Hogy néztek ki az Ősatyák?

Irina Jazikova

Hogy néztek ki az Ősatyák?

Az ikonosztázionok legfelsőbb sorában magasztos ősszakállú öregeket láthatunk, Ádámot, Noét, Ábrahámot, Melkhisédeket – az ősatyákat, igazakat, az emberiség üdvtörténetének szereplőit. A Krisztus Születése ünnepét megelőző második vasárnap őrájuk emlékezünk.

Az ősatyák nem feltétlenül voltak Jézus Krisztus test szerinti elődei. Tiszteletükben a legfontosabb, hogy az örök haláltól való eljövendő megszabadulás előképeiként jelennek meg. Az orthodox hagyomány az ősatyák közé sorolja Ádámot, Ábelt, Séthet, Énost, Matuzsálemet, Énokhot, Noét és fiait, Ábrahámot, Izsákot, Jákobot és tizenkét fiát, Jákobot, Lótot, Melkhisédeket, Jóbot és még sokan másokat. A Biblia óhéber szövege „atyáknak” nevezi őket, a Septuaginta görög fordítása pedig „patriarcháknak” (gör. patriarches – „nemzetségfő”).

Noé és fiai

Noé és fiai

Az ősatyák karához tartoznak nők is: Éva ősanya, Sára, Rebekka, Ráhel, Lea, Miriám, Mózes testvére, Debora, Izráel bírája, Ruth, Dávid király dédanyja, Judit, Eszter, Anna, Sámuel próféta anyja, néha pedig más asszonyok is, akiknek nevei fennmaradtak az Ótestamentumban vagy az egyházi Hagyományban. Az újszövetségi személyek közül az Ősatyák közé tartozik még az igaz, Istenfogadó Szimeon és József, az Istenszülő jegyese. Az orthodox hagyomány az ősatyák között tartja számon Joakimot és Annát, akiket „istenősöknek” nevez. Őróluk nem a Szent Írásból, hanem a Szent Hagyományból tudunk, de nevük feljegyeztetett az emberiség üdvtörténetének könyvében.

Az ősatyák tiszteletéről a keresztény Egyházban a IV. század második feléből rendelkezünk tanúbizonyságokkal, bár tiszteletük az első századok zsidókeresztény közösségeire vezethető vissza és gyökereiben kapcsolatban áll a jeruzsálemi egyházzal. Az ősatyák emlékezete nem véletlenül került a Karácsonyt megelőző második vasárnapra: ekkor emlékezünk azon nemzedékek láncolatára, amelyek megelőzték az Üdvözülő megtestesülését.

Az ikonfestészeti hagyomány szerint az ősatyákat általában ősz szakállal ábrázolják. Fournai Dionüsziosz (kb. 1670-1744 után) ikonfestészeti kézikönyvében olvashatjuk: „Ádám ősatya, ősz szakállú és hosszú hajú öreg. Az igaz Séth, Ádám fia, füstös szakállú öreg. Igaz Énosz, Séth fia, kettős szakállú öreg. stb.” Kivételt csak Ábel képez, akiről a következőket írja: „Igaz Ábel, Ádám fia, ifjú, szakáll nélkül”.

Az ősatyákat általában a Szent Írás szövegét tartalmazó tekerccsel a kezükben ábrázolják. Például Fournai Dionüsziosznál olvashatjuk: „Az igaz Jób, kerek szakállú öreg, koronával, kezében tekercset tart, a következő szavakkal: «Legyen áldott az Úr neve mostantól és mindörökké»”. Néhány ősatyát szimbolikus attribútumokkal is ábrázolhatnak: Ábelt ábrázolják báránnyal (az ártatlan áldozat sziboluma), Noét bárkával a kezében, Melkhisédek néha tálcán kenyeret és bort tartalmazó edényt tart (az Eucharisztia előképe).

Ritkán találkozhatunk az ősatyákat ábrázoló önálló ikonokkal. Ezek általában külön megrendelésre készült „névnap-ikonok” [amikor valaki saját védőszentjét ábrázoló ikont rendel]. A templomok freskóin vagy az ikonosztázionon azonban különleges és nagyon fontos helyük van.

Izsák ősatya, Kreml Örömhírvétel székesegyház, XVI. sz. közepe

Izsák ősatya, Kreml Örömhírvétel székesegyház, XVI. sz. közepe

Ábel ősatya, a Kosztroma vidéki Szipanov monostor Szent Háromság templomának ikonosztázionja, 1687

Ábel ősatya, a Kosztroma vidéki Szipanov monostor Szent Háromság templomának ikonosztázionja, 1687

A görög templomokban az ősatyák és a próféták ábrázolásai gyakran a Születés ábrázolásának közelében találhatók, hogy a jászolban fekvő Istengyermeket szemlélő imádkozó tekintet ne csak a Megtestesülés résztvevőit és szemtanúit lássa, hanem a „törvény előtt élt minden atyát”, az ősatyákat is. Például az áthosz-hegyi Sztavronikita kolostor Szent Miklós katholikonjában a XVI. század közepén Krétai Theophanész által festett freskókon a próféták és az ősatyák ábrázolásai a krisztológiai (az Örömhírvételtől a Pünkösdig tartó) ciklus jelenetei alatt helyezkednek el, mintha a próféták és igazak szó szerint azt néznék, hogy hogyan teljesedtek be az általuk mondottak és aminek előképei voltak.

A híres ikonfestő, a Görög Feofán (Феофан Грек), aki  Bizáncból érkezett Oroszországba, a novgorodi Iljin utcai Színeváltozás templomban 1378-ban szintén ábrázolta az ősatyákat. De ő a kupolában ábrázolt Pantokrátor Krisztus alatt, a kupolát tartó toronyban helyezte el őket. Itt Ádámot, Ábelt, Séthet, Enokhot, Noét láthatjuk, vagyis a Vízözön előtt élt ősatyákat. Az ősatyák ábrázolását megtalálhatjuk a Kreml Örömhírvétel székesegyházának két évszázaddal később, a XVI. században festett freskóin is. A kupola tornyán láthatjuk Ádámot, Évát, Ábelt, Noét, Énokhot, Séthet, Melkhiszédeket, Jákobot. Az ősatyák köre bővebb, hogy rámutasson, hogyan előzi meg az ószövetségi történelem az újszövetségit.

Görög Feofán. Novgorod, Iljin utcai Színeváltozás templom. 1378.

Görög Feofán. Novgorod, Iljin utcai Színeváltozás templom. 1378.

Az orosz hagyományban az ilyen ábrázolások nem túl gyakoriak. Azonban a magas, többsoros orosz ikonosztázionban az ősatyák egy egész sorral rendelkeznek, az ötödikkel. Ez a sor a XVI. században alakult ki az Ószövetség iránti nagy érdeklődés következtében. Ugyanis 1498-ban készült el Gennagyij (Gonzov) novgorodi érsek vezetésével a teljes ószövetség szláv nyelvű fordítása. Ezt a fordítást nevezzük Gennagyij-féle Bibliának. Ezelőtt Oroszországban és az egész szláv világban csak az Újszövetséget és az Ószövetség kivonatait olvasták, pl. az istentiszteleti könyvek által tartalmazott Paremiákat (ószövetségi részleteket tartalmazó olvasmányokat). A lefordított Bibliát Gennagyij érsek lemásoltatta és elküldte a monostoroknak, amivel felébresztette a korabeli orosz művelt társadalomban – amely ekkor elsősorban a papság és a szerzetesség volt – felébresztette az érdeklődést az Ószövetség iránt. A papság és a szerzetesség volt a legfőbb megrendelője a templomdíszítéseknek, freskóknak, ikonoknak is, és láthatjuk, hogy a Gennagyij-féle Biblia megjelenése után alig néhány évtizeddel, nagyjából a XVI. század közepétől az ikonosztázionban a próféták sora felett megjelenik az ősatyák sora is.

Ikonosztázion ikon. 19. sz. első fele. Az ősatyák sorának közepén az "Újszövetségi Háromság" nem kanonikus ábrázolása.

Ikonosztázion ikon. 19. sz. első fele. Az ősatyák sorának közepén az “Újszövetségi Háromság” nem kanonikus ábrázolása.

Az ikonosztázion összetett organizmus, amelynek értelme, hogy képet adjon a Mennyei Liturgiáról. Tartalmazza az Egyház képét – a deészisz sort, valamint az üdvtörténetet is: az Újszövetséget – az ünnepi sor, és az Ószövetséget: a próféták és az ősatyák sora.

Kezdetben az ősatyák ikonai csak mellékesen jelennek meg, az oszlopokon. Néha kerubok és szeráfok ábrázolásai között. A XVI. század végén – XVII. század elején azonban már teljes méretű ábrázolásaik jelennek meg az ikonosztázionon.

A második ószövetségi sor megjelenésével felmerült a kérdés: kit ábrázoljanak e sor közepén? A deészisz sor közepén Krisztus látható (a trónuson ülő Megváltó), a próféták során közepén az Istenszülőt ábrázolják (a „Jellel”, vagy a trónuson ülő Mennyek Királynője ikon). Ennek analógiájára helyezték el az ötödik sor közepén a Szabaoth (Atya Isten) ikonját az ószövetségi hívők Istenről alkotott képének megjelenítésére, vagy pedig az Újszövetségi Háromságot, amelyben az Atya Isten képe mellett megjelenik Jézus Krisztus (gyermekként vagy felnőttként) és a Szent Léleknek galamb formájában való ábrázolása. Ezek a képek nagy társadalmi vitákat váltottak ki és két alkalommal is betiltották őket egyházi zsinatokon – 1551-ben a Százcikkelyes Zsinaton, majd az 1666-1668-as Nagy Moszkvai Zsinaton. Ennek ellenére mégis széles körben elterjedtek az ikonosztáz-készítés gyakorlatában.

A moszkvai Kreml Nagyboldogasszony székesegyháza, XVI. század. A felső ősatyák sor közepén a Szent Háromság ábrázolása

A moszkvai Kreml Nagyboldogasszony székesegyháza, XVI. század. A felső ősatyák sor közepén a Szent Háromság ábrázolása

Csak a XX. században talált erre kiutat Leonyid Alekszandrovics Uszpenszkij, a híres ikonfestő és teológus, aki azt javasolta, hogy az ősatyák sorában az Ószövetségi Háromságot három angyal képében kellene megjeleníteni, ahogy azt Andrej Rubljov ábrázolta. Ez a szokás valóban rögzült azon újabb orthodox templomokban, ahol ötsoros ikonosztázionokat helyeznek el.

Az ősatyák sorában a központi ikon mellett két oldalt gyakran Ádámot és Évát ábrázolják. Az emberi nem ősszülőiként vezetik az ősatyák karát. Furcsának tűnhet: hogy lehet, hogy éppen őket ábrázolják, akik engedetlenségük miatt kiűzettek a paradicsomból és az emberiséget a halál rabságába vezették? Az ikonosztázion azonban, ahogy erről már szóltunk, az üdvtörténet képmása, Ádám és Éva, valamint a tőlük eredő emberi nem, a kísértéseken és megpróbáltatásokon átjutva Isten megtestesülésének, Jézus Krisztus halálának és feltámadásának köszönhetően megváltást nyertek. Nem véletlen, hogy az ikonosztáziont a kereszt koronázza: Krisztus győzelmének szimbóluma.

A Feltámadás („Leszállás az alvilágba”) ikonokon is láthatjuk, hogy a pokol lerombolt kapuin álló Üdvözítő kiemeli a halál országából Ádámot és Évát. Ebben a kompozícióban más ősatyákat is ábrázolhatnak, például Ábelt. Az egyik XIV. századi feltámadás ikonon (Rosztov vidéke) Éva mögött öt női képmást láthatunk, igaz nőket, talán éppen azokat, akiket az Egyház ősanyákként tisztel.

Feltámadás, Khora-i Megváltó-templom, Konstantinápoly (Kariye Dzsámi), 14. sz.

Feltámadás, Khora-i Megváltó-templom, Konstantinápoly (Kariye Dzsámi), 14. sz.

Ádám ősatya, Khora monostor, 14. sz.

Ádám ősatya, Khora monostor, 14. sz.

Ádám és Éva ábrázolását láthatjuk a Félelmetes Ítélőszék (Utolsó Ítélet) ábrázolásán is. Általában a tizenkét apostoltól körbevéve a trónon ülő Jézus Krisztus előtt térdeplőkként láthatók. Itt a valaha a paradicsomból kiűzetett ősszülők Istenhez való visszatérése jelenik meg.

Ábel, Melkhisédek és Ábrahám áldozathozatala. Sant Apollinare in Classe, Ravenna, VI. sz.

Ábel, Melkhisédek és Ábrahám áldozathozatala. Sant Apollinare in Classe, Ravenna, VI. sz.

Az Utolsó Ítélet ikonográfiája tartalmazza „Ábrahám öle” kompozícióját is, ahol szintén láthatjuk az ősatyákat, mindenek előtt Ábrahámot, Izsákot és Jákobot. Ez a paradicsom egyik ábrázolása. Az ősatyákat szokták úgy is ábrázolni, hogy a Paradicsomkert fái közötti trónusokon ülnek. Az „öl” szó óorosz jelentése («лоно») az emberi test térdtő a mellkasig terjedő részét jelentette, ezért Ábrahám térdénél és kebelénél gyermekek sokaságát is szokták ábrázolni, az igazak lelkeit, akiket a hívők atya saját gyermekeiként ölel magához.

Ábrahám, Izsák és Jákob a paradicsomban. Ábrahám, a hívők atyja, kebelére öleli gyermekeit. Vlagyimir, Nagyboldogasszony székesegyház, 1408

Ábrahám, Izsák és Jákob a paradicsomban. Ábrahám, a hívők atyja, kebelére öleli gyermekeit. Vlagyimir, Nagyboldogasszony székesegyház, 1408

Ábrahám öle. Sínai-hegyi monostor, XII. sz.

Ábrahám öle. Sínai-hegyi Szent Katalin monostor, XII. sz.

Ábrahámmal találkozhatunk az „Ábrahám vendégfogadása” kompozícióban is. Itt Sárával együtt ábrázolják, vagy „Ábrahám áldozathozatala” kompozícióban, ahol fiát, Izsákot készül feláldozni Istennek. E jelenetek az újszövetségi áldozat előképei, és széles körben elterjedtek a keresztény művészetben. „Ábrahám vendégfogadása” legkorábbi ábrázolása a Via Latina római katakombáiban maradt fenn, a IV. századból, „Ábrahám áldozathozatala” egyik legkorábbi ábrázolása pedig Dura Európosz zsinagógájának kb. 250 körüli freskóján maradt fenn. Ezek a jelentek széles körben elterjedtek Oroszországban is, láthatók már a kijevi Szent Szophia XI. századi freskóin is, és számos templomban napjainkban is megtalálhatók.

Ábrahám Via Latina

Ábrahám vendégfogadása, Via Latina, IV. század

Ábrahám ősatya fogadja a Szent Háromságot. Ohrid, 1050-es évek

Ábrahám ősatya fogadja a Szent Háromságot. Ohrid, 1050-es évek

Ábrahám történetének jeleneteivel ikonokon is meglehetősen gyakran találkozhatunk, de természetesen az „Ábrahám vendégfogadása” jelenet az óorosz hagyományban különleges tiszteletnek örvendett, mivel arra mint a Szent Háromság ikonjára tekintettek.

A patriarchák életével kapcsolatos ószövetségi jelentek közül két fontos kompozícióra érdemes még rámutatni: „Jákob létrájára” és „Jákob Istennel vívott harcára”. Ezeknek a kompozícióknak mély szimbolikus értelmük van és ezért gyakran megjelentek a templomok freskóin.

Jákob harca az angyallal. Kijev, Szent Szophia székesegyház, 1040-es évek.

Jákob harca az angyallal. Kijev, Szent Szophia székesegyház, 1040-es évek.

A XVI. századtól az ősatyák jelenetei megjelennek az ikonosztázion diakónusi ajtóin is. A leggyakrabban Ábel, Melkhisédek, Áron ábrázolásaival találkozhatunk. Rájuk Krisztus előképeiként tekintettek, ezért a templom liturgikus kontextusa fontos részeinek tartották ezeket az ábrázolásokat.

Az ősanyák ikonográfiája nem olyan széleskörű, mint az ősatyáké. Sáráról már szóltunk. Más ószövetségi igaz nők ábrázolásai meglehetősen ritkák mind a freskókon, mind ikonokon. E ritka műemlékek közé tartozik például az Istenszülő sujszki-szmolenszki ikonja, amit a moszkvai Kreml Örömhírvétel székesegyházának ikonosztázionján láthatunk. Az ikon keretében tizennyolc ószövetségi igaz nőt ábrázoltak: Évát, Annát (Sámuel próféta anyja), Debora, Judit, Jáel (Bír. 4-5), Lea, Miriám (Mózes testvére), Rebekka, Ráhel, Ráháb, Ruth, Eszter, Zsuzsanna, Sára, a sareptai özvegy, a súnémi Abiság, valamint Abigail, Dávid király felesége. Az ikon keretét a kremli Fegyvertár-palota ikonfestői festették.

Az Istenszülő "Sujszkaja-Szmolenszkaja" ikonja

Az Istenszülő “Sujszki-Szmolenszki” ikonja, 15. sz. Az ősanyákat ábrázoló keret a 16. sz. végén – 17. sz. elején készült.

Forrás / A szerzőről: Irina Konsztantyinovna Jazikova, művészettörténész, a Szent András apostol Bibliai-Teológiai Intézet Keresztény Kultúra Tanszékének tanszékvezető helyettese, a Kolomnai Teológiai Szeminárium tanára.

Reklámok