkoriban világosak a patriarcha számára.

Most azonban szeretném felolvasni Leninnek a Politbüró tagjaihoz írt levelét, amit 1922. március 19-én írt az egyházi értéktárgyak elkobzásával kapcsolatban. Ez a levél nagyon világosan megmutatja, hogy miért éppen ilyen volt a bolsevikok politikája ekkor az Egyházzal kapcsolatban.

„…Számunkra éppen ez a pillanat nem csupán rendkívül kedvező, hanem az egyetlen lehetőséget jelenti, hogy a teljes siker 99 %-os esélyével teljesen szétverjük az ellenséget és hosszú évtizedekre biztosítsuk magunknak a kedvező helyzetet. Éppen most és csak most, amikor az éhező városokban embereket esznek és az utakon tetemek százai, ha nem ezrei fekszenek, vagyunk képesek (és ezért kötelesek) a legbestiálisabb és legkíméletlenebb energiával végrehajtani az egyházi értékek elkobzását, nem rettenve meg semmilyen ellenállás elnyomásától. Éppen most és csak most lesz a paraszti tömegek hatalmas többsége mögöttünk, vagy legalábbis, a legkisebb határozottsággal sem lesz képes támogatni a maroknyi feketeszázas papságot és a reakciós városi kispolgárságot, amelyek képesek és készek lennének a szovjet dekrétummal való erőszakos szembenállásra.

Minden elgondolás arra utal, hogy később ezt nem lennénk képesek megtenni, mivel a kétségbeesett éhínségen kívül semmilyen más momentum nem fog olyan hangulatot teremteni a paraszti tömegekben, amely vagy biztosítaná nekünk e tömegek szimpátiáját, vagy legalábbis biztosítaná e tömegek semlegességét abban az értelemben, hogy az értékek elkobzásának harcában kivívott győzelem feltétel nélkül és teljesen a mi oldalunkon maradna… Ezért arra a kétségtelen következtetésre jutok, hogy éppen most kell a leghatározottabb és legkíméletlenebb csapást mérni a feketeszázas papságra és ellenállását oly kegyetlenséggel elnyomni, hogy ezt évtizedek múlva se felejtsék el.

A párt kongresszusán tartsanak az összes vagy majdnem az összes küldöttel titkos megbeszélést e kérdésben a GPU, az Pénzügyi Népbiztosság és a Forradalmi Bíróság fő munkatársaival együtt. Az intézkedésekkel kapcsolatban hivatalosan csak Kalinyin elvtárs léphet fel, de soha, semmi esetben sem léphet fel sem a sajtóban, sem más módon a nyilvánosság előtt Trockij elvtárs. E megbeszélésen fogadják el a kongresszus titkos határozatát arról, hogy az értékek elkobzása, különösen a leggazdagabb lavrákban, monostorokban és templomokban, kíméletlen határozottsággal legyen végrehajtva, nem riadva vissza semmitől és a legrövidebb idő alatt. A reakciós burzsoázia és a reakciós papság minél több képviselőjét sikerül ennek kapcsán kivégeznünk, annál jobb.”

Valójában az éhínség a bolsevik rezsim számára lehetővé tette, hogy ne csak gazdasági csapást mérjen az Egyházra, elkobozván tőle mindazt, ami még nála maradt, de hogy diszkreditálja a néptömegek szemében, mint valami gazdag hatalmast, amely nem akar segíteni az éhezőknek és ami a legfontosabb, hogy a repressziók széleskörű kampányát hajthatták végre a papsággal szemben, kihasználván, hogy a nép képtelen az ellenállásra. Ez valóban háború volt, amelyben minden vád elfogadható volt.

El kell mondani, hogy ekkor hozzák létre az Egyház és az állam szétválasztásának bizottságát a Kommunista Pártban, az ún. Vallásellenes Bizottságot, amelynek élén Jaroszlavszkij és Tucskov állank, ez utóbbi az OGPU 6. titkos, a repressziókat végrehajtó osztályának vezetője volt. Ez a bizottság lesz az a stáb, ahol kidolgozzák a vallásellenes harc stratégiáját, és éppen ebben a bizottságban vetődik fel az a kérdés, hogy az egyházi értékek elkobzására irányuló kampány kapcsán, amely során természetesen folyik a papság letartóztatása, a későbbiekben Tyihon patriarchát is letartóztassák azzal a váddal, hogy ellenáll az egyházi értékeknek az éhezők részére történő elkobzását elrendelő állami dekrétumnak.

(Folyt. köv.)

Advertisements