A keresztények nem tudták nem védelmezni a szentélyeiket, bár az erők nem voltak egyenlőek

A suja-i vérengzésben meggyilkolt keresztények emlékműve

Leninnek a suja-i eseményekről írt levele 90. évfordulójára

90 évvel ezelőtt, március 19-én írta meg Vlagyimir Lenin a „Politbürő tagjainak a Suja városban történt eseményekről és az Egyház iránti politikáról” c. levelét, amely indokává vált az egyházi vagyon elkobzására irányuló kampánynak és számos áldozattal járt a szentélyeket védő főpapság, papság és világiak részéről.

A bolsevikoknak az egyházi vagyon elkobzása során követett céljairól, az Egyháznak az éhezők megsegítésében betöltött szerepéről Olga Jurjevna Vasziljeva egyháztörténésszel, professzorral, a történettudományok doktorával beszélgettünk.

Olga Jurjevna, 90 éve írta meg Lenin azt a levelét, amely az Egyház elleni újabb támadás kezdetévé vált. Akkoriban sokan hittek abban, hogy az egyházi vagyon elkobzásával a bolsevikok az éhínség áldozatait akarják megsegíteni, azonban Lenin a helyzetre kezdettől fogva úgy tekint, mint amely csupán kedvező alkalmat nyújt az Egyház elleni támadásra. Mennyire volt „sikeres” az egyházi vagyon elkobzására irányuló kampány a bolsevikok nézőpontja szerint? Hiszen nem voltak képesek lerombolni az Egyházat, sem azt az összeget összegyűjteni, amire számítottak… 

Lenninnek a „Politbürő tagjainak a Suja városban történt eseményekről és az Egyház iránti politikáról” írt, 1922. március 19-én kelt levelében a hatalom cselekvésének két iránya tárul fel. Az első: politikai kampány az Egyház ellen. Lenin e levelében találhatjuk meg híres szavait az Egyház lerombolásának szükségességéről: „Számunkra éppen ez a pillanat tűnik nem csak kizárólagosan kedvezőnek, de általában az egyetlen pillanatnak, amikor 100-ből 99 esélyünk van arra, hogy teljes sikerrel verjük szét az ellenséget és biztosítsuk magunknak a számunkra szükséges pozíciót hosszú évtizedekre” .

Az egyházi vagyon elkobzásának másik célja gazdasági volt. Ugyanebben a levelében Lenin a következőket írja: „Bármibe is kerül, a lehető leghatározottabb és leggyorsabb módon véghez kell vinnünk az egyházi értékek elkobzását, amivel egy többszáz milliós aranyrubeles alapot biztosíthatunk magunknak”. A bolsevikok elképzelései az Egyház gazdagságáról túlzók voltak, de valamiért Trockij úgy vélte, hogy a lavrákban és monostorokban többszáz millió aranyrubel található. A pénz a bolsevikoknak az országon belüli hatalmuk megerősítésére és nemzetközi tevékenységre kellett, például a génuai (genovai) konferenciára, ahol tárgyalásokra készültek az Oroszországi Szocialista Szövetségi Szovjet Koztársaság elismertetéséről.

Azonban a bolsevikok problémákkal szembesültek és az egyházi vagyon elkobzására irányuló kampány sem politikai, sem gazdasági tekintetben nem volt sikeres. Ezzel együtt jól emlékeznünk kell arra, hogy e kampánnyal kapcsolatosak a hatalomnak az Egyház „élőegyházasokra” [a GPU által kiprovokált, a bolsevikokat ideológiailag igazoló pszeudo-egyházi irányzat – ford. megj.] és patriarchai egyházra való megosztására irányuló cselekedetei. Az egyházi vagyon elkobzására irányuló kampány kezdeteinél álló Trockij nagy jelentőséget tulajdonított az egyház megosztására irányuló következetes cselekedeteknek. A nyilvánosságra hozott dokumentumok tanúbizonysága szerint Trockij nagyon jól ismerte az „élőegyházasok” értékét, „korszakváltó pópáknak” nevezte őket, és tudta, hogy hamarosan ők is a bolsevikok ellenségeivé válnak. Ismert, hogy az Egyház megosztására irányuló cselekedetek szintén sikertelenek voltak, mivel a hívők többsége Tyihon patriarchát támogatta és nem követte az „élőegyházas” álpapokat.

Önmagában a feladat, amit az Egyház ellenségei kitűztek maguk elé, meglehetősen nagyszabású volt. Lenin levelét olvasva még most is minden normális emberben borzongást kelt az a cinizmus, amely áthatja az éhínség felhasználásáról szóló szavakat: „Éppen most, és csak most, amikor az éhező vidékeken embereket esznek, amikor az utakon tetemek százai, ha nem ezrei fekszenek, vagyunk képesek (és ezért kötelesek) végrehajtani az egyházi vagyon elkobzását a legvadabb és legkegyetlenebb energiával, nem állva meg semmilyen ellenállás letörése előtt” . A vagyon elkobzása olyan project volt, amelynek „sikeressége” más eredményeket hozhatott a hatalomnak. Szerencsénkre a bolsevikok nem voltak képesek teljesen megvalósítani elgondolásukat.

Lenin levele és az egyházi vagyon elkobzása körül kialakult helyzet elvezetett gyakorlatilag több ismert moszkvai pap, Venjámin (Kazanszkij) pétervári metropolita halálához, Tyihon patriarcha letartóztatásához és az élőegyházas Legfelsőbb Egyházi Hivatal létrehozásához, amelynek sikerült megszereznie az Egyházon belüli hatalmat. Egy évszázaddal később meg lehet-e nevezni azokat az okokat, amelyek következtében az Egyház életben maradt ilyen nyomás ellenére? 

Kérdésében az Egyház azon szellemi vezetőinek neveit említi, akik készek voltak megtenni minden lehetségest, hogy segítsenek az éhezőknek. Venjámin metropolita kész volt önkéntesen feláldozni a papság és a hívek adományait az éhezők javára. Ha visszaemlékszünk a perében elhangzott vádakra, Venjámin metropolitát éppen azzal a váddal végezték ki, hogy akadályozta az egyházi vagyon elkobzását. Ebben a perben az Egyház képviselőit védő híres ügyvéd, Jákov Gurjevics arra figyelmeztette a hatalmat, hogy új vértanúk megszületését segíti, hiszen a vértanúk véréből egyre újabb és újabb hitvallók és vértanúk támadnak. A történelem megmutatta, hogy a hatalom az Egyház szellemi vezetőinek megsemmisítését akarta, nem pedig az éhezők segítését. E politikai perekben a hatalom eltávolította az akkori oroszországi élet legerősebb és legjelentősebb szellemi vezetőit. A kampány célja az volt, hogy olyan csapást mérjen az Egyházra, amelyből nem lesz képes többé magához térni. Éppen ez a magyarázata a papság és a püspökök elleni nagyszámú pereknek, amelyekről Ön említést tett. Az egyetlen kivétel ekkoriban Tyihon patriarcha volt, akit Lenin kérésére „nem piszkáltak”, mivel a hatalom a génuai konferenciára készült.

Általában elmondhatjuk, hogy a múlt század 20-30-as évei, ahogy azt sok kollégám megállapította már, az Egyház szellemiségének legdicsőbb példáját mutatják fel, amikor egymás után támadtak az új vértanúk. Úgyhogy a választ arra a kérdésre, hogy miért nem pusztult el az Egyház, a Megváltó szavaiban találhatjuk meg: „erre a sziklára építem egyházamat, s az alvilág kapui sem vesznek rajta erőt” (Mt. 16,18). Az Orosz Egyház XX. századi történelme újra megerősíti Krisztus szavainak igazságát.

Az egyházi vagyon elkobzása során a hívők nem egyszer álltak ellen (a Suja-ban és más városokban történt események), saját életüket kockáztatva védték szentélyeiket. Ezeket a megmozdulásokat a hatalom gyakorlatilag a széleskörű üldöztetések elindítására használja fel. A szentélyek védelme kezdettől fogva sikertelenségre volt ítélve, a hívők ellenállása történelmi távlatból szükségtelen volt? 

Én egy kicsit másképp helyezném el a hangsúlyokat a válaszomban. Ön azt mondta, hogy a hívők felléptek a szentélyek védelmében, de ma kevesen gondolkodnak el azon, hogy a keresztények helyesen cselekedtek, amikor védelmezték szentélyeiket, még ha az erők egyenlőtlenek is voltak. A bolsevikok a vagyont titokban kezdik elkobozni, és a suja-i események abban a pillanatban történtek, amikor az egyházi vagyon elvételére irányuló csendes kampány már javában folyt. Az események teljes kronológiája jól követhető az „Orosz Orthodox Egyház és a kommunista állam. 1917-1941” (Moszkva, 1996. Издательство Библейско-Богословского института св. Апостола Андрея) c. kiadványban, amit kollégáimmal készítettünk, valamint több más munkában is.

Ha visszaemlékszünk az események menetére, látjuk, hogy a bolsevikoknak nem volt szükségük az éhező népet segítő Egyházra. Tyihon patriarcha létrehozta az Éhezőket Segítő Bizottságot, amely az ország történelmében először fordul más keresztény felekezetek képviselőihez azzal a kéréssel, hogy segítsenek az éhínség miatt haldokló Oroszországnak. Szent Tyihon egy sor körlevelet is kiadott azon 1922. február 28-i körlevele előtt, amelyben arra hívja fel a hívőket, hogy áldozzanak fel minden egyházi vagyont az eucharisztikus (megszentelt) edények kivételével.

Az egyházi kánonok szerint az egyházi vagyont csak két esetben szabad feláldozni: a foglyok kiváltására és az éhezőknek a haláltól való megmentésére, ha már minden más lehetőség kimerült.

A bolsevikok nagyon jól tudtak ezekről a dolgokról. Nem egyszer írtam már arról, hogy Lev Davidovics Trockij kitűnően ismerte az Orthodox Egyház teológiájának alapjait és aprólékosan kidolgozta az egyházi vagyon elkobzásával kapcsolatos kérdéseket. 1922. február 23-én hozzák nyilvánosságra V. M. Molotovnak, az Orosz Kommunista Párt titkárának a Komm. Párt kormányzósági bizottságainak szóló utasítását az egyházi vagyon elkobzására irányuló kampány aktivizálásáról”, amelyben Molotov arról ír, hogy a szovjethatalom számára elfogadhatatlan az egyházi értékeknek a hívők és a papság általi önkéntes átadása: „A templomok vagyona elkobzására irányuló kampány túlságosan gyengén és erőtlenül zajlik. A papság egy része bizonyos engedményeket tett. De ha a mozgalomba nem lesznek bevonva jelentős munkás és paraszttömegek, a papság politikai győztesként kerülhet ki”. 

Ha megnézzük a szovjethatalom 1921. decembere és 1922. februárja közötti cselekedeteit, láthatjuk, hogy a bolsevikok következetesen azon munkálkodnak, hogy az Egyházból ellenségképet alkossanak. Éppen ezért fejtették ki a patriarchára a végső nyomást, követelvén az eucharisztikus edények átadását. Ebbe Szent Tyihon már nem mehetett bele, ezért az 1922. február 28-i levelében a patriarcha részletesen kifejti az Egyháznak az éhezők megsegítésére végzett tevékenységét, valamint azokat az okokat, amik miatt nem engedheti meg, még kevésbé adhat áldást a szent eucharisztikus edények átadására. Ez a kicsiny epizód által megérhetjük, hogy a hatalom célja éppen az volt, hogy kialakítsa az Egyháznak mint az éhezők megsegítését visszautasító ellenségnek képét. Ismert, hogy a valóságban az elkobzott egyházi vagyonból az éhezők végül csupán 2 millió rubelt kaptak.

Még egyszer hangsúlyozom: azok a kombinációk, amelyeket Trockij az Egyházi Vagyon Értékesítése Bizottsága elnökeként kialakított, teljes mértékben kiegyensúlyozottak és józanok voltak. Ezek az emberek kiválóan tudatában voltak, hogy kivel van dolguk és hogyan kell viselkedniük ilyen helyzetben.

religiare.ru

Advertisements