Szent Anatolij odesszai metropolita, újvértanú

Január 23-án az Orthodox Egyház Szent Anatolij (Griszjuk) odesszai metropolitára, újvértanúra emlékezik

Anatolij újvértanú 1880-ban született a Volhíniai Kormányzóság Kremenc falujában, a Kremeneci Járási Kincstári hivatal pénztárosa családjában és a keresztségben az Andrej (András) nevet kapta. 1900-ban végezte el a Volhíniai Teológiai Szemináriumot, majd felvételt nyert a Kijevi Teológiai Akadémiára. 1903-ban Anatolij néven szerzetessé nyírták és még ugyanebben az évben szerzetesdiakónussá, majd egy év múlva szerzetespappá szentelték. 1904-ben, az Akadémia elvégzése után az Akadémián maradt az általános egyháztörténelem tanszéken. Rendkívül tehetséges ember volt, szorgalmasan készült a tudományos pályára. Azonban a kor másmilyen pályát készített a számára: az üdvösség útját a megpróbáltatásokon és a szenvedéseken keresztül.

Anatolij szerzetes 1905-1906 között Konstantinápolyan kutatott. Munkája eredményeként született meg a „Történelmi vázlatok a szír szerzetességről a VI. század közepéig” c. tudományos kutatás. Ezért a munkájáért 1911-ben elnyerte a teológia magisztere címet és a neves egyházi tudományos kitűntetést, a Makarij metropolita-díjat. Tehetségét nagyra értékelte Antonij (Hrapovickij) érsek is, aki így írt róla: „Anatolij szerzetespap… tehetséges… széleskörű ismeretekkel rendelkező oktató. Nem csak a történelemben látja át szabadon az egyházi élet eseményeit, de járatos a teológiában is… Szigorúan követvén az orthodox tanítást, Anatolij atya… bátor gondolkodású és nem rabja a tankönyvi megfogalmazásoknak, hanem kialakult tudósként képes kezelni azokat”.

1911-ben Anatolij atya archimandrita címet kapott, 1912-ben pedig kinevezték a Kijevi Teológiai Akadémia rendkívüli professzorává, majd még ugyanabban az évben a Moszkvai Teológiai Akadémia felügyelőjévé és rendkívüli professzorává. 1913-ban elnyerte a Kazanyi Teológiai Akadémia rektori tisztségét és még ugyanebben az évben csisztopolszki püspökké, a kazanyi egyházmegye vikáriusává szentelték.

A bolsevikok 1917-es hatalomátvétele után megkezdődött a keresztényüldözés. 1918-ban a szovjet kormány rendelete alapján bezárták az összes egyházi oktatási intézményt. 1918 őszén a Tyihon patriarcha mellett működő Legfelsőbb Egyházi Hivatal azt tanácsolta Anatolij püspöknek, hogy éljen azzal a lehetőséggel, miszerint a szovjethatalom engedélyezte a magánúton történő vallásoktatást és próbálja meg így megőrizni az Akadémiát. A Kazanyi Kormányzóság oktatási osztályának vezetője engedélyezte a teológiai magániskola működését. A Teológiai Akadémia korábbi épületét államosították, így az oktatás a professzorok lakásán történt, az akadémiai tanács pedig a rektor, Anatolij püspök lakásán ülésezett.

A püspök rendszeresen levelezett Szent Tyihon patriarchával, tanácskozott vele és áldását kérte az akadémiai élettel kapcsolatos döntéseihez, és tájékoztatta a patriarchát minden fontosabb eseményről. 1921-ben a Cseka ellenőrzése alá vonta Tyihon patriarcha levelezését és hozzáférést szerzett minden, a patriarchai irodába érkező hivatalos dokumentumhoz. 1921 márciusában a Cseka tanulmányozta Anatolij püspöknek a teológiai magániskola tevékenységét érintő leveleit, ami után Spicberg Cseka-vezető levelet írt a Jogi Népbiztosság 8. osztálya [az ún. „likvidációs” osztály, amelynek feladata az egyházi intézmények felszámolása volt] vezetőjének, Kraszikovnak: „Anatolij püspök és Tyihon patriarcha közötti levelezésből kitűnik, hogy Kazanyban még most is működik a Teológiai Akadémia, amely a patriarcha eszmei és szolgálati irányítása alatt áll… úgy véljük, hogy a maradiságnak szellemi-adminisztratív központ által irányított ilyen tűzfészke Kazanyban nem kívánatos… Kérjük, intézkedjenek a nevezett intézmény további tevékenységének megakadályozása érdekében”. Ennek következtében Anatolij püspököt letartóztatták és egy év kényszermunkára ítélték.

Szabadulása után 1922-ben Szamara püspökévé nevezték ki. 1923 február 24-én a püspöknél házkutatást tartottak, amely során az OGPU munkatársa a fiókjából egy köteg szovjetellenes röplapot vett elő (amelyeket saját maga helyezett oda), ezért a püspököt még aznap éjjel letartóztatták.

A kihallgatás során a püspök a szöveget elemezve bebizonyította, hogy hamisítvány és nem ő a szerzője. Ennek ellenére hónapokig maradt a börtönben. Szabadulása után érseki rangot kapott. Nemsokára, szovjetellenes rémhírek terjesztésének vádjával újból letartóztatták és három évre Türkméniába, Krasznovodszk városba száműzték.

A száműzetésből az érsek így írt Brilliantov egyháztörténésznek: „… most nem annyira a régi egyházi történelmet tanulmányozzuk, mintsem áldozataivá válunk a legújabb orosz egyháztörténelemnek… Csináljuk a történelmet, nem pedig leírjuk azt… Hogy mikor csendesedik le a felháborodott tenger, mikor jut túl a megpróbáltatásokon… Egyházunk, csak az Úr Isten előtt ismert…”

1927-ben, a száműzetés befejezése után Anatolij érsek visszatért Szamarába, majd a Szent Szinódus állandó tagja lett. 1927-ban nevezték ki odessza főpapjává. 1932-ben metropolita rangot kapott.

1936-ban Anatolij metropolitát letartóztatták. A kihallgatások befejeződése után a metropolita látván, hogy a nyomozati anyagban ugyanazok a vádak maradtak meg, amiket, úgy vélte, a kihallgatások során megcáfolt, panaszt nyújtott be az ügyészségen, amelyben tagadta, hogy az egyházmegyéje templomainak majdnem teljes bezárásáról mondott kritikája szovjetellenes tevékenység és szovjetellenes hangulatok kifejeződése lenne.

1937. január 21-én a Szovjetunió Belügyi Népbiztossága Különleges Tanácsa Anatolij metropolitát öt év lágerbüntetésre ítélte és a Komi Köztársaságban található Uhtai Javító-átnevelő munkatáborba küldte. A rabokat az út egy részén gyalog vitték a lágerbe, a hóban, az északi tél kegyetlen körülményei közt. A beteg metropolita nehezen mozgott. Amikor elesett, megengedték, hogy a teherautó rakterébe üljön, míg nem tért önmagához, majd újra gyaloglásra kényszerítették.

1937 február 14-én érkeztek meg a kiltovi mezőgazdasági kolóniába. A metropolitát októberben nyomorékká nyilvánították és felmentették a munka alól, de novemberben befogták a táborbeli munkákhoz. Végül a betegség és a nehéz munka oda vezetett, hogy majdnem teljesen megvakult és 1937 november-decemberében már nem volt képes teljesíteni a normát. A műveltsége és tehetsége folytán tudományos pályafutás előtt álló rendkívül tehetséges egyháztörténész, akit annak idején ismert professzorok és főpapok dicsértek, most csupán a lágerfelügyelő fukar dicséretét nyerte el: „A munkát csak 62%-ban végzi el. Kora miatt gyengén dolgozik, de igyekszik”.

A metropolita egészsége 1938 januárjára olyannyira leromlott, hogy áthelyezték a lágerkórházba. 1938. január 23-én délután 5 óra 10 perckor Anatolij metropolita elhunyt. Halála előtt követelték tőle, hogy adja át az Evangéliumát és a nyakában hordott keresztet, amelyeket sikerült megőriznie a börtönben és a koncentrációs táborban is. A metropolita ezt megtagadta, de az Evangéliumot kitépték a kezéből. A nyakában hordott keresztjét gyenge karjaival védelmezve adta át igaz és sokat szenvedett lelkét az Úrnak.

Damaszkin (Orlovszkij) igumen

A szerzőről:

Damaszkin (Orlovszkij) igumen 1949-ben született Moszkvában. Az 1970-es években kezdte az oroszországi újvértanúkról és hitvallókról valamint az egyházüldözés korszakáról szóló források gyűjtését. 1988-ban szerzetes lett és szerzetespappá szentelték. 1991 óta tagja az Orosz Orthodox Egyház papsága és hívei rehabilitációját érintő anyagok tanulmányozására létrehozott szinódusi bizottságnak. 1996 óta tagja a Szent Szinódus Kanonizációs Bizottságának. 2000-ben igumeni címet kapott. A moszkvai Istenszülő Oltalma templom papja. Tagja az Orosz Írószövetségnek. Az „Orosz Orthodox Egyház vértanúi és hitvallói Alapítvány” (www.fond.ru) vezetője, tagja az Orthodox Enciklopédia kiadvány tudományos-szerkesztőbizottságának. Több könyvet írt az oroszországi újvértanúkról és hitvallókról, a XX. századi orosz újvértanúk és hitvallók teljes életírását összefoglaló sorozat főszerkesztője (jelenleg a január-május kötetek jelentek meg).
Reklámok