Alexander Schmemann atya: Az új esztendő boldogságáról

Alexander Schmemann atya
Az új esztendő boldogságáról 
Újévi prédikáció
Egyetlen évszázadban sem beszéltek még annyit a boldogságról, mint a miénkben, soha nem hirdették még ezt ilyen önbizalommal a különféle elméletek és ideológiák, a tudomány és a technika. „Még egy kicsit kitartani, még egy kis erőfeszítés – mondták az embereknek –, és feltündököl, uralomra jut a földön mindenki számára a végleges, kétségtelen és mindent átölelő boldogság”.  SCHMEMANN[1]
Az új év előestéjén az emberek szokás szerint „Boldog Új Évet” kívánnak egymásnak*.

Azonban a század hetvenötödik esztendejének, vagyis a XX. század háromnegyedének végén úgy vélem, hogy helyénvaló elgondolkodni ezen a fogalmon: „boldogság”. Helyénvaló, mert először is egyetlen évszázadban sem beszéltek még annyit a boldogságról, mint a miénkben, soha nem hirdették még ezt ilyen önbizalommal a különféle elméletek és ideológiák, a tudomány és a technika. „Még egy kicsit kitartani, még egy kis erőfeszítés – mondták az embereknek –, és feltündököl, uralomra jut a földön a mindenki számára a végleges, kétségtelen és mindent átölelő boldogság”. Helyénvaló elgondolkodni róla azért is, mert soha még nem volt olyan évszázad, amely az embereknek annyi boldogtalanságot, annyi szenvedést, vérontást, félelmet és gyűlöletet hozott volna, mint a mostani. Végül helyénvaló azért is, mert mindezek a szenvedések, a vérontások, a gyűlölet, mint kiderült, éppen e „boldogság” nevében történtek, és mint a végső boldogság felé vezető elengedhetetlen szakaszokként igazolták azokat.

Ha valami jellemző korunkra, akkor az a valóban tragikus irónia. Bármennyi szenvedés és rossz volt is a világban – ebből mindig volt elég – a mi korunkon kívül soha egyetlen korban nem kényszerítették a börtönök foglyait, hogy azt állítsák: boldogok, és hogy a börtönben boldogságuk elengedhetetlen feltételét látják. Soha más korban nem nevezték a rabságot „szabadságnak” és „boldogságnak”. A Római Birodalomban a rabokat raboknak nevezték, és senki nem jelentette ki, hogy a rabság a valódi szabadság, vagyis a valódi boldogság. Soha egyetlen korszakban nem nevezték az örömtelen rabszolgamunkát az új, boldog élet építése munkájának, nem mutatták a reménytelenül szürke hétköznapokat ünnepnek, az unalmas propagandát a valóság leírásának, a cinikus hazugságot igazságnak. Dzsingisz kán, országot ország után elfoglalva és leigázva a népeket, nem állította, hogy a valóságban felszabadítja őket. Bár ez a rettenetes csalás fokozatosan terjedt el a világban, dühöngő tombolását teljes mértékben nekünk kell megtapasztalnunk, e maga nemében példa nélküli évszázad embereinek. Most, belépvén annak utolsó negyed századába, a mindig titokzatos, és egy kicsit mindig aggodalmat ébresztő új esztendő küszöbén, megpróbálhatunk és meg kell próbálnunk magyarázatot találni arra, hogy mindez hogyan történhetett, hogyan fordulhatott a boldogság e vágya, a boldogság ígérete ilyen hazugságra, ilyen szenvedésre, ilyen sötétségre. Megtalálván a magyarázatot, tudatosíthatjuk, hogy milyen értelemben kívánhatunk egymásnak az új esztendőre „új boldogságot” anélkül, hogy becsapnánk egymást.

Úgy gondolom, hogy a válasz meglehetősen egyszerű, bár valamiért sok ember nem látja, nem akarja meglátni. Az ember mindig vágyott a boldogságra – ezt aligha lehet kétségbe vonni. Az ember mindig, minden körülmények között, minden időkben homályosan érezte, hogy legyen ez a földi élet bármilyen nehéz, szenvedéssel telt, a legmélyén mégis mint boldogságot és boldogságra kapta azt. Ezért mindig kereste a boldogságot, és törekedett felé.

Korunk rettenetes, valóban ördögi hazugsága nem az tehát, hogy a „boldogság” fogalmát tűzte zászlajára, hanem az, hogy az emberi boldogságot kizárólag a külső, földi dolgokra korlátozta. Egyesek azt mondták, hogy a boldogság a szabadságban van. De valóban, ha nincs is teljes boldogság szabadság nélkül, a szabadság mint olyan még nem jelent boldogságot. Mások azt mondták, hogy a boldogságot a jóllakottság hozza el. Valóban: az éhező nem lehet boldog, azonban mégsem a jóllakottságban mint olyanban található a boldogság. Megint mások azt állították, hogy a boldogságot az emberek vágyainak és szükségleteinek kielégítése hozza el. Ebben is megtalálható az igazság töredéke, de mégsem ebben van a boldogság.

Másképp szólva, korunk, illetve az azt irányító elméletek és ideológiák fő hazugsága abban áll, hogy feltétel nélkül azonosítják a boldogságot azzal, ami kívül van, és ami alantas. Pedig lám, elhomályosult, eltűnt, elpárolgott a boldogság, és elkezdett növekedni a gyűlölet, a rossz, a szenvedés. Mert az, amit a „boldogság” titokzatos és fényes szavával nevezünk, mindig belső és mindig magasztos, soha nem az ellenkezője. Éppen a boldogságnak a földivel, anyagival, és végső soron az állatival való azonosítása által történt meg a boldogság elárulása. Annak elárulása pedig az ember lényegének elárulása, a belőle kiirthatatlan elhívás elárulása. Ez a valódi boldogságra való elhívás, elhívás a legmélyebb, legmagasztosabb találkozásra azzal az igazsággal, azzal a jóval és azzal a szépséggel, amely nélkül az ember nem élhet, és amely magának az életnek az Életét alkotja, azt, amiért azt kaptuk, amiért a szellemi, spirituális szabadság és minden más földi javak is léteznek.

„Mert magadnak teremtettél minket, és nyugtalan a szívünk, amíg meg nem nyugszik Tebenned.” Szent Ágoston e szavai a valódi boldogságról mondott szavak. Ezért az új esztendő küszöbén, újra belépvén a titokzatos jövőbe, mindenekelőtt úgy tűnik, a boldogságról alkotott fogalmunk, a boldogság utáni vágyunk megtisztulására és újjászületésére van szükségünk. Arra, hogy megtisztítsuk a boldogság eszméjét attól, amit ránk akarnak kényszeríteni. Arra van szükségünk, hogy szívünk, életünk egész mélysége visszatérjen annak a fentről való boldogságnak a vágyához, amelyre megteremtettünk.

Boldog új évet kívánok! Új boldogságot, de mégsem újat, hanem örökkévaló – isteni és fényes – boldogságot Istenben!

Протопресвитер Александр Шмеман. “С новым счастьем!” Беседы на Новый год. Издательство Православного Свято-Тихоновского университета, 2009 г.

*Az orosz nyelvben szó szerint: „új boldogságot” («новое счастье»)

(Ford. KM)
Reklámok