Andrej Gyesznyickij: Az egyházmegyéjét perlő pap. Pavel Adelheim atya ügye Pszkovban

Pavel Adelheim atya

Pavel Adelheim atya

Az Egyházzal az elmúlt hónapokban kapcsolatos hangos bírósági ügyek között valahogy észrevétlenül folyik még egy másik per, ami úgy tűnhetne, helyi jelentőségű Pavel Adelheim pszkovi pap a városi bíróságon pert indított saját egyházmegyéje és a Kenetvivő Asszonyok templom elöljárója ellen, ahol valaha ő maga volt az elöljáró. Egyúttal pedig az Igazságügyi Minisztérium Pszkovi Területi Igazgatósága ellen is, amely regisztrálta ezen egyházközség új szabályzatát.

Minden meglehetősen banálisan kezdődött: 2008-ban a püspök felmentette Pavel atyát a templom parochusi tisztségéből, egyúttal pedig kizárták az egyházközségi gyűlésből. Fiát, aki az egyházközség által alapított iskola igazgatója volt, szintén elbocsátották. Ez, sajnos, sok pap sorsa, olyanoké, akik nem találták meg a közös nyelvet a püspökükkel: elvesznek tőlük mindent, amit hosszú éveken át kavicsonként építettek, és átadják az új elöljárónak.

A többség ilyen helyzetben vagy egyszerűen tűr, vagy megpróbálja elrendezni a kapcsolatait a vezetőséggel. Egyedi esetekben más joghatóságba, vagy szakadásba távoznak. Azonban senki nem próbálkozik meg kétségbe vonni a döntést: minek, és hogyan is lehetne ezt véghezvinni? Ez egyrészről mintegy szemben áll a keresztény alázat elvével, másrészről pedig amúgy is hasztalan, hiszen a hatalmon lévők mindig elrendezik maguk közt az ügyeket.

Pavel atya azonban másképp gondolkodott: keresetet nyújtott be a városi bírósághoz, a bíróság pedig a következő évben érvénytelennek nyilvánította az egyházközségi gyűlés azon döntését, amivel Pavel atyát kizárták a tagságból. Ez nem meglepő: akkor senki nem gondolt a papírok megfelelő elkészítésére, jelen nem lévők helyett írtak alá, úgyhogy a bíróság egyszerűen nem ismerhette el a döntés érvényességét. Később a városi bíróság határozatát megerősítette az egyházi bíróság is, amit egyébként csak Kirill patriarcha idején állítottak fel, és valójában Pavel atya ügye volt az első, amivel ez a bíróság foglalkozott.

Úgy tűnhetne, hogy az ítélet Pavel atya javára dőlt el. De minek? Ugyan visszakapta tagságát az egyházközségi gyűlésben, de senki nem adta vissza neki a parochiát. Az új parochust pedig, aki a csalást lehetővé tette, senki nem büntette meg, nem beszélve a püspökről, aki jóvá hagyta az akkori döntést.

Ez a helyzet egy évig állt fenn, amikor az Orosz Orthodox Egyház egyházközségei elfogadták az új egyházközségi típus-szabályzatot. Ennek lényege az, hogy az egyházközségek elveszítették minden önállóságukat, és gyakorlatilag teljesen a püspök közvetlen irányítása alá kerültek, aki bármelyik pillanatban saját belátása szerint válthatja le mind a templom parochusát, mind pedig az egyházközségi gyűlés tagjait. Lényegében a szigorú „hatalmi vertikál” létrehozásáról, pontosabban a Moszkvai Patriarchátusban már régóta létező gyakorlat hivatalos törvényesítéséről volt szó.

Azonban nem lehetett egyszerűen rendeletileg kihirdetni az új szabályzatot: az oroszországi törvények szerint a társadalmi és vallási szervezetek (esetünkben az egyházközség) szabályzatát csak maga a szervezet változtathatja meg, tagjainak gyűlésén (az egyházközségi gyűlésen). Ezért minden egyházközségben megtartották a megfelelő gyűléseket, amelyek általában egyhangúlag és minden vita nélkül elfogadták az új szabályzatot. Hiszen végső soron amúgy is ez a kialakult gyakorlat és így vagy úgy, de megfelelt, legalábbis a legkisebb rossz elve alapján (a főpappal való konfliktus kétségtelenül nagyobb rossz lenne).

Teljesen másképp alakultak azonban az események a Kenetvivő Asszonyok egyházközségben. Az egyházközségi gyűlés tagságának többsége, köztük Pavel atya, nem akarták változatlan formában elfogadni az új szabályzatot, és az átszerkesztéséről határoztak, lényegében érvényben hagyván a régi szabályzat normáit, ami szerint a parochia önálló közösség. Hivatalosan minden egyházközségnek joga lett volna ehhez, de a Moszkvai Patriarchátus más egyházközségei nem mertek élni ezzel a jogukkal (összehasonlításképpen: Georgij Tyitov barnauli pap, aki szintén nem fogadta el ezt a szabályzatot, a Külföldi Orosz Orthodox Egyház egyik, más helyi egyházak által el nem ismert irányzatához csatlakozott).

2011 nyarán Pavel atyát újból bíróság elé idézték, most az egyházmegye elé. Választás elé állították: vagy megszavazza az új szabályzatot, vagy pedig kizárják az egyházközségi gyűlésből. A fentről leküldött szöveg semmiféle megváltoztatását nem engedélyezik, a szavazás célja pedig egyáltalán nem az, hogy döntést hozzon, hanem hogy kimutassa az „egyet nem értőket” és a „sajátjainkat”. Pavel atya ebbe nem ment bele: „úgy véltem, hogy az egyházközségi gyűlésben megfogalmazott véleményem érdekli az Egyházat”. Az egyházi bíróság úgy határozott: a papot szolgálaton kívül helyezi (ténylegesen elbocsátja) és kizárja az egyházközségi gyűlésből. A gyűlés megújított tagsága (több más tagot is kizártak belőle) pedig gyorsan elfogadta az új szabályzatot.

Éppen ezt a döntést kérdőjelezte meg Pável atya a világi bíróság előtti eljárásban, amelynek első körében veszített: a városi bíróság most teljes mértékben visszautasította a keresetét. Pavel atya azonban nem esik kétségbe és blogjában pontosan megjelentet minden, az üggyel kapcsolatos anyagot. És fogalmazza a fellebbezést, amit a Területi Bíróság elé fog benyújtani…

Ez a makacsság még azon klerikusok számára sem érthető, akik maguk is szenvednek az egyházmegyei önkény miatt, de inkább az alázatot és az engedelmességet részesítik előnyben a nyílt harccal szemben. Itt azonban ismerni kell Pavel atyát. 1938-ban született német telepesek családjában. Apját a háború idején kivégezték, majd hamarosan anyját is letartóztatták, ezért a fiú gyermekotthonban nőtt fel. 1956-ban vették fel a szemináriumba, de három évvel később, a hruscsovi egyházüldözés tombolása idején politikai váddal kizárták. 1964-ben szentelték pappá, Üzbegisztánban szolgált, de öt évvel később vallási szamizdat terjesztése miatt letartóztatták. Három év lágerre ítélték, amit le is töltött. A lágerben elveszítette a jobb lábát. 1976-óta a pszkovi egyházmegyében szolgált.

Túl sokat megélt már, hogy féljen valakitől vagy keresse bárki kegyeit. Ami pedig a legfontosabb, a jogvédő mozgalom példáján győződött meg arról, hogy lassú víz partot mos. Első pillantásra úgy tűnhet, hogy a szovjet korszak disszidensei fejjel mentek a falnak, amikor skrupulózusan védelmezték a jogaikat a rendszerrel szemben, amely számára az „emberi jogok” csupán külső használatú frázisok voltak. Igen, tízből kilenc esetben veszítettek, és az áldozat mindig aránytalannak tűnt…

De hogy végül ki győzőtt… erről éppen Pavel atya ügye gondolkodtat el minket.

A szerzőről:

Andrej Gyesznyickij, bibliakutató, az Institute for Bible Translation moszkvai irodájának munkatársa

A szerző orosz nyelvű bibliográfiája:

http://www.bogoslov.ru/persons/28290/index.html

Forrás: http://russ.ru/pole/Svyaschennik-suditsya-so-svoej-eparhiej

Advertisements