Keresztényeket raboltak el a Gázai övezetben

A Gázai övezetben öt orthodox keresztényt raboltak el, akikről feltételezik, hogy erőszakkal áttérítették őket az iszlámba.

Rokonaik szavai szerint a 24 éves Ramez Amas, a 32 éves Heba Abu Davud és három leányát egy iszlám csoport elrabolta és erőszakkal áttérítette az iszlámba.

A gázai Zeitun körzet templomának hívei tagadják annak lehetőségét, hogy az elrabolt személyek önként tértek volna át az iszlámra.

Az egyházközség már felszólította a Hamasz hatóságokat, követelvén az elraboltak szabadon engedését. Az elrabolt asszony anyja elmondta, hogy amióta lánya a gázai Iszlám Egyetemen tanult, folyamatosan erős nyomás alatt állt a muszlimok részéről, hogy tagadja meg a kereszténységet.

A történteket több hivatalos személy kommentálta, akik szerint az eltűnteket senki nem kényszerítette arra, hogy vallást váltsanak. A gázai Palesztin Emberi Jogi Központ jogi részlegének vezetője az újságíróknak elmondta, hogy mind az öt személy önkéntesen tért át az iszlámra.

Pravmir.ru

Advertisements