GEORGIJ MITROFÁNOV ATYA: SZENT TYIHON PATRIARCHA, 6. RÉSZ

Murom, 1919

Ereklyefeltárás, Murom, Úrjelenése székesegyház, 1919.

Néhány szót kell szólnom arról, hogy mi történt 1919-ben. Úgy tűnhetne, hogy ez az az év volt, amikor a bolsevik rezsim helyzete különösen sérülékennyé vált. Ellenzőinek – akik sajnos meglehetősen kevesen voltak – ellenállása egyre erősödött, és a kérdés már a rezsim – tisztán politikai értelemben vett – túléléséről szólt. Ennek ellenére az 1919-es év az az időszak volt, amikor a bolsevik kormányzat által folytatott vallásellenes politika, úgy fogalmaznék, teljesen bestiális, fantazmagórikus méreteket öltött. Próbáljuk magunkat beleélni abba a korba: az ország már egy éve teljes káoszban van, ömlik a vér, terebélyesedik a polgárháború, az emberek többsége nem él, hanem túlél…

Az emberek már megszokták, hogy a papság, amely soha nem tartozott a legtiszteltebbek közé, de a legvédtelenebb volt az orosz polgárok között, a bolsevik leszámolások áldozatává válik- Ekkor váratlanul, 1919. február 16-án megjelenik a Jogi Népbiztosság határozata az ereklyék kötelező szervezett feltárásáról. Miért? Miért foglalkoznak a bolsevikok, akik az ateizmust hirdették, a parasztok által valamiért tisztelt, de a bolsevikok számára nyilvánvalóan semmi jelentőséggel nem bíró szentek, rég meghalt keresztények ereklyéi állapotának vizsgálatával?

Meghozták ezt a határozatot és meglehetősen következetesen kezdték el megvalósítani. De már másnap, február 17-én Tyihon patriarcha utasítást adott az egyházmegyés főpapoknak a szent ereklyék feletti gúnyolódás megakadályozásáról, ha ezt szükségesnek és lehetségesnek tartják. A patriarchának a bolsevik határozatra adott ilyen gyors reakciója arról tanúskodik, hogy a történések benne is aggodalmat keltettek.

Mit is jelentett ez a gyakorlatban? A gyakorlatban ez az egyházi életünkben sok évszázada meglévő és gyakorlatilag napjainkban sem megoldott probléma meglétét jelentette. Mármint az orthodox keresztények számára. A bolsevik határozat egyáltalán nem volt véletlen. Itt már érezhető volt azon,  papságukat megtagadott papok, az egyházi életben szemmel láthatóan járatos orthodox keresztények professzionális konzultációjának hatása, akik átálltak a bolsevikokhoz, akik tudták, hogyan lehet nagyon komoly csapást mérni az Egyházra.

Mit akartak tehát a bolsevikok? Nagyon is tisztában voltak azzal, hogy az orosz orthodox nép egy jelentős része számára, amely gyakran a Szent Háromságot Jézus Krisztus, az Istenszülő és Szent Miklós hármasának vallja, amely, ahogy Pobedonoszcev a 19. század végén írta, egyetlen imát ismer, a Mi Atyánk-ot, de azt az is hibásan mondja, eltorzítva így az ima értelmét, hogy az orosz orthodox keresztények jelentős, megkeresztelt, de meg nem világosodott része számára az ereklyetisztelet a spirituális élet egyik legfontosabb elemét alkotja. Sőt, ezen orthodox keresztények döntő többsége számára nyilvánvaló volt, hogy a szentek ereklyéi természetesen mind romlatlanok, mert ha az ereklye nem romlatlan, akkor az már nem ereklye, a csontok pedig nem szent csontjai. Arról, hogy ez a hiedelem mennyire mélyen gyökerezett sokak tudatában, Dosztojevszkij Karamazov testvérek regénye tanúskodik, amikor a romlás jeleinek megjelenése Zoszima sztarec testén kételyt ébresztett a sztarec igaz volta iránt. Pedig ő gondolkodó orthodox keresztény volt.

Nem csak a bolsevikok, de a teológiai műveltséggel rendelkező emberek is tudták, hogy sok ereklye nem romlatlan, bár a néphit romlatlanként tiszteli azokat. Sok pap, félve, hogy megbotránkozást visz a hívők tudatába, hogy csökken az ereklyéhez járuló zarándokok száma, tudatosan figyelmen kívül hagyták a dolgok valós állapotát, és hirdették, hogy egyik-másik valóságosan enyészetnek indult ereklye romlatlan maradt. Ezért a bolsevikok úgy gondolkodtak, hogy ha az ereklyéket nyilvánosan feltárják és demonstrálják, hogy a romlatlannak hitt ereklyék romlottak, ez nagyon komoly csapást fog jelenteni az egyszerű orosz nép alapvető elképzeléseire, vallási életére. Sőt, így alapot nyerhetnek arra, hogy hamisítással, csalással vádolják meg a papságot, Ha pedig az ereklyék feltárása durva, szándékosan szentségtörő módon történik meg, akkor ez ki fogja váltani a legaktívabb keresztények ellenállását, ami okot ad az ellenük foganatosítandó repressziókra és annak demonstrálására, hogy az Egyház aktív ellenforradalmi erő. De ami a legfontosabb: ez a blaszfémia várhatóan nagyon sok keresztény számára kísértést fog jelenteni, hiszen a szentségtörőket aligha fogja mennyből lecsapó villám leteríteni. Vagyis az akció lényegében arra irányult, hogy kihasználván a szentek és a szent ereklyék tiszteletével kapcsolatos népi hiedelmet és műveletlenséget, botrányt és kísértését vigyenek az egyházi emberek közé. Remélem senkinek sem kell elmagyaráznom, hogy az ereklyék romlott vagy romlatlan állapotának semmi köze nincs ahhoz, hogy mely szenteket tiszteljük, a szent még az ereklye teljes hiánya esetén is kanonizálható, az ereklyék lehetnek romlatlanok és nem romlatlanok, és ennek semmi jelentősége sincs.

De akkoriban sokan másképp gondolkodtak. Pedig már a 19. században felvetették, hogy meg kellene szüntetni minden, az ereklyék romlatlanságának imitálására irányuló próbálkozást: például az ereklyetartóban csak néhány csont található, de a koporsó-ereklyetartó ember nagyságú, ezért abban tömítést helyeznek el, istentiszteleti ruhával takarják le, és így azt a benyomást keltik, hogy a koporsóban teljes emberi test fekszik. A szentek ereklyéi kizárólagos romlatlanságára vonatkozó hiedelem szertefoszlatását sokan azért is szükségesnek tartották, mert a romlatlanságnak lehet teljesen természetes magyarázata is. Létezik olyan fogalom, hogy a test halál utáni természetes mumifikálódása. A kérdést tehát már akkor felvetették, de a megcsontosodottság, az a félelem, hogy zavart okozna a nép lelkében, megakadályozta a főpapokat abban, hogy az egész 19. század folyamán bármit is tegyenek ebben a kérdésben. A bolsevikok pedig kihasználták a helyzetet.

A patriarcha utasításának már nem lehetett semmi jelentősége, mivel az ereklyék feltárása széles körben megindult, 1920 őszéig 63 nyilvános ereklyefeltárást tartottak, mégpedig Oroszország különböző részein, természetesen ott, ahol a hatalmat a bolsevikok tartották kézben.

Radonyezsi Szent Szergij ereklyéinek feltárása a Lavrában. Sok helyen a papokkal végeztették el az ereklyék feltárását és jelenlétükben leplezték le a nép előtt a “csalást”. Az ereklyefeltárások még a 30-as években is folytak (korabeli propagandafelvétel).

Tyihon patriarcha próbálkozása, hogy az 1919. április 2-án Leninnek írt levelével megállítsa ezt a kampányt, sehová sem vezetett. Az Egyház presztizse ekkor valóban jelentős mértékben megroppant. Egyúttal pedig sok aktív orthodox keresztény, akiket felháborított az, amit a bolsevikok tettek, repressziók áldozatává váltak. Ez a kampány nagyon sokat elért. Sokakban aláásván az Egyház iránti bizalmat, a bolsevikok egyúttal kiszűrték azokat az orthodox keresztényeket, akik készek voltak a szent ereklyék védelmére, és természetesen leszámoltak velük.

Mindez akkor történt, amikor Kelet felől Kolcsak admirális átfogó támadásban volt, nyáron pedig Délről megindult Gyenyikin tábornok támadása. Ez komoly katonai fenyegetést jelentett a bolsevik rezsim számára, de ők ennek ellenére folytatták ezt a kampányt.

(Folyt. köv.)

Advertisements