75 évvel ezelőtt végezték ki Pavel Florenszkij atyát

75 évvel ezelőtt december 8-án halt vértanúhalált Pavel Florenszkij atya, teológus, filozófus, művészettörténész, matematikus. December 5-én Szergijev Poszádban emlékművet emeltek a bolsevik egyházüldözés idején a hitért szenvedettek emlékére. Halálának évfordulója előtt Andronyik (Trubacsov) igumennel, Pavel atya unokájával beszélgettünk.

Pavel Florenszkij atya

Pavel Florenszkij atya

Orosz egyetemek

Rozanov[1] azt mondta, hogy az orosz embert nem az egyetemek, hanem nagyszüleik és dadáik formálják.

Ez egy nagyon szép koncepció Puskin neveltetéséről. Pavel atyának és testvéreinek is saját nevelőjük volt, Júlja néni, a nagynénjük. Ellentétben a testvérével, ő megtartotta a hitet, Evangéliumot olvasott a gyerekeknek, a hétéves Pavelt pedig Batumiban áldozáshoz vitte; erről Pavel atya a visszaemlékezéseiben ír. Vagyis lelkében el lett ültetve a vallásosság magja.

Apja azonban, szintén Pavel atya visszaemlékezései szerint, átmeneti állásponton volt. Praktikus emberként ellenállt a nihilista kornak. Egy időben a Kaukázuson túli terület közlekedési miniszterének helyettese volt, de terhes volt számára a hivatalnoki munka. Szeretett gyakorlati munkát végezni. A gyakorlatiasság megóvta őt kora nihilista eszméinek kísértéseitől.

De osztozott a pozitivizmus iránti rajongásban, ami jellemző volt a korra. Apja, Pavel atya nagyapja, a Kosztromai Szemináriumban végzett, de később felvételizett a Moszkvai Egyetem Orvosi Karára. Akkor, a XIX. század elején szokás volt, hogy a szeminárium elvégzése után egyeseket egyetemre küldtek, de a családi hagyomány szerint Pavel atya nagyapja éppen a küldés ellenére jelentkezett oda. Őt teológiai akadémiára szánták, és maga Filaret metropolita is berendelte és győzködte, hogy maradjon az akadémián. De nem maradt, a papságot pedig felcserélte a tudományra, vagyis, ahogy Pavel atya írja, elárulta az oltárt.

Eltávolodott a hittől is, vagy csak a papságról mondott le?

Katonaorvos lett a Kaukázuban a doni kozákok ezredében. Ezt Tolsztoj nagyszerűen ábrázolja a kaukázusi háborúról szóló elbeszéléseiben. Ez sajátos életforma volt. Nem létezett normális házasság, a kozákok alkalmai kapcsolatokba léptek a cserkesz nőkkel, majd továbbálltak. Szabadosság. Ma szokás felmagasztalni a kozákságot, de olvassuk el a „Csendes Dont”. Grigorij Melihov viszonyulása a hazája iránt pontos mása a nő iránti viszonyulásnak: hol az egyik, hol a másik, hol a vörösök, hol a fehérek.

Nem gondolom, hogy Pavel atya nagyapja elvi szinten szakított volna a vallással. Inkább csak egyszerűen közömbössé vált iránta. Pavel atya apja pedig, akiről már szóltam, teljesen távol állt a vallástól, de megbékélt azzal, hogy fia az egyetem elvégzése után felvételizett a teológiai akadémiára. Bizonyára csodálkozott, kesergett – tudóst akart látni a fiából – de nem szakított vele, még csak nem is vitázott vele.

Pavel atya anyja örmény volt, de úgy vélem, apjával orthodox templomban házasodott. Valószínűleg a házban hétköznapi szinten megtartották a vallási hagyományokat. Ez a hagyomány a városokban akkoriban az évente egyszeri áldozásra és a Húsvét megünneplésére korlátozódott. Messze nem mindenki ment el még a húsvéti szertartásra sem, de otthon ünnepeltek, vacsoráztak, bár az áldozás előtt néhány napot böjtöltek is, áldozni általában a Nagyböjt idején mentek.

Pavel atya apja

Pavel atya apja

A fordulat a leendő Pavel atya világnézetében már gyermekkorában megkezdődött, amikor egyszer éjjel felébredt és egy hangot hallott: „Pavel, Pavel!”. Erről ő maga nem egyszer írt.

Egyszerűség a leegyszerűsítéssel szemben

Később vonzotta őt Tolsztoj tanítása?

Igen, Pavelnak tetszett e tanítás erkölcsi oldala és a leegyszerűsítés eszméje. A leegyszerűsítésre való törekvés jellemző volt a különféle rétegű értelmiségiekre, a népiektől, szlavofiloktól kezdve a forradalmárokig és felsőbb arisztokratákig. Tolsztoj filozófiai munkáiban folyamatosan a leegyszerűsítést hirdette.

Ezzel nagyon sok kárt okozott: a legértékesebb munkának a fizikai munkát kezdték tartani. Senki nem akarja csökkenteni a fizikai munka értékét, de azért nem e nagyobb munka a repülőgép, a rakéta, az atommeghajtás feltalálása a csavarok meghúzásánál? Az orosz népben azonban, többek között a tolsztojanizmus hatására is, olyan benyomás alakult ki, hogy minél primitívebb valami, annál méltóbb az ember számára. Hogy hová vezetett ez a tömeges leegyszerűsítés, azt mindenki tudja: az ország irányítása a sarikovok [Bulgakov “Kutyaszív” c. regényének fantasztikus figurája – ford. megj.] kezébe került.

Pavel atya szerette az egyszerűséget (ami nem ugyanaz, mint a leegyszerűsítés), ezért fiatal korában egy időre vonzotta a tolsztojanizmus erkölcsi oldala, de nem annak vallási eszméi. A húszas években tartott előadásain azonban már Tolsztoj vallási-filozófiai elmélkedéseinek naivitásáról beszélt.

Nyesztyerov

Pavel Florenszkij és Szergej Bulgakov (Nyesztyerov)

A forradalom utáni első években még Lunacsarszkijjel [szovjet oktatáspolitikus, oktatási népbiztos – ford. megj.] folytatott nyilvános vitákban is részt vett?

Pavel atya találkozott Trockijjal is. Miután Trockijt leváltották minden politikai tisztségéből és az egyik ipari részleg élére került, ellátogatott az Össz-szövetségi Energetikai Intézetbe, ahol Pavel atya dolgozott. Néhány percet beszélgettek, bár egyes könyvek ezt a találkozót annyira felfújják, mintha komolyabb kapcsolatban állt volna Trockijjal, sőt mintha baráti viszont ápolt volna vele. Semmi ilyesmi nem volt. Mindig egyenesen leírta, hogy mit gondol a bolsevik ideológiáról.

Kritikusan viszonyulván a forradalom iránt, Pavel atya helyesnek tartotta az iskolai hittanoktatás megszűntetését. Azt írta, hogy intellektuális fejlődése egyáltalán nem a gimnáziumnak köszönhető, hanem éppen ellenkezőleg. Miért?

Florenszkij

Rozanov szintén kritikusan szólt a gimnáziumról. Mi volt a rossz a forradalom előtti gimnáziumban? Bizonyára a magoltatási rendszer, ami nem ébresztett érdeklődést, szeretetet a tárgy iránt. De ezt bármelyik iskoláról elmondhatjuk. Sok függ a pedagógustól. Voltak olyan történelem, irodalom tanáraik, akikről a gimnazisták, többek között Pavel atya is, nagy melegséggel emlékeztek meg.

Minden az összehasonlításban ismerhető meg. Azzal összehasonlítva, amit Pavel atya az önálló tanulás során szerzett, a gimnázium felesleges időtöltésnek tűnt a számára. De a gimnáziumokban nem csak Florenszkijek tanulnak. Képességei és munkaszeretete szerint jóval meghaladta a kortársait, ezért joga volt így kritizálni a gimnáziumot. Adná az Isten, hogy ma iskoláink csak egy kissé megközelítenék az oktatás azon színvonalát.

Arról pedig, hogy a hittanórák inkább eltántorítottak a vallástól, mintsem hogy erősítettek volna a hitben, nem csak Pavel atya írt, hanem sok más kortársa is. Mindez azért történt, mert a hittanoktatás formális, száraz volt, a tanárok magolást követeltek. Amikor a vasárnapi iskolákban a bátyuskák nem adnak osztályzatot, hanem egyszerűen a gyerekekkel együtt olvassák az Evangéliumot, magyarázzák a nehezen érthető részeket, a kortárs életből hoznak példákat, amelyek rámutatnak az Evangélium aktualitására, akkor a gyermekekben felébred a törekvés az Egyház iránt.

Florenszkij

A formális hittanoktatás viszont természetesen eltántorít a hittől. Ugyanakkor azonban, amikor a hittant nem csak az iskolákból tüntették el, hanem teljesen megfosztották a gyerekeket attól a lehetőségtől, hogy vallási ismeretekhez jussanak, még rosszabb lett, mint a forradalom előtt volt. Ez most már nyilvánvaló.

A házasság és a szerzetesség: két kar

Pavel atya a hittel szerzetesek vezetésével ismerkedett meg. Ő maga soha nem gondolkodott arról, hogy szerzetes legyen?

Az egyetem utolsó évében barátjával, Andrej Belijjel [2] felkeresték Antonij (Florenszov) püspököt, aki a lelkiatyjuk volt. Áldást kértek arra, hogy szerzetesek legyenek, de Antonij püspök érezte, hogy itt inkább csak tiszta ifjúkori lelkesültségről van szó, ezért azt tanácsolta a fiataloknak, hogy előbb végezzék el a teológiai akadémiát, utána majd kiderül, hogy mi lesz. Pavel atya elvégezte az akadémiát, tanítani kezdett, majd isteni sugallatra megházasodott és házasságában öt gyermek született. De mindig nagyon tisztelte a szerzetességet, és ami nem kevésbé fontos, a szerzetesek is tisztelték őt.

Akkoriban a fekete [szerzetes] és fehér [világi – ford. megj.] papság között gyakran alakult ki szembenállás, Feodor (Pozgyejevszkij) érsek, az Akadémia rektora pedig tisztán szerzetesi akadémiát akart létrehozni, de Pavel atya iránt nagy tisztelettel viszonyult.

Természetesen ez egy felfújt szembenállás volt. A házasság és a szerzetesség: két kar. Az orosz szerzetesség hagyományosan kapcsolatban áll a világgal. Az első századokban a szerzetesek teljesen elhatárolódtak a világtól. Imádkoztak a világgal, lelkivezetői is voltak világiaknak, de távolról, elvonultan. Fő céljuk az önmagukért és a világért mondott ima volt.

Ez helyes ideál, de megváltoztak az életkörülmények. Napjainkban a szerzetesség előretolt csapat, a szerzeteseket oda küldik, ahol különösen nehéz a helyzet: például távoli falusi egyházközségekbe, ahol egy házas pap egyszerűen nem lenne képes megélni.

Keveset írtak Pavel atya feleségéről és gyermekeiről.

Pavel atya családja

Pavel atya családja

Felesége, Anna Mihajlovna a Rjazany környéki Kutlovi Borki (napjainkban is létezik) faluban született. Paraszti családból származott. Apja intéző volt egy birtokon, ő maga pedig nyolc osztályt végzett, sőt két évig szülőfalujában tanított is. De nem ez a legfontosabb. Ritkán találkozni olyan bölcs és mély emberrel, mint amilyen a nagyanyám volt. Összekötő kapocs lett a lágerekbe került nemzedék és közöttünk, a háború utáni nemzedék között.

Személyiségének nagyságáról tanúskodik az a tény is, hogy temetési szertartását (1973-ban hunyt el) négy püspök végezte! Messze nem minden pap részesül ilyen megtiszteltetésben. Én magam személyesen nagyon sok mindent köszönhetek a nagyanyámnak.

Pavel atya 1989-ben kiadott halotti bizonyítványa. A halál oka: kivégzés

Pavel atya 1989-ben kiadott halotti bizonyítványa. A halál oka: kivégzés.

Pavel atya minden gyermeke és unokája megőrizte a hitet?

Igen. És a pártba sem lépett be soha senki. Bár például az egyik fia, Kirill Pavlovics végigharcolta a háborút, kapitányi rangot kapott, részt vett Berlin bevételében. Ott minden támadás előtt tagfelvétel volt a pártba, bárki bármikor meghalhatott. Ő mégsem lépett be.

Nagy tudós volt, az Űrkutatási Intézetben dolgozott, de lehetőség szerint igyekezett eljutni a templomba. Általában akkor, ha Szergijev Poszadba jött. A városokban sokan óvakodtak a templombajárástól: ezt figyelték, az embereknek kellemetlenségeik lehettek.

A XX. századot át fogja járni az okkultizmus

Sokan azzal a kritikával illetik Pavel atyát, hogy gondolkodása nem eléggé orthodox, sőt azzal is vádolják, hogy vonzódott az okkultizmus iránt. Honnan ez a mítosz?

Például Georgij Florovszkij atya az „Orosz teológia útjai” c. művében nem csak Pavel atyát osztja ki, de sok más nagyszerű gondolkodót és teológust is. Georgij atya ítéleteiben nagyon szubjektív, elfogult. Nagyszerű könyvet írt, csak nem objektív.

Természetesen Pavel atya soha nem vonzódott az okkultizmushoz, de vizsgálta a jelenséget és az akadémiai diákoknak azt tanította, hogy nagyon fontos a vizsgálata, mivel az egész XX. századot át fogja járni az okkultizmus. És valóban, miután összeomlott az ateizmus, az emberek tömegével fordultak az okkult dolgok iránt. Nyugaton pedig, ahol nem is volt állami ateizmus, ahogy ezt Pavel atya előre látta, az egész XX. század során foglalkoztak vele.

Oroszországban, mint Ön is tudja, az értelmiség és a nemesség még a XIX. században egyre inkább vonzódott az ilyen misztika iránt. Pavel atya soha nem ítélte el az embereket, de határozottan hangoztatta az igazságot. Tudta, hogy az Úr útjai kifürkészhetetlenek, és van, aki egyenes úton jut el az igazsághoz, míg más kerülőutakat tesz.

Andrej Belij, aki ifjúkorában Pavel atyával együtt szeretett volna szerzetes lenni, végül antropozófus lett. A hozzá írt leveleiben Pavel atya nagyon éles kijelentéseket tesz az antropozófiáról, de soha nem szidta Belijt, nem szakította meg vele a kapcsolatot. Képes volt megkülönböztetni az embert a tévelygésétől.

Az "ikonosztáz" kézirata

Az “ikonosztáz” kézirata

Pavel atya példájából az következik, hogy nem kell félni a szellemi tekintetben kétes jelenségek vizsgálatától sem, ha ennek célja az igazság feltárása a tévedésben lévők előtt?

Tudja, nem mindenkinek szabad ezt kutatnia. Szükség van megfelelő képességekre és a kísértésekkel szembeni szilárdságra. Valamint a kutatott tárgy iránti szeretetre. A megismerést szokták a házassághoz hasonlítani. Ahhoz, hogy helyesen kutass egy jelenséget, meg kell szeretned, meg kell látnod benne valami jót is. Vegyük például a görög misztériumokat és mítoszokat a feltámadt Dionüszosz istenről. El lehet vetni azt is, mint egyszerű pogányságot, ki lehet mondani, hogy a pogányok sötétségben éltek, de észre is lehet venni a pogány gondolkodásban a feltámadás eszméjének felvillanásait is. Egy dolog a vallási kultusz, ami ellentétes a kereszténységgel, és egészen más a téma filozófiai átgondolása.

Az okkultizmus az ember pozitív vágyának parazitája. Az embernek szüksége van arra, hogy kapcsolatban legyen elhunyt szeretteivel. Ez az értelme az elhunytakért mondott imáknak, panyihidáknak, a proszkomidián is megemlékezünk az elhunytakról. Ez a törvényes út, az okkultizmus azonban törvénytelen utat kínál, ami a pusztulásba vezet: hogy az ember az Egyházon kívül lépjen kapcsolatba velük.

Az elhunyt szeretteinkkel való közösség szükségessége természetes. Következésképpen az ilyen szükséglettel az okkultizmushoz eljutott embernek azt kell megmutatni, hogy miért hibás, miért veszélyes az általa választott út. És ezt csak akkor lehet megmutatni, ha kutatod, vizsgálod az okkultizmust.

Pavel atya munkái, véleményem szerint, azért is értékesek, mivel a “ratio” [“ész”] kultuszának korszakában megmutatja, hogy léteznek más útjai is az igazság megismerésének, és hogyha az értelem elveti a hitet, akkor nem képes megismerni az igazságot.

A láger mint a Krisztushoz vezető út

Miért nem kanonizálták még mindig Pavel atyát újvértanúként?

1933. február 27. Pavel atya Gulágon készült fényképe.

1933. február 27. Pavel atya Gulágon készült fényképe.

A Szinódus és a Kanonizációs Bizottság álláspontja a következő: nem lehetséges egy olyan ember kanonizálásának felvetése, akit egy nem létező ellenforradalmi szervezet létrehozásával vádoltak meg, és aki elismerte, hogy vétkes ebben, még akkor sem, ha később kivégezték. Ez éppen Pavel atya esete. Megvádolták, hogy egy ellenforradalmi monarchikus szervezetet hozott létre, ő pedig nemcsak hogy elismerte a bűnösségét, de mindent magára vállalt, azt vallotta, hogy a szervezet főideológusa volt.

Ezáltal azonban éppenhogy másokat akart megmenteni, de azon mai emberek álláspontja miatt, akik a kanonizálásról döntenek, nem lehet felvetni a kanonizálását. Jelenleg nem lehet, ez a hivatalos álláspont, de az ilyen álláspontok idővel változni szoktak. Ma is sok köztiszteletben álló egyházi ember vélekedik másképp, ők úgy vélik, hogy bár figyelembe kell venni a nyomozás során a letartóztatottról készített ügyiratokat, de azok nem lehetnek döntők e kérdésben.

Úgy vélem, hogy Pavel Florenszkij atya a vértanúk karában van. Nem tagadta meg a hitet, nem tagadta meg a papságot, a  fogolytársai visszaemlékezései szerint mindent türelemmel, zúgolódás nélkül, jó lélekkel viselt el, hirdette Isten igéjét azoknak, akik készek voltak annak meghallására. Sőt, a lágerben felajánlották neki, hogy Csehországba távozhat és találkozhat a családjával, de ezt visszautasította.

A forradalom után két lelki gyermeke Csehországba emigrált, és egyikük irgalmasnővér lett, az idős csehszlovák elnököt, Masarykot ápolta. Masaryk jól ismerte és szerette az orosz kultúrát, és a nővér bizonyára mesélt neki Pavel atyáról, ezért az elnök azt javasolta, hogy forduljanak a szovjet kormányhoz azzal a kéréssel, hogy engedjék szabadon Pavel atyát és engedélyezzék számára, hogy családjával Csehországba mehessen.

A családot, amely Szergijev Poszadban élt, értesítették erről a lehetőségről. Anna Mihajlovna fel is kereste férjét a lágerben, és mindent el is mondott neki, majd megírta ezt levelekben is. De 1934-ben ő mégis visszautasította ezt. Nem tudok más olyan esetről, amikor a fogoly visszautasította a lehetőségét, hogy elhagyja a lágert. Ez arról tanúskodik, hogy ő a fogságára nem valamiféle politikai represszió következményeként tekintett, hanem mint a Krisztushoz vezető útjára.

Andronyik igumennel Leonyid Vinográdov beszélgetett.

Andronyik (Trubacsov) igumen, Pavel Florenszkij atya unokája

Andronyik (Trubacsov) igumen, Pavel Florenszkij atya unokája

Andronyik (Trubacsov) igumen. A moszkvai Állami Történelmi-Levéltári Intézetben végzett, majd a Moszkvai Teológiai Szemináriumban tanult. A Moszkvai Patriarchátus Kiadói Osztályán dolgozott. 1990-től a moszkvai teológiai iskolák docense. 1993-1997 között Pavel Florenszkij atya örökségét tanulmányozó és restauráló központ igazgatója. 1997-ben Moszkvában megalapította a Pavel Florenszkij múzeumot, amelynek igazgatója. 2011-ben Szergijev Poszadban létrehozta a Tudomány és az Orthodox Kultúra Pavel Florenszkijről elnevezett Alapítványát.

Forrás: www.pravmir.ru

 

[1] Vaszilij Vasziljevics Rozanov (1856 – 1919) – orosz vallásfilozófus, irodalomkritikus és publicista.

[2] Andrej Belij orosz író, költő, kritikus, az orosz szimbolizmus egyik fő alakja.

Reklámok