Ifjúság és szolgálat

Kirill SzollogubBeszélgetés Kirill Szollogubbal, az Orosz Keresztény Diákmozgalom elnökével

Kirill, Ön nem diák, mégis az Orosz Keresztény Diákmozgalmat vezeti?

Igen, valóban nem vagyok diák. Vaszilij Zenkovszkij atya és Alexander Schmemann atya sem voltak diákok, amikor a Keresztény Diákmozgalmat vezették, ahogy a mozgalom alapítói, annak régebbi generációja sem. Ön tudja, hogy mozgalmunk gyökerei még a forradalom előtti Oroszországba nyúlnak vissza és kapcsolatban állnak az YMCA világszervezettel. Hivatalosan azonban a diákszervezet megalapításának az 1923. októberében a csehszlovákiai Přerovban tartott kongresszust tekintjük. Ezen a gyűlésen nem voltak sokan, alig 50 fő. Fennmaradt a fénykép, ezért látszik, hogy kik voltak ott. E kongresszuson történt meg két nemzedék – az idősebbek és a fiatalok – találkozása. A professzorok nemzedéke, ők olyan emberek voltak, akik még Oroszországban születtek, nőttek fel és tanultak. Sajátos szellemi utat jártak be, majdnem mind átmentek a marxizmuson, majd még a forradalom előtt visszatértek az Egyházba. Ők természetesen 1923-ban nem voltak diákok. A második nemzedék, ők már fiatalabbak voltak, Oroszországban születtek, de nem tudták mindannyian befejezni a tanulmányaikat, külföldre kerültek. Elveszettek voltak, nem tudták, mi legyen belőlük, mit tegyenek, hová menjenek… A mozgalmunk nem tagjainak kora alapján diák, ifjúsági mozgalom, hanem szellemisége, frissessége szerint. A kérdés lényege: mindazok összegyűjtése, akik szeretnék szolgálni az Egyházat, tanúságot tenni az Egyházról, annak egységéről és missziójáról. Éppen ebben fiatal, nem pedig az életkorban. Hasonlóan a Syndesmos-hoz, az orthodox ifjúsági szervezetek közösségéhez, amire inkább az ifjú szellem, az Egyház szolgálatának és megújulásának szelleme jellemző, nem pedig az, hogy kizárólag a fiatalok szervezete. Ezért a mozgalmunk mezdettől fogva diákmozgalom, és az maradt napjainkban is.

Kik a tagjai a mozgalomnak?

Mozgalmunk határait nehéz meghúzni. Tudja: van aki belép a tagságba, van aki nem lép be. Ez nálunk nagyon rugalmas, ezért nem lehet pontosan megmondani, hogy ki tagja a mozgalomnak. Történelmileg az Orosz Keresztény Diákmozgalomnak két központja volt: Közép és Nyugat Európában, de a világháború után a tevékenységének teljessége Franciaországba összpontosult, úgyhogy most azt mondhatjuk, a francia anyanyelvű országokban vagyunk jelen: Franciaországban, Belgiumban, Svájcban. A mozgalom központja hamar Párizs lett, majd a szovjet hadsereg Nyugat-Európa felé való előretörése nyomán minden Franciaországba helyeződött át. Munkánk most francia nyelven folyik.

És Kanada?

Történtek kísérletek arra, hogy létrehozzuk a mozgalom egy-egy központját Kanadában és az USA-ban, ahová a mozgalom sok jelentős tagja költözött, mint pl. Alexander Schmemann atya, Joann Meyendorf atya, Szilveszter (Haruns) püspök, Alekszander Kiszeljov atya és a mozgalom más tagjai. Néhány évig létezett is Amerikában egy központ, de azután megszűnt.

Az Egyház szolgálatának különféle formáit kínáljuk, és tevékenységünk továbbra is többféle irányban zajlik: foglalkozunk a gyerekekkel és a fiatalsággal, szociális munkával, teológiai oktatással, kiadói és felvilágosítói tevékenységgel. Ezek a legfőbb irányok. Ezek napjainkban is aktívak. A mozgalmunk régi, meglehetősen nagy történelme van. Voltak különféle pillanatai, a felemelkedés, fejlődés, a hanyatlás, krízis időszakai. Az 1980-90-es években krízisben voltunk, ami az oroszságunkkal volt kapcsolatban. Mivel a mozgalmunk orosz emigráns közegben jött létre, felmerült a kérdés: mi legyen a gyökereinkkel, mihez ragaszkodjunk inkább: nemzetiségünkhöz vagy az egyházi hagyományhoz.

Kik lettek?

Nyitottabbak lettünk mindenki iránt. Addig a mozgalomba természetesen inkább az orosz emigráns közegből léptek be.

Létezett olyan szabály, hogy a mozgalomba franciák nem léphetnek be?

Nem, hála Istennek, ilyen soha nem volt. Ellenkezőleg, a mozgalom kezdettől fogva vett fel franciákat, például Lev Gillet atyát (a mozgalom 1920-as évek végén tartott kongresszusán mondott erőteljes hatású prédikációjáról [Szent] Mária Szkobtsova anya írt). De kezdetben, mivel a mozgalom élete orosz nyelven zajlott, mindez nagyon természetes volt, hiszen mindenki beszélt oroszul, orosz volt a közeg… Ön is tudja, hogy az orosz emigránsok úgy gondolták, hogy hamarosan visszatérhetnek Oroszországba. Az emberek csak a második világháború idején értették meg, hogy ki kell nyitni a bőröndöt és ki kell pakolni a ruhát. Ennek ellenére, akkoriban az orosz közeg nagyon nagyszámú, élő, aktív volt, és csak az 1970-80-as évekre vált szűk körré. Meg kell jegyezni, hogy kezdettől fogva, a přerovi kongresszustól kezdve a mozgalom tagjai értették, hogy az Orthodoxia nem csak orosz jelenség, hanem egyetemes hit. A mozgalomnak nagyon erőteljes szellemi tapasztalata volt, ami az Egyház katholicitásával volt kapcsolatos.

Kinek a nevével áll kapcsolatban ez a felfogás? Ki fejezte ezt ki a legvilágosabban?

Többen is voltak, de ki kell emelni Szergij Bulgakov atyát, aki mindenkinél korábban értette meg, hogy milyen kihívásokkal fog szembesülni a mozgalom. Szergij atya hangja nagyon erőteljesen hangzott Přerovban. 1923-ban mondta: „Mi itt száműzetésben vagyunk, de itt élünk. Isten éppen azért küldött minket ide, hogy tanúságot tegyünk az Orthodoxiáról Nyugaton. Korunk a személyes felelősség és szabadság jegyében áll. Teljesen új feltételek ezek, a szabadság feltételei. Most semmilyen kapcsolatban nem fogunk állni az állammal. Nehéz lesz, szegények leszünk, már most szegények vagyunk. De éppen ebben van Isten akarata, nekünk pedig meg kell értenünk, hogy ez egy különleges lehetőség arra, hogy tanúságot tegyünk az Egyházról, annak missziójáról és egységéről”.

Az első emigráns hullám, ha jól értem, azt a különleges feladatot tűzte ki maga elé, hogy megőrizze a kultúrát, és természetesen a nyelvet is. De valamelyik nemzedék feladta ezt a célt?

Igen. Most már nincs olyan közeg, ahol oroszul lehetne beszélni. Most az első hullám leszármazottairól beszélek. Azért, mert mint Ön is tudja, azóta még néhány emigrációs hullám volt, és ez napjainkban is tart. De (és ez egy nagyon érdekes jelenség), az emigráció első hulláma és az azt követő hullámok között, lényegében, nem történt meg a találkozás, már a második hullámmal is nehéz volt. Minden új hullám teljesen másféle embereket, világot, célokat hozott.

Az a fogalom, hogy „emigráns közeg” még megmaradt?

A mozgalomban már nem. Átélvén a krízist, megértettük, hogy jövőnk és sorsunk, hogy Franciaországban éljünk, Nyugaton, hogy itt tegyünk tanúbizonyságot az Orthodoxiáról és minden módon segítsük Nyugaton a Helyi Orthodox Egyház létrejöttét. Ekkleziológiai értelemben, mint tudja, a helyzetünk teljesen lehetetlen: Párizsban tíz orthodox püspökség van, három orosz, két görög… Egyúttal azonban, erőnkhöz mérten, továbbra is szolgáljuk Oroszország vallási és kulturális újjászületését (létezik az YMCA-Press kiadó, az „Az oroszországi hívőket segítő Alapítvány”, a „Hírmondó”).

Maradt még valami orosz az Orosz Keresztény Diákmozgalomban?

A történelem, a gyökerek, az örökség. Ez nagyon fontos. 1995-ben, nem is olyan régen, a történelmi „ACER” megnevezéshez (ez az Orosz Keresztény Diákmozgalom francia rövidítése) hozzátettük az „MJO” – „Orthodox Ifjúsági Mozgalom” rövidítést. Éppen azért, hogy megmutassuk, mozgalmunk nyitott minden orthodox iránt, nem csak azok felé, akik származásuk szerint kapcsolatban állnak Oroszországgal, de a franciák iránt (ők nem kevesen vannak; és bizonyos mértékig mi is franciák vagyunk, akik már Franciaországban születtünk, valamit a mi gyerekeink is), a románok, a görögök, minden joghatósághoz tartozók iránt is. Úgy tudtuk ezt megtenni, hogy közben nem vetettük el a mozgalom alapeszméjét, mert a mozgalom kezdettől fogva az akcentust nem a nemzetiségre helyezte. Persze sokan vádoltak ezzel minket. De mégis kezdettől fogva a mozgalom nézetei és céljai nemzetek felettiek voltak. 1934-ben történt meg az első szakadás, tíz évvel a mozgalom létrejötte után egy egész csoport távozott, amely létrehozta a nemzeti alapon szerveződő „Vitézek” [amolyan cserkészmozgalom-féle] mozgalmat. Ők a mozgalmunkat azzal vádolták, hogy nem elég nemzeti szellemű.

Melyik templomba járnak? Mindannyian orthodoxok?

Igen. A mozgalom két egyházközséget alapított. Az elsőt még az 1930-as években. Jevlogij metropolita úgy döntött, hogy a mozgalom székházában egyházközséget alapít, mivel mindenféle támadások érték a mozgalmat, többek között szemrehányások azért, mert elfogadja a protestánsok, az YMCA pénzbeli támogatását. Egyébként a protestánsok támogatták a Teológiai Intézetet is [a híres párizsi Szent Szergij Intézetről van szó – ford. megj.]. Ezért nagyon sokan támadták a mozgalmat az orosz emigrációban, azt beszélték, hogy szabadkőművesek vagyunk stb. Jevlogij metropolita ezért bölcs döntést hozott, megnyitván az orthodox egyházközséget. Ez nem a mozgalom egyházközsége, de a mozgalom mellett működik, a mozgalom épületében. Az egyházközség természetesen nyitva áll mindenki előtt, nem csak a mozgalom tagjai jártak oda. Napjainkban is létezik székházunkban, Párizs 15. kerületében, de továbbra is nagyon orosz maradt. Most is egyházi szláv nyelven szolgálnak és elsősorban a régi nemzedék jár oda, amely egyre inkább távozik már, de amely kimondottan az oroszság megőrzésére helyezte a hangsúlyt. Az 1980-as években a mozgalom Tanácsának gyűlése úgy határozott, hogy egy másik templomot is alapít, amely francia anyanyelvű, a szolgálatokat franciául végzik, hogy megtartsák a fiatalokat, akik azért kezdtek távozni, mert már nem értettek semmit sem. Ez a templom is létezik napjainkban is. A külvárosban van, kicsiny, de szellemiségében nagyon őrzi a mozgalom lelkületét. Nincs ikonosztázionja, nincs kórus sem, az egész templom énekel. Nagyon sok fiatal jár oda, sokgyermekes családok.

Istenszülő Bevezetése templom, Párizs

Párizs, az Orosz Keresztény Diákmozgalom székházában működő orosz egyházközség

Hogyan változott meg a mozgalom élete azután, hogy a Külföldi Orosz Orthodox Egyház egyesült a Moszkvai Patriarchátussal?

Ez számunkra teljesen észrevétlenül zajlott. Történelmileg, bár a mozgalmunk hivatalosan nem kötődik egyetlen joghatósághoz sem, azzal az egyházmegyével álltunk nagyon szoros kapcsolatban, amit Jevlogil metropolita vezetett és amelynek élén ma Gavriil püspök áll, ami a Konstantinápolyi Patriarchátus joghatóságához tartozik (a párizsi orosz Érsekség). A mozgalomnak kevés olyan tagja van, akik a Külföldi Egyházhoz vagy a Moszkvai Patriarchátushoz tartoznának.

Önök „joghatóság-köziek”? Kikhez tartoznak kánoni értelemben?

Igen, a munkánk teljes mértékben „joghatóság-közi”. Ez nagyon fontos, mivel a mozgalom olyan országokban is létezett, ahol saját egyházi joghatóságok vannak (Finnország, Észtország, Bulgária…). Az egyházi hierarchiával való kapcsolat mindig is kérdés volt, mivel a mozgalom kezdettől fogva független volt a püspöktől. A mozgalom mellett létezik egyházközség, amely természetesen függ a püspöktől. Amikor a mozgalom úgy döntött, hogy szeretne saját papot, „lelkivezetőt”, akkor természetesen Jevlogij metropolitához fordult.

De a mozgalom tagjai kánoni értelemben tagjai valamelyik eghyáznak?

Igen, ez attól függ, hogy melyik egyházközségbe járnak. Nem csak az Érsekségbe (az Egyetemes Patriarchátus Nyugat-Európai Orosz Érseksége). Például a kezdetektől fogva létezett egy csoport, amely a Moszkvai Patriarchátus egyházközségébe járt. Ez az egyházközség Párizs központjában van, oda sok tagunk tartozik. Vaszilij Zenkovszkij atya mindig azt szorgalmazta, hogy ne csupán egy joghatósággal keressük a kapcsolatot, hogy szolgálatunk mindenkit segíthessen. Én személyesen az Érsekség tagja vagyok, rendszeresen találkozom Gavriil érsekkel, akit szintén tekinthetünk a mozgalom tagjának. Rendszeresen eljár a gyűléseinkre (sőt még fizeti a tagsági díjat is), ahogy ezt annak idején Jevlogij metropolita tette. Nagyon gyakran tájékoztatom őt a munkánkról.

És ő, mint a mozgalom tagja, szintén tájékoztatja Önt?

Mint a mozgalom tagja, talán igen, de természetesen nem mint érsek, bár az Egyházban mindannyian felelősek vagyunk egymásért.

Mekkora a mozgalom tagságának létszáma?

Ezt nehéz megmondani. Mozgalmunk életének alapvető momentuma az éves gyűlésünk, ahol hetven-nyolcvan ember jön össze, valamint a tábor, amit évente minden júliusban megrendezünk a 7 és 17 év közötti fiataloknak. Minden évben kb. 200 gyermek jön össze, de ők nem csak a mozgalom tagjainak gyerekei. A tábor valójában nyitott más orthodoxok előtt is, bár e táborokban sokat beszélünk a mozgalomról. Később sokan odajönnek hozzánk, mondván: megtetszett nekem, én is szeretnék segíteni a mozgalomban. Nincs hivatalos tagfelvétel, hivatalos belépés. E tekintetben nem vagyunk formális szervezet. Tagdíjat kb. 200 ember fizet. Úgy gondolom, hogy kb. 6-700 ember állhat többé-kevésbé kapcsolatban a mozgalommal Franciaországban és a francia nyelvű országokban. Ez nem sok, de a mozgalom soha nem volt nagyon népes, és valószínűleg nem is lesz.

KIFA, No13(151), 2012. október

* * *

Az Orosz Keresztény Diákmozgalom – (Ру́сское студе́нческое христиа́нское движе́ние, RSZHD) – orosz keresztény (elsősorban orthodox) emigráns fiatalok hozták létre. A vallási-felvilágosító jellegű mozgalom célja az ifjúság egyházi életbe való bevonása, koherens és organikus keresztény világnézet kialakulásának elősegítése valamint orthodox igehirdetők, hitoktatók felkészítése volt. 1923-ban alapult a különféle európai országokban létrejött keresztény diákmozgalmak egyesülése útján.

Az októberi forradalom után és a polgárháború idején kb. 3 millió orosz ember kényszerült elmenekülni a hazájából a bolsevik terror elől. Ezért gyakorlatilag minden európai országban orosz emigráns közösségek jöttek létre, amelyek élén az orosz értelmiség kiemelkedő képviselői álltak. Párizsban a keresztény diákmozgalmat A. Kalasnyikov, Berlinben Szemjon L. Frank és Ivan A. Iljin vezették. Belgrádban a keresztény ifjúsági kör tagja volt Kiprián Kern [későbbi archimandrita, a Szent Szergij Intézet híres tanára], Ny. Zernov, Ny. Afanaszjev, V. Zenykovszkij, Sz. Bezobrazov, az orosz emigráns egyházi értelmiség ismert teológusai, papjai. A mozgalomnak jelentős szerepe volt a prágai orosz emigráció életében is.

A mozgalom 1923. október 1-8 között tartotta első kongresszusát a csehszlovákiai Přerovban, amely kihirdette a mozgalom orthodox jellegét. A kongresszuson az orosz emigráns értelmiség olyan jelentős képviselői vettek részt, mint Szergij Bulgakov atya, Anton Kartasov egyháztörténész, V. Marcinkovszkij és Ny. Afanaszjev teológusok.

Az Orosz Keresztény Diákmozgalom politikán kívül állónak deklarálta magát (tagjai között különféle politikai nézeteket vallók voltak a monarchistáktól kezdve a szocialistákig), azonban elvetette a felekezet-felettiséget és szigorú orthodox-egyházi jelleget választotta, ugyanakkor hivatalosan nem tartozott egyetlen orthodox egyházi joghatóság adminisztratív felügyelete alá sem. A mozgalom központi eszméje az egyházi kultúra és élet átadása volt. Szorgalmazták a különféle egyházi testvériségek létrejöttét. Később azonban a belgrádi Szárovi Szent Szerafim Testvériség kivételével nem terjedt el az a szervezeti forma.

A přerovi kongresszus elnyerte a csehszlovákiai orthodox főpapság áldását: a kongresszuson részt vett Szavvatyij (Vrabec) prágai érsek, Szergij (Koroljov) prágai orosz püspök [Nyugat-Európai Orosz Érsekség], valamint Venjamin (Fedcsenkov) püspök, aki akkor Szavvatyij érsek kárpátaljai vikáriusa volt.

Az Orosz Keresztény Diákmozgalom 1925-ös franciaországi kongresszusán határozzák el a párizsi Szent Szergij Intézet megalapítását, amely az egész orosz emigráció, sőt az Egyetemes Egyház egyik jelentős teológiai központjává vált a XX. században. Az emigráns orosz keresztény fiatalság összefogása érdekében alapítják meg az Orosz Keresztény Diákmozgalom Hírmódóját [A „Vesztnyik”. A közelmúltban digitálisan elérhetővé váltak a korábbi évfolyamok – ford. megj.]. Ez a folyóirat komoly vallás-filozófiai írásokat jelentetett meg és folyamatosan figyelemmel kísérte az Orthodox Egyház szovjet-oroszágbeli helyzetét.

1926-ban az orosz emigráción belüli szakadás a párizsi Érsekség és a Külföldi Szinódus között, negatív hatással volt a mozgalomra, amelyet Jevlogij metropolita, Nyugat-Európai Orosz Orthodox Érsek vett védelmébe. Az 1926-27-es évektől a mozgalom virágzásnak indult, egyre több európai országban alakultak meg csoportjai, amelyek nagyon magas szinten foglalkoztak a gyermekek és az ifjúság nevelésével, aktív pedagógiai tevékenységgel.

Advertisements